SG.hu

Újabb panasz a UPC ellen

Tegnapi nap híre volt, hogy egy civil szerveződés az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál a UPC kábeltv szolgáltatási díj emelése miatt. Ma egy újabb civilkezdeményezésről értesültünk, egy magánszemély is beadványt nyújtott be, tiltakozva a UPC internetszolgáltatási politikájával szemben.



A XIII. kerületben a kábeltévés szolgáltatást a Satimex Kft. építette ki és kezdte meg, az ő kábeltévés hálózatukra csatlakozott 1997-ben mint internetszolgáltató a TvNet Kft. Erre a hálózatra mint szélessávú internetelérésre a XIII. kerületből kb. 4-500 lakás, irodaház és ezzel párhuzamban kb. 1000-1200 ember csatlakozott. 2000 februárjában a UPC felvásárolta a Satimex Kft-t és egy teljesen más csillagpontos kábelrendszert építettek ki le amin elkezdték a saját Chello internetszolgáltatásukat bevezetni miközben a régi kábelrendszert továbbra is a TvNet Kft. használta. Bebizonyosodott tény, hogy a két kábelrendszer független egymástól amit igazol, hogy jelen állás szerint a lakhelyem mind a két szolgáltatás elérhető és működőképes. A UPC Kft. a régi Satimex-es hálózat használatát nem engedélyezi a TvNet Kft-nek 2001 december 31-e után ezáltal versenytárs nélkül és monopol helyzetbe került amellyel a hatályos Versenytörvény paragrafusait sérti. A két szolgáltatás között hatalmas különbség találhatók ár/szolgáltatás szempontjából amit több tény is alátámaszt.

A két szolgáltatás paraméterei

TvNet
Letöltési sebesség: 200Kbyte/s
Feltöltési sebesség: 60Kbyte/s
Forgalmi korlát: nincs
Bruttó ár: 10000 Ft/hó

Chello
Letöltési sebesség: 512Kbit/s = 64Kbyte/s
Feltöltési sebesség: 128Kbit/s = 16 Kbyte/s
Forgalmi korlát: 15 GB
Bruttó ár: 10900 Ft/hó

A TvNet hálózata tapasztalatok és számítások alapján körülbelül 3-4-szer gyorsabb mint a UPC Kft-é és ráadásul olcsóbb is 1000 Ft-tal havonta. Több internetes fórumon olvasható illetve grafikonok is alátámasztják, hogy a UPC Chello hálózata túl van terhelve és ilyen szempontból messze alulmúlja vetélytársait, de a XIII. kerületben egyéb szélessávú szolgáltatásra nincs lehetőség hiszen a Matáv a DSL technológiát a kerületünkben még nem építette ki.

Versenytörvény

II. FEJEZET

A tisztességtelen verseny tilalma
2. § Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül - különösen a versenytársak, a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően - folytatni.

A UPC Kft. tisztességtelen gazdasági tevékenységet folytat mivel a szerződés felmondás után monopol helyzetbe kerül és arra kényszerít egy céget, hogy az egész XIII. kerületből kivonuljon és az eddigi előfizetőit elveszítse illetve az eddig TvNet-es előfizetők törvényes érdekit sérti mivel nincs választási lehetőség arra, hogy számára melyik szolgáltatás nyújt előnyöket. Miközben a hírközlésről szóló 2001. évi XL. Törvény 36. §-a kimondja:

"A távközlő hálózatokat egymás között, illetve a postai hálózatokat egymás között olyan egyeztetett műszaki feltételrendszerben kell működtetni, hogy azok - jogszabályban, illetőleg nemzetközi szerződésekben meghatározott esetekben - a szükséges kapcsolat létesítéséhez közvetlenül vagy megfelelő interfész egységek, hálózatrészek, elemek, berendezések, szolgáltatások beiktatásával egységesen működő rendszert alkothassanak. Ennek érdekében a szolgáltatóknak jóhiszeműen, az esélyegyenlőséget biztosítva kell együttműködniük és lehetővé kell tenni egymás számára az ehhez szükséges műszaki adatokhoz való hozzáférést."

