Franczy

A HP és a Microsoft terjeszkedik Kínában

Carly Fiorina, az egyik legnagyobb, számítógépek gyártásával foglalkozó cég, a Hewlett-Packard elnök-vezérigazgatója pénteken bejelentette, hogy cége novemberben egy új szoftverfejlesztő központot kíván megnyitni Kínában, mely több mint 1500 embernek biztosít majd megélhetést.

"Nagy örömmel tölt el, hogy bejelenthetem, hogy a jövő hónapban Sanghajban egy nagy szoftverfejlesztő központot nyitunk meg, mellyel úgy gondolom, méltóképpen ünnepeljük meg azt, hogy a Hewlett-Packard immár húsz éve van jelen Kínában. Ugyancsak nagy örömmel tölt el, hogy ebben az új központunkban több mint 1500 kínai szoftverfejlesztő mérnöknek tudunk állást biztosítani" - nyilatkozta Fiorina pénteken, egy üzleti konferencián.

Érdekesség, hogy a szoftveróriás Microsoft képviselői is éppen most pénteken jelentették be, hogy ki szeretnék bővíteni a Kínában található Microsoft technikai támogató központot, mely révén 300 kínai juthat új munkahelyhez. Oliver Richard, a Microsoft szóvivője elmondta, hogy a jelenleg 400 alkalmazottat foglalkoztató kínai központjuk az előttünk álló három évben fokozatosan kíván majd felvenni 300 új munkatársat.

Az a célunk, hogy a kínai technikai támogató központunkból globális mérnöki központot alakítsunk ki, melyre úgy gondolom, minden feltétel adott, Kínában ugyanis nagyon sok számítógépes szakember és nagytudású szoftverfejlesztő van - nyilatkozta Richard a Reutersnek.

A Microsoft kínai terjeszkedéséről maga Bill Gates, a Microsoft cég elnöke is beszámolt egy sanghaji üzleti konferencián, ahol egyébként a Micorosft a helyi vezetéssel is aláírt egy szerződést, miszerint a közeljövőben létrehoznak egy technikai támogatást nyújtó vegyesvállalatot. A cég szóvivője szerint a sanghaji vezetők beleegyeztek abba, hogy ezentúl kizárólag legális Microsoft szoftvereket fognak használni, ami a kínai körülményeket ismerve pestiesen szólva nem semmi, ugyanis a legtöbb kínai kormányzati irodában kalóz szoftvereket használnak.


Érdekes jelenség, hogy a számítástechnikai érdekeltségekkel rendelkező cégek számára Kína egyre kedveltebb régióvá válik, hiszen a chipgyártó és alapgyártó cégek is egyre komolyabb erőkkel vannak jelen Kínában, miközben a világ egyéb területein folyamatosan leépítésekről szólnak a híradások.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • WGL #8
    amig nem felenk terjeszkednek addig semmi bajom veluk :)
  • JTBM #3
    De Kínában okosabban váltottak, mint az Oroszok tették. Szép lassan, 100 év alatt átállítják a gazdaságukat újra kapitalizmusra. A nagy kínai visszatérést és a kinai világuralmat viszont a mai generáció már nem fogja megérni. Legalábbis a magyar férfiak biztosan nem :)