Knee

A Palm készen áll, hogy az ARM-ra váltson

Kedden az ARM bejelenti, hogy operációs rendszerük ARM-alapú processzorokra való adoptálásához megtették kezdeti lépéseiket. A hír ugyanabból a forrásból származik, mely szerint az a terv is, hogy a cég nyilvános együttműködési megállapodást kötött a nagy chipgyártókkal (Intel, Motorola, Texas Instruments, ARM) az ARM technológiára való átállásról. A váltás maga után vonja, hogy a Palm OS-re épülő kézi eszközök lényegesen nagyobb órajellel fognak futni a jelenlegi 33 MHz-nél. Ez azt jelenti, hogy ezek a készülékek ezután képesek lesznek komplexebb alkalmazások futtatására, például a video-streamingre vagy a digitális hanglejátszásra. A teljesítményük így nagyjából megegyező lesz a Microsoft által kifejlesztett Pocket PC operációs rendszerre épülő gépekével.

A Palm OS-el futó eszközök jelenleg Motorola Dragonball processzorral dolgoznak, de már decemberben közzé tették, hogy a jövőben ARM-os chipeket szándékoznak használni. A californiai Santa Claraban székelő Palm nagy részesedéssel piacvezető riválisai, a Compaq Computer, a Hewlett-Packard, a Handspring és a Sony előtt, bár a vetélytársak egyre több és több új szolgáltatást bevezetve az utóbbi időben némiképp felzárkóztak.

"A handheld termékek új generációja magasabb képességű elődeinél, többet tud, mint például a vezeték nélküli MP3 lejátszás, streaming video, de ez a platform elérte lehetőségeinek a maximumát, ezért vizsgálják most felül a koncepciót, hogy teret engedjenek a további fejlődésnek.", vélekedett Matt Sargent, az ARS elemzője. A Motorola, a TI és az Intel a Palm szoftverfejlesztő csomagját fogja használni új, az ARM technológián alapuló processzoraik fejlesztéséhez. A bejelentés valószínűleg Cambridgeben, a hatodik ARM Partnertalálkozón fog megtörténni, miszerint az említett gyártók engedélyt kapnak a használatára. A Microsoft Pocket PC-vel működő kézi eszközök, mint a Compaq iPaq-ja, az Intel StrongARM SA-1110 elnevezésű processzorát használja, melynek magja szintén ARM-on alapszik. Az Intel és a Motorola a két legnagyobb, amely a kézi gépekhez gyárt processzort. Az Intelnek már, mint az előbb említett is, van a technológiát használó chipje, a Motorola pedig ezt 2002 első negyedévre ígéri. Az új lapkák sebessége akár a 200 MHz-t is elérheti. Az Intel tervei közt ezek mellett szerepel még az új generációs XScale bevezetése is, melynek várható sebességét ugyan nem közölték, de a bemutatón 1 GHz-s példányt láthattak az érdeklődők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!