És ez a törvény mint a HIF kapott információk alapján a kábeltelevíziós hálózatra is kiterjed, mivel az távközlő hálózatnak számít. (7 sz. melléklet)

3. § Tilos valótlan tény állításával vagy híresztelésével, valamint valós tény hamis színben való feltüntetésével, úgyszintén egyéb magatartással a versenytárs jó hírnevét vagy hitelképességét sérteni, illetőleg veszélyeztetni

A UPC Kft. szerződéskötő munkatársai illetve a hivatalos telefonos ügyfélszolgálatukon is azt a tényt állították többször is, hogy december 31-e előtti szerződéskötés esetén az eddig TvNet-es "ügyfeleknek nem lesznek költségei a szolgáltatóváltással kapcsolatban, valamint nem kell elkötelezniük magukat, azaz az "utcáról beeső" ügyfelekkel ellentétben nem kell egyéves hűségszerződést aláírni a UPC-vel." (1.sz. melléklet). Én a szerződésemet 2001. november 29-én írtam alá (7.sz. melléklet) abban a tudatban, hogy az eddigi információk alapján nincs hűségszerződésem a UPC Kft.-vel, de december 4-ére kiderült, hogy mégis van ezáltal felém a UPC munkatársai és vezetői valótlan tényeket állítottak amit nem is tőlük hanem az internetes hírújságból tudtunk meg és azokban is ellentmondások találhatók több helyen is. (3; 6 sz. melléklet) A UPC Kft ügyvezető igaztója egyszer azt állítja, hogy mindvégig világossá tették, hogy nem fognak senkit se a hálózatukra beengedni (miközben a HIF illetve a Versenytörvény is kötelezi rá) és csak október 12-ei levelükben értesítették (a TvNet információi alapján) erről a TvNet Kft-t, miközben a régi Satimex-es hálózatot már 2000 februárjában felvásárolták. 2000 novemberében azt nyilatkozták, hogy "a kialakult dominancia ma már gátja a további fejlődésnek, a hatékony verseny létrejöttének. ... A magyarországi távközlés további fejlődésének elősegítése érdekében arra kell törekedni, hogy minél több alternatív szolgáltató jelenhessen meg a piacon, főként azok ... Képesek minőségi szolgáltatásaik bevezetésével felvenni a versenyt..." (8 sz. melléklet)

V. Fejezet

A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma

21. § Tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélni, így különösen: a) az üzleti kapcsolatokban - ideértve az általános szerződési feltételek alkalmazásának esetét is - tisztességtelenül vételi vagy eladási árakat megállapítani, vagy más módon indokolatlan előnyt kikötni, vagy hátrányos feltételek elfogadását kikényszeríteni;

A UPC Kft. hátrányos feltételek elfogadását kényszeríti mind a TvNet Kft-re mind a fogyasztókra hiszen monopol helyzetbe kerül és ezáltal indokolatlan előnyhöz jut versenytársak nélkül amely alapján a fogyasztóknak nincs választási lehetőségük a kerületben. Tisztességtelen előny még, hogy jóval gyengébb szolgáltatásra kell előfizetnem ha szélessávú internet elérést akarok mint a TvNet Kft által nyújtott szolgáltatás amelynek havidíja 10000 Ft, míg a UPC Chello szolgáltatása 10900 Ft-ba kerül havonta. (5.sz. melléklet) Hasonlattal élve annyi a különbség a két szolgáltatás között mint egy Porsche és egy Trabant között.

b) a termelést, a forgalmazást vagy a műszaki fejlődést a fogyasztók kárára korlátozni;

A UPC Kft. a forgalmazást a fogyasztók kárára korlátozza hiszen a TvNet Kft. mint életképes és jobban működő cég kénytelen kivonulni a piacról az egész kerület felháborodására amelyet több internetes hírújság is alátámaszt. (1; 5.sz.melléklet)

c) indokolatlanul elzárkózni az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától, illetve fenntartásától;

Mivel nem engedi a régi kábelhálózat használatát amin semmilyen tevékenységet nem folytat és elzárkózik a további használtuk alól így indokolatlanul elzárkózik a megfelelő üzleti kapcsolat fenntartásától.

j) a versenytárs számára indokolatlanul hátrányos piaci helyzetet teremteni, vagy gazdasági döntéseit indokolatlan előny szerzése céljából befolyásolni.

Indokolatlan hátrányos piaci helyzetet teremt mivel a TvNet Kft. kénytelen lenne a kerületből teljes mértékben kivonulni.

Kérem tehát a következők megállapítását:

1. Kötelezzék a UPC Kft-t, hogy a TVNet Kft. használhassa a régi Satimex-es kábelrendszert és a megszokott színvonal nyújtsa a szolgáltatásukat a lakosság felé a Versenytörvény megsértése miatt.

