JohnnyCage

Újfajta kék lézert fejlesztett ki a Matsushita

A japán társaság 1999-ben fejlesztette ki első, SHG elven működő kék lézerét. Az akkori változat teljesítménye azonban nem volt elegendő egy nagykapacitású adattároló eszközben való alkalmazáshoz, ezért a cég elkészített egy újabb típust.

A kék lézerek a jelenlegi optikai meghajtókban alkalmazott infravörös, illetve vörös lézereknél rövidebb hullámhosszal rendelkeznek, ezért alkalmazásukkal a jelenlegi optikai meghajtóknál jóval nagyobb kapacitású eszközöket lehetne készíteni komolyabb változtatások szükségessége nélkül. A kutatók ezért már évek óta dolgoznak egy olyan kék lézer megoldáson, amely megfelelő megoldást jelenthet az efféle eszközökbe.

A Panasonic márkanevéről ismert Matsushita 1999-ben kifejlesztett egy új kék lézert, amely az SHG (Second Harmonic Generation - Második harmónikus generálás) eljárást alkalmazta a "hagyományos" kék lézer közvetlen kibocsátása helyett, amely utóbbi megoldás a szakemberek szerint nem eléggé megbízható. Az SHG kék lézerek egy olyan eszközt tartalmaznak, amely felosztja a nagyobb hullámhosszú infravörös lézer fénysugarát.

A lézer fényhullámainak "széthasítása" azonban jelentős mértékben csökkenti a teljesítményt, így az 1999-ben bemutatott 425 nm-es hullámhosszú kék lézer mindössze 2 mW teljesítményre volt képes. A 2 mW teljesítmény elegendő az adatok lemezről való leolvasására, az íráshoz azonban ennél jóval nagyobb teljesítmény szükséges, mondta Hiromu Kitaura, a japán Matsushita Electric Industrial Co. egyik szóvivője.


A társaság kutatói azonban továbbfejlesztették az SHG eljárást alkalmazó kék lézert, ami immár 30 mW teljesítményre képes, vagyis az előző változat 15-szörösére. A Matsushita immár az új lézerek optikai meghajtókban való alkalmazásán dolgozik. A társaság szerint a jelenlegi, 4,7 GByte-os DVD lemezeken az új lézerekkel ötször több adatot, tehát mintegy 23,5 GByte-ot lehet majd megbízhatóan eltárolni. A társaság fejlesztéseinek legújabb eredményét október 2-án fogja bemutatni működés közben a CEATEC Japan 2001 kiállításon. A Matsushita a technikai részleteket a tajpeji International Symposium on Optical Memory konferencián ismerteti október 19-én.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lion #7
    keverhetik a lézert fénymegtöréssel igen láthatóvá lehet tenni. www.tudomany.hu
  • Lacc #5
    Ezt a starwarsos részt ugye nem gondoltad komolyan?...
  • Lacc #3
    Csocso, most ezt a hülyeséget hova tegyem?
  • CSOCSO #2
    kircsi a kék lézeretek!!ide is küldjetek egy mW-nyit!