Franczy

A Sony kiáll az összes DVD szabvány mellett

Köztudott, hogy a DVD-írók és a különböző írható DVD lemezek piacán jelenleg még nagyon sok bizonytalanság van, hiszen ez még egy nagyon új piaci szegmens, melyben az érintett cégek egy jó döntés következtében nagyot kaszálhatnak, azonban elég egy kis hiba és óriásit is lehet bukni. A világ egyik legnagyobb szórakoztató elektronikai cége, a Sony semmit sem kíván kockáztatni, a cég vezetői ugyanis úgy döntöttek, hogy nem állnak ki egyetlen DVD szabvány vagy lemez formátum mellett, hanem inkább megpróbálják az összeset támogatni, ami az iparban egyáltalán nem számít bevett szokásnak, ugyanis az eddigiekben a legtöbb cég kiválasztott egy számára szimpatikus szabványt, és azt tűzön-vízen keresztül támogatta.


Szakértők szerint az egyik legreményteljesebb DVD piaci szegmens, az újraírható DVD lemezek piaca, melyen olyan szabványok szerepelnek egymás mellett, mint például a DVD-RW, a DVD-RAM, vagy a DVD+RW. Mindegyik szabványnak megvannak az előnyei és természetesen a hátrányai is, így kétségtelen, hogy mind a gyártók, mind a felhasználók nehéz választás előtt állnak, amikor dönteniük kell, hogy akkor most melyik szabvánnyal kompatibilis DVD-írót, illetve DVD lemezt vegyenek?

A Sony szerint a DVD-RW szabvány azon felhasználók számára készült, akik elsősorban nagyméretű videoanyagokat szeretnének rögzíteni a megfelelő lemezeken, majd azokat az asztali DVD-lejátszójukkal szeretnék megtekinteni. Kétségtelen azonban, hogy a DVD-RW szabványnak megfelelő eszközök használata korántsem olyan kényelmes, mint a DVD-RAM, illetve DVD+RW eszközök használata, melyeket lényegében ugyanúgy lehet használni, mint a merevlemezeket. A DVD-RW kellemetlenségei közé tartozik többek között, hogy amennyiben egy új anyagot szeretnénk rögzíteni egy korábban már megírt lemezen, akkor előbb a lemez teljes tartalmát le kell törölnünk.

     

Bob DeMoulin, a Sony marketing menedzsere elmondta, hogy a DVD+RW szabványt azért támogatja a Sony, mert a DVD+RW lemezeket lényegében "ugyanúgy lehet használni, mint a floppy lemezeket", valamint azért, mert az utóbbi időkben ez a szabvány egyre nagyobb népszerűségnek örvend az iparban. A Sony szerint ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a többi DVD szabvány kidobandó, vagyis a Sony különböző meghajtói esetében továbbra is támogatni kívánja a DVD-RW, illetve DVD-RAM szabványokat is. DeMoulin ezennkívül elmondta, hogy a Sony legújabb DVD+RW/CD-RW meghajtója, a Sony DRU110A/C1 napokon belül a boltok polcaira kerül. A 2,4x-es DVD írási és 8x-os DVD olvasási sebességre képes újdonság ára 599 dollár, a belehelyezhető DVD+RW lemezek ára pedig 16 dollár lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)