Franczy
Mobiltelefonok: Mit nekünk 3G? Jön a 4G!
Habár manapság még a 2,5G, illetve 3G mobiltelefonok sem terjedtek el nagyobb mértékben, a fejlesztők már a 4G, azaz negyedik generációs mobiltelefonok fejlesztési munkálataival foglalkoznak.
Miközben az európai mobiltelefonos cégek úgy vélik, hogy az európai piac igényeit a 2,5G, azaz GPRS képességekkel rendelkező mobiltelefonok is tökéletesen kielégítik a közeljövőben, addig Japánban a közelmúltban a világon elsőként debütált a harmadik generációs mobiltelefonos rendszer, mely egyébként a beindítását megelőzően és azt követően is kisebb-nagyobb problémákkal küszködött. Tény, hogy a 3G mobiltelefonos infrastruktúra kiépítése óriási költségeket ró a hálózatüzemeltető cégekre, azonban a szakértők szerint csak idő kérdése, hogy mikor terjednek el széles körben a 3G rendszerek, vagyis a 2,5G napjai mindenképpen meg vannak számlálva, az persze már más kérdés, hogy a legtöbb mobiltelefon tulajdonos elsősorban beszélgetésre és SMS küldésre használja telefonját, és nem biztos, hogy szüksége van egy 3G, vagy akár csak egy 2,5G mobiltelefonra.
A japán Fujitsu cég vezetői és fejlesztőmérnökei azonban már a 3G utáni mobiltelefonos rendszerekkel és mobiltelefonokkal foglalkoznak akkor, amikor azt mondják, hogy amennyiben minden jól megy, akkor 2007-2010 körül a harmadik generációs mobilokat felváltják a negyedik generációs mobil eszközök, melyek nem kevesebb, mint 100 Mbps-os letöltési és 30 Mbps-os feltöltési sebességgel rendelkeznek majd. Ezek a már kifejezetten mobil internetezésre és a teljesen újgenerációs kommunikációs lehetőségek igénybevételére kifejlesztett 4G mobiltelefonok 2007-2010 körül várhatóan semmivel sem kerülnek majd többe, mint amennyibe manapság egy high-end kategóriás mobil készülék kerül, sikerük kulcsát pedig a minden korábbinál nagyobb teljesítményű DSP (Digital Signal Processor) chipek jelenthetik.
Az természetesen a Fujitsu szerint sem lehet kérdéses, hogy a negyedik generációs mobiltelefonos rendszerek működésének beindításáig a fejlesztőmérnököknek még számtalan technológiai problémát kell majd kiküszöbölniük, azonban a Fujitsu szerint a különböző félvezető és kommunikációs technológiák manapság olyan rohamos léptékben fejlődnek, hogy a 4G rendszerek 2007-2010 körüli debütálási időpontja jelen pillanatban teljesen reálisnak tűnik.