2. A UPC Kft-vel december 31-e előtt megkötött szerződések felmondását abban az esetben ha a TvNet Kft. az önök döntése alapján tovább szolgáltathat a régi kábelrendszeren.

Mind az 500 felhasználó nevében kérem, hogy amíg a vizsgálódásuk tart kötelezzék a UPC Kft-t, hogy az TvNet Kft által nyújtott hálózaton való internethozzáférést ne akadályozza hiszen fennáll a veszély annak, hogy mint a régi kábelek tulajdonosa visszafordíthatatlan károkat okoz benne, hiszen ezáltal már hivatkozási alapja lenne arra, hogy nincs is másik kábelrendszer amin bárki más szolgáltatni tudna így versenytárs nélkül maradna, tisztességtelen üzleti előnyhöz jutna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DSystem #144
    Nem akarok reklámozni de olyan sok hogy inkább közzéteszem

    http://dynamicsystem.eu/blog/?p=99
  • gz8 #143
    Nézd meg a zakszeleró nyári akciós oldalát: belépési díj nélkül bruttó 12900 pénz az 512/128-as ADSL. Persze ez még nagy lópikula, nem broadband! Dél-Koreában a 8 megabites (!!) vonalat kábé 6-7 ezer Ft-ra átszámított wonért adják.
    Az már persze más tészta, hogy a világért nem mennék Dél-Koreába lakni, dolgozni meg pláne nem, mert ott még mindig dívik a 6 napos munkahét...
  • tschymo_dvd #142
    Nem szabad a mistralnál vásárolni. semmit, még egy kibaszott egéralátétet sem! A Mistrálnál szemetebb számítástechnikai cég nincs Magyarországon + nagyon sok törvénytelenséget követ el, amivel természetesen semmilyen állami felügyeltet ,rendőrség nem foglalkozik, szerintetek miért, túl sok ész nem kell hogy rágyere!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
  • nyunyu #141
    Nagyon nem geostacionarius, hanem allandoan mozognak 6 korpalyan, korpalyankent 10+1 tartalek muholddal.

    Az alapelve olyan, mint a GSM telefonoke, csak itt nem te mozogsz a cellak kozott, hanem a cellak mozognak hozzad kepest...
    (Persze a cellak joval nagyobbak, mint a GSMnel)
  • Brumi #140
    Én eddig úgy tudtam, hogy az irídium műholdak állandó helyzetben, geostacionárius pályán mozognak. Vagy nem?
  • Kenny #139
    mongyuk nem igazan ertem:
    Chello
    Letöltési sebesség: 512Kbit/s = 64Kbyte/s
    Feltöltési sebesség: 128Kbit/s = 16 Kbyte/s
    Forgalmi korlát: 15 GB
    Bruttó ár: 10900 Ft/hó
    ottvan hogy 15GB korlat, es ha elofizetok megnezik a statisztikat a www.broadband.hu lapon akkor:
    Az Ön által előfizetett szolgáltatási csomag: Chello
    A csomaghoz tartozó forgalmi korlát: 0 Gb
    A kábelmodemén fogadott adatmennyiség: 8.122 Gb
    A kábelmodemétől küldött adatmennyiség: 1.711 Gb
    A hónapban forgalmazott adatmennyiség: 9.833 Gb

    Ebben a hónapban forgalmazható adatmennyiség: 0.000 Gb


    ittmeg nincs a 15gigas korlat
    hm???
  • nyunyu #138
    JO, akkor picit pontatlanul fogalmaztam a legkorrel kapsolatban.

    Megegyszer: Ha Magyarorszag FOLE er, automatikusan lekapcsoljak az adast az Iridium muholdak.

    Ez igy mar tetszik?

    Kotekedjel csak teeeeee, IQ-val szerenyen megaldott ;) (Es meg hirdeted is!)
  • Anti_IQ #137
    nyunyu szerint:
    "Most sem lehet hasznalni az Iridiumot idehaza, mert az Iridium muholdak Magyarorszag legterebe erve automatikusan lekapcsolnak, mert meg mindig nem tisztazott hogy a hadsereg hasznalja-e azt a frekit...

    Ezt egy eleg magas rangu HIF-es mondta egyetemi eloadason nemreg..."

    Amennyiben nem vetted volna észre, a műholdak soha nem lépnek be Magyarország légterébe. Még akkor sem, ha ezt "egy eleg magas rangu HIF-es mondta". Tekintettel arra, hogy a nemzetközi egyezmények szerint az országok területe a föld középpontjától a légkör felső határáig terjed és a világűr egyetlen nemzetnek sem tulajdona (ha humorizálni akarunk, akkor a legtisztább "senki földje"), a műholdak nem érhetnek magyarország légterébe. Az már csak hab a tortán, hogy ha belépnének a légtérbe, nagyon rövid idő alatt el is égnének. A HIF-el nyomatékosított álinformációd cáfolataként elég belegondolnod abba, hogy az irridium rendszer egyik legfontosabb jellemzője, hogy nagy mennyiségű (jelen esetben 66) alacsony röppályájú műholdat használnak, aamelyek közül a földről nézve egy-egy területről legalább 2-3 mindíg "látható". Az más már kérdés, hogy a beépített GPS rendszer segítségével a Magyarország területén megkísérelt műholdas hívás esetén a magyar nyelvű menüvel is ellátott készülék "tiltott terület" kifejezéssel figyelmeztet arra, hogy nem kezdeményezhetsz hívást.
    No, de az eredeti hozzászólás nem a telefonokról szólt, hanem a műholdas kétirányú adatátvitelről, úgyhogy mésem volt igazad.
    Ennyit rólad kedves Supergamer...
  • PyRex #132
    A chello-ról ÉN csináltam a linket, pont erre mondtam, hogy TUDOM, hogy milyen (a külföld).

    Nem teljesen igaz, hogy hozzá sem nyultak a régi hálóhoz, de valóban inkább újat újat építettek ki, de ettől még ha egyszer a TVNET szerződése lejárt, akkor lejárt...

    Ki vert át titeket? A UPC? Inkább a TVNET, nem? A UPC soha nem mondta, hogy majd megmarad a TVNET...

    PyRex
  • PyRex #130
    Figyeljetek:

    Mivel chellos vagyok, nekem ne magyarázzátok, hogy mikor milyen a sebesség. Belföldre SOHA (legalábbis nálam) NEM lassul be. Külföldre valóban kb. déltől egyre lassabb, a csúcspont kb. este 8-10 között van, amikor van, hogy 1-2K/sec jön valami némelyik külföldi szerverről. Mondjuk azt állítják, hogy február-márciusra külföld felé is megcsinálják (A BIX felé most készült el az asszem 1Gbit-es kapcsolat). Szóval azt elismerem, hogy perpillanat a chello elég suxx külföldre. De azért nem hiszem, hogy a TVNET a nap bármely időszakában is képes volt a 250K/sec letöltésre külföldi szerverről... Na mindegy, de itt nem is erről van szó.

    Persze: én is utálom a monopóliumot, csakhogy:
    Ha ti lennétek a UPC, és teljesen törvényesen megvesztek egy elég nagy kábelTV hálózatot, FELUJITJATOK, stb... És lejár a szerződése a TVNET-nek, aki még azon szolgáltatott... Szóval akkor TI mit csinálnátok? Nyilván nem fogja engedni a UPC, hogy maradjon a TVNET, hát nem hülye a UPC, hogy magával csesszen ki, és ti ugyanígy cselekednétek asszem, mint minden normális gondolkodású cég. Persze ezt felfoghatjuk monopolhelyzetre-való törekvésnek is, és aki ezt mondja, annak is igaza van egy kicsit. De akkor is: ez totál törvényes eljárás volt, egy szerződés lejárt és ahhoz, hogy ez meg legyen hosszabbítva, mind a 2 fél beleegyezése szükséges, ez mindenhol így van, ha egyik fél nem megy bele, akkor nem jön létre a szerződés.

    Megint másik dolog: Nagyon sokan most az ADSL-t favorizálják, ami a chello mostani botrányos külföldi dolga miatt még érthető. De azért ne higgye már senki, hogy annyival jobb, meg ott aztán nem lehet szívni... Nézzetek meg ADSL fórumokat... Háát van anyázás ott is bőven! Szóval 100%-os szolgáltatás nincs szerintem és mégegyszer mondom: nagyon sajnálom a TVNET-eseket, mert szar lehet nekik, de itt igazán semmi törvénytelen dolog nem történt szerintem.

    PyRex