SG.hu·
Új irodalmi díj jutalmazza majd a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott műveket
A Thélyson Orélien-ügy által az irodalmi világban előidézett kisebb földrengésre mintegy ellenlépésként három, a technológia iránt rajongó vállalkozó bejelentette a Pascal-díj létrehozását. Az elismerést egy mesterséges intelligencia segítségével megírt mű kaphatja meg. A kezdeményezés szembemegy a kiadók és szerzők többségének álláspontjával, akik határozottan ellenzik a géppel ötvözött írás térnyerését.
Néhányan talán azt hitték, hogy az egész csak egy tréfa, olyan internetes átverés, amilyenek a közösségi hálózatokon szoktak megjelenni. Vállalkozók bejelentették egy új irodalmi díj, a Pascal-díj létrehozását, amely egy mesterséges intelligenciával együttműködésben írt művet jutalmaz majd. A hír nem kis meglepetést okozhatott. A kezdeményezés szembemegy azzal a heteken át tartó, félelemmel teli diskurzussal, amelyet a Thélyson Orélien-ügy váltott ki, és amely az írás feletti gépi hatalomátvétel veszélyétől tartott. A kanadai-haiti szerzőt azért éri éles bírálat, mert állítólag anélkül, hogy ezt közölte volna, MI-t használt a C'était ça ou mourir című regénye megírásához, amely a Grasset kiadónál jelent meg. Bár a szerző ezt ismételten tagadta, könyvét levették a Goncourt-, a Femina- és a Décembre-díj jelöltjeinek listájáról, október 21-én, szerdán pedig kanadai kiadója, a Boréal is elhatárolódott tőle.
Az első Pascal-díjra pályázók ezzel szemben nyíltan vállalhatják a Claude, a Gemini vagy a ChatGPT használatát. November végéig nyújthatnak be egy 300 000 karakterből álló, francia nyelvű szöveget, amelyet Jacques Attali esszéista vezetésével bírál majd el a zsűri. A kézirat mellett a pályázóknak egy technikai dokumentációt is be kell nyújtaniuk, amelyben megadják, melyik LLM-et - vagyis nagy nyelvi modellt - illetve mely ügynököket, azaz új típusú, önállóan működő asszisztenseket használták. Emellett két oldalban meg kell határozniuk, mit neveznek „magnak”, vagyis azt az „egy szót, mondatot vagy számot”, amelyből a projekt kiindult. A díj olyan írók előtt is nyitva áll, akik korábban még soha nem publikáltak, a pályázóknak pedig vállalniuk kell, hogy korábban nem publikált művet nyújtanak be.
Mielőtt az aktuális események reflektorfénybe állították volna, a Blaise Pascal francia matematikusról és filozófusról - aki 1623 és 1662 között élt - elnevezett díj ötlete már tavasszal megszületett. Három, a technológia iránt lelkesedő, az irodalmi körökön kívül mozgó vállalkozó beszélgetéseiből nőtt ki a kezdeményezés: Philippe Rodriguez, Albin Serviant és Gilles Mentré állt elő az ötlettel. A projekt nehézkes megszületése sokat elárul arról a feszültségről, amelyet a mesterséges intelligencia térnyerése vált ki a könyvkiadás világában, ahol az elvi elutasítás és a félig-meddig bevallott lelkesedés egyszerre van jelen.
A projekt legfőbb kezdeményezője, az 55 éves Philippe Rodriguez vállalati pénzügyekkel foglalkozó befektetési bankár, aki fúziókra és felvásárlásokra szakosodott, és több könyvet is írt a blokkláncról, valamint a metaverzumról. Elmondása szerint már régóta kísérletezik a generatív MI lehetőségeivel. Az év elején például rögzítette édesapja algériai fiatalságával kapcsolatos emlékeit, mivel apja memóriája egyre romlik. Családi fényképek, kortársak visszaemlékezései és több nagy nyelvi modell segítségével, köztük a Mistral és a ChatGPT használatával, valamint „kínai nyílt forráskódú modellekkel, amelyek ingyenesek és a felhasználók által módosíthatók” sikerült rekonstruálnia apja emlékeit egy olyan könyvben, amelyet a családja számára készített.
Philippe Rodriguez ezekből a tapasztalatokból arra a meggyőződésre jutott, hogy a mesterséges intelligencia segítségével új művészeti formák születhetnek, és létre kell hozni egy díjat, amely ezeket megkoronázza, vagy ahogyan ő fogalmaz, „megjutalmazza”. „Ki kell lépnünk az MI-vel kapcsolatos tagadásból” - mondja. „Úgy gondoljuk, hogy fel kell karolnunk ezt a technológiát, hiszen nem fogjuk tudni újra nem feltalálni.”
A következő lépés az volt, hogy szövetségeseket találjanak. Tavasz végén a bankár e-mailt írt Philippe Claudelnek, a Goncourt Akadémia elnökének, majd felkereste őt a zsűritagok törzshelyén, a Drouant étteremben, hogy javasolja neki egy „MI Goncourt-díj” létrehozását. A Les Âmes grises című regény 2003-as, Stock kiadónál megjelent szerzője kategorikusan elutasította az ötletet. „A Goncourt nevéből nem lehet tetszés szerint különféle változatokat alkotni. A díj célja olyan könyvek elismerése, amelyeket emberek, nem pedig gépek vagy alkalmazások írnak” - indokolja ma álláspontját. Kifejezetten kritikus ezekkel a nagy nyelvi modellekkel szemben, amelyek betanítása szerinte részben irodalmi művek engedély nélküli kisajátításán alapulhat.
A Thélyson Orélien-ügy nyomán Philippe Claudel egyébként azt tervezi, hogy december elején a zsűri elé terjeszti a Goncourt-díj szabályzatának módosítását. Azt szeretné elérni, hogy a szabályzat kifejezetten rögzítse: a díjazott könyvet „embereknek kell írniuk”. Philippe Rodriguez akkor sem járt nagyobb sikerrel, amikor az irodalmi világ más szereplőit, például Hervé Le Tellier-t próbálta megnyerni az ügynek. Az Oulipo irodalmi csoport tagja - aki 2020-ban az L'Anomalie című, a Gallimard kiadónál megjelent regényével elnyerte a Goncourt-díjat - hosszú levélben utasította vissza a javaslatot. A levelet augusztus végén a Les Échos közölte. Le Tellier gúnyosan bírálta a mesterséges intelligenciával kevert írást, és egy olyan pástétomhoz hasonlította, amely „50 százalékban ló, 50 százalékban pacsirta”.
Jacques Attali volt az első ismert személyiség, akit sikerült megnyerniük. Szeptemberben, WhatsAppon keresztül keresték meg a sokoldalú értelmiségit, aki François Mitterrand elnök bizalmas tanácsadója volt, és több tucat regény, esszé, színdarab, valamint operalibrettó szerzőjeként rendkívül termékeny író. Attali vállalta az új díj zsűrijének elnöki tisztségét, azzal a feltétellel, hogy a díjazott mű nem lehet regény, mivel zavarja a gondolat, hogy az írói stílust egy gépre bízzák.
Attali azt mondja, hogy az MI-t „információkeresésre” használja, írásra azonban soha. Ennek ellenére nem tart attól, hogy elterjed az emberi és gépi alkotómunkát ötvöző irodalom. „A zenében nagy művészek használnak samplinget, vagyis egy már létező zenemű részletét építik be egy új alkotásba. Ez az irodalomban is meg fog jelenni, de egyértelműen fel kell tüntetni, mi történt, és tiszteletben kell tartani a szerzői jogokat” - mondja. Az esszéista egy kifejezetten „attalis” kiegészítést is beillesztetett a díj kiáltványába. Eszerint a Pascal-díjnak olyan szöveget kell jutalmaznia, „amely előmozdítja az emberiség fejlődését a bölcsesség, valamint önmaga és környezete megőrzésének irányába”.
Az őszi könyvpiaci botrány médiabeli ugródeszkát jelentett a díj számára. Szeptember 21-én Thélyson Orélien megkapta a Fnac legjobb regénynek járó díját a C'était ça ou mourir című könyvéért. Ugyanezen a napon a Balance ton Claude nevű X-fiók - amely mögött többek között Samuel Fitoussi esszéista, a Le Figaro publicistája áll - elindította a támadást, kezdetben névtelenül. A Pangram nevű MI-felismerő eszköz elemzése szerint a könyvet nagyrészt egy tartalomgeneráló eszközzel írhatták. Az író vitatta ezt az állítást, ám nem sokkal később korábbi szövegeivel kapcsolatban plágiumügyek is napvilágra kerültek.
Kiadók, írók és újságírók foglaltak állást a mesterséges intelligencia írásban betöltött szerepével kapcsolatban. Vajon szükségünk van arra, hogy tudjuk, egy ember áll egy könyv mögött ahhoz, hogy értékelni tudjuk? Az egyik oldalon a puristák tábora áll, akik a szabványosított, egyformává váló írás térnyerésétől tartanak. Miután megjelent Abel Quentin Sanctuaires című esszéje, amely kifejezetten bírálta a „generatív MI invázióját”, az Éditions de l'Observatoire kiadó szeptember végén bejelentette egy Sanctuaire nevű címke létrehozását. Ennek célja, hogy garantálja a „100 százalékban emberi” könyveket.
A másik oldalon néhány kisebbségben lévő hang az MI-t a szerző alkotótársának tekinti, amely képes ösztönözni a kreativitását. Vincent Ravalec regényíró már 2025 januárjában, a Le Monde-ban megjelent véleménycikkében nyíltan vállalta, hogy „mindenféle gátlás nélkül” használja a mesterséges intelligenciákat. Arra biztatta az írókat, hogy ők is ragadják meg ezt a lehetőséget, és „alkossanak velük lélegzetelállító műveket”.
Jól mutatja, hogy az új technológia iránti érdeklődés nyílt vállalása továbbra sem számít elfogadottnak, hogy az irodalmi világ kevés ismert szereplője vállalta a zsűritagságot. A szervezők többek között Félicité Herzog regényíróra, a L'écume des pages könyvesbolt korábbi vezetőjére számítottak, ő azonban végül úgy döntött, hogy nem vesz részt a kezdeményezésben. A névsorban szerepel Alexandre Gefen, a Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ, a CNRS kutatási igazgatója, Etienne Grass, a Capgemini Invent MI-ért felelős vezetője, valamint Julie Jacob, szellemi tulajdonjogra szakosodott ügyvéd. A Pascal-díj alapítói azt is vállalják, hogy kiadót keresnek a győztesnek. Több kiadóval is folyhatnak tárgyalások, de egyelőre egyikük sem merte nyíltan vállalni a részvételt.
„Általánosságban véve az irodalmi világ reakciója rendkívül konzervatív volt” - sajnálkozott Albin Serviant, a díj társalapítója. A vállalkozó 2018 májusától kezdve több sajtóterméket vásárolt fel, köztük a Têtu és a The Good Life című lapokat, amelyeket azóta továbbadott. Jelenleg a La Cortex House nevű, „MI-házként” emlegetett vállalkozást vezeti, amely a 18. kerületben nyitja meg kapuit. „A Pascal-díj célja nem az, hogy azt állítsa, az MI fel fogja váltani a szerzőt, hanem az, hogy megnyissa a vitát, kérdéseket tegyen fel az ízlés, a stílus és az alkotás fogalmáról, és konkrétan megvizsgálja, milyen művek születhetnek a mesterséges intelligencia segítségével végzett írásból” - tette hozzá. A szervezők azzal igyekeznek megnyugtatni magukat, hogy október 20. óta naponta „tucatnyi” kézirat érkezik hozzájuk, amelyeknek „46 százaléka külföldről származik” - közölték.
A Pascal-díj tehát egy „új formát” kíván elismerni, amely nem regény, hanem sokkal inkább egy „regényes elemekkel átszőtt dokumentumesszé” lehet - pontosította Philippe Rodriguez. „A Thélyson Orélien-ügy óta senki sem kételkedik abban, hogy az MI képes jó regényt írni. Most már a következő lépésen kell elgondolkodnunk” - indokolta a kezdeményezést. A zsűri egyik tagja, Alexandre Gefen a díj kísérleti, sőt, bizonyos értelemben „diákcsínyre emlékeztető” jellegét hangsúlyozza. „Én ezt egy oulipói játéknak tekintem” - mondta a CNRS gondozásában megjelent Histoire culturelle de l'IA című kötet szerkesztője. Majd humorosan hozzátette: „Remélem, hogy a legszórakoztatóbb és legötletesebb művet fogjuk díjazni, és nem abból lesz verseny, hogy ki tudja a legjobban utánozni Guillaume Musso regényeinek stílusát.”
Néhányan talán azt hitték, hogy az egész csak egy tréfa, olyan internetes átverés, amilyenek a közösségi hálózatokon szoktak megjelenni. Vállalkozók bejelentették egy új irodalmi díj, a Pascal-díj létrehozását, amely egy mesterséges intelligenciával együttműködésben írt művet jutalmaz majd. A hír nem kis meglepetést okozhatott. A kezdeményezés szembemegy azzal a heteken át tartó, félelemmel teli diskurzussal, amelyet a Thélyson Orélien-ügy váltott ki, és amely az írás feletti gépi hatalomátvétel veszélyétől tartott. A kanadai-haiti szerzőt azért éri éles bírálat, mert állítólag anélkül, hogy ezt közölte volna, MI-t használt a C'était ça ou mourir című regénye megírásához, amely a Grasset kiadónál jelent meg. Bár a szerző ezt ismételten tagadta, könyvét levették a Goncourt-, a Femina- és a Décembre-díj jelöltjeinek listájáról, október 21-én, szerdán pedig kanadai kiadója, a Boréal is elhatárolódott tőle.
Az első Pascal-díjra pályázók ezzel szemben nyíltan vállalhatják a Claude, a Gemini vagy a ChatGPT használatát. November végéig nyújthatnak be egy 300 000 karakterből álló, francia nyelvű szöveget, amelyet Jacques Attali esszéista vezetésével bírál majd el a zsűri. A kézirat mellett a pályázóknak egy technikai dokumentációt is be kell nyújtaniuk, amelyben megadják, melyik LLM-et - vagyis nagy nyelvi modellt - illetve mely ügynököket, azaz új típusú, önállóan működő asszisztenseket használták. Emellett két oldalban meg kell határozniuk, mit neveznek „magnak”, vagyis azt az „egy szót, mondatot vagy számot”, amelyből a projekt kiindult. A díj olyan írók előtt is nyitva áll, akik korábban még soha nem publikáltak, a pályázóknak pedig vállalniuk kell, hogy korábban nem publikált művet nyújtanak be.
Mielőtt az aktuális események reflektorfénybe állították volna, a Blaise Pascal francia matematikusról és filozófusról - aki 1623 és 1662 között élt - elnevezett díj ötlete már tavasszal megszületett. Három, a technológia iránt lelkesedő, az irodalmi körökön kívül mozgó vállalkozó beszélgetéseiből nőtt ki a kezdeményezés: Philippe Rodriguez, Albin Serviant és Gilles Mentré állt elő az ötlettel. A projekt nehézkes megszületése sokat elárul arról a feszültségről, amelyet a mesterséges intelligencia térnyerése vált ki a könyvkiadás világában, ahol az elvi elutasítás és a félig-meddig bevallott lelkesedés egyszerre van jelen.
A projekt legfőbb kezdeményezője, az 55 éves Philippe Rodriguez vállalati pénzügyekkel foglalkozó befektetési bankár, aki fúziókra és felvásárlásokra szakosodott, és több könyvet is írt a blokkláncról, valamint a metaverzumról. Elmondása szerint már régóta kísérletezik a generatív MI lehetőségeivel. Az év elején például rögzítette édesapja algériai fiatalságával kapcsolatos emlékeit, mivel apja memóriája egyre romlik. Családi fényképek, kortársak visszaemlékezései és több nagy nyelvi modell segítségével, köztük a Mistral és a ChatGPT használatával, valamint „kínai nyílt forráskódú modellekkel, amelyek ingyenesek és a felhasználók által módosíthatók” sikerült rekonstruálnia apja emlékeit egy olyan könyvben, amelyet a családja számára készített.
Philippe Rodriguez ezekből a tapasztalatokból arra a meggyőződésre jutott, hogy a mesterséges intelligencia segítségével új művészeti formák születhetnek, és létre kell hozni egy díjat, amely ezeket megkoronázza, vagy ahogyan ő fogalmaz, „megjutalmazza”. „Ki kell lépnünk az MI-vel kapcsolatos tagadásból” - mondja. „Úgy gondoljuk, hogy fel kell karolnunk ezt a technológiát, hiszen nem fogjuk tudni újra nem feltalálni.”
A következő lépés az volt, hogy szövetségeseket találjanak. Tavasz végén a bankár e-mailt írt Philippe Claudelnek, a Goncourt Akadémia elnökének, majd felkereste őt a zsűritagok törzshelyén, a Drouant étteremben, hogy javasolja neki egy „MI Goncourt-díj” létrehozását. A Les Âmes grises című regény 2003-as, Stock kiadónál megjelent szerzője kategorikusan elutasította az ötletet. „A Goncourt nevéből nem lehet tetszés szerint különféle változatokat alkotni. A díj célja olyan könyvek elismerése, amelyeket emberek, nem pedig gépek vagy alkalmazások írnak” - indokolja ma álláspontját. Kifejezetten kritikus ezekkel a nagy nyelvi modellekkel szemben, amelyek betanítása szerinte részben irodalmi művek engedély nélküli kisajátításán alapulhat.
A Thélyson Orélien-ügy nyomán Philippe Claudel egyébként azt tervezi, hogy december elején a zsűri elé terjeszti a Goncourt-díj szabályzatának módosítását. Azt szeretné elérni, hogy a szabályzat kifejezetten rögzítse: a díjazott könyvet „embereknek kell írniuk”. Philippe Rodriguez akkor sem járt nagyobb sikerrel, amikor az irodalmi világ más szereplőit, például Hervé Le Tellier-t próbálta megnyerni az ügynek. Az Oulipo irodalmi csoport tagja - aki 2020-ban az L'Anomalie című, a Gallimard kiadónál megjelent regényével elnyerte a Goncourt-díjat - hosszú levélben utasította vissza a javaslatot. A levelet augusztus végén a Les Échos közölte. Le Tellier gúnyosan bírálta a mesterséges intelligenciával kevert írást, és egy olyan pástétomhoz hasonlította, amely „50 százalékban ló, 50 százalékban pacsirta”.
Jacques Attali volt az első ismert személyiség, akit sikerült megnyerniük. Szeptemberben, WhatsAppon keresztül keresték meg a sokoldalú értelmiségit, aki François Mitterrand elnök bizalmas tanácsadója volt, és több tucat regény, esszé, színdarab, valamint operalibrettó szerzőjeként rendkívül termékeny író. Attali vállalta az új díj zsűrijének elnöki tisztségét, azzal a feltétellel, hogy a díjazott mű nem lehet regény, mivel zavarja a gondolat, hogy az írói stílust egy gépre bízzák.
Attali azt mondja, hogy az MI-t „információkeresésre” használja, írásra azonban soha. Ennek ellenére nem tart attól, hogy elterjed az emberi és gépi alkotómunkát ötvöző irodalom. „A zenében nagy művészek használnak samplinget, vagyis egy már létező zenemű részletét építik be egy új alkotásba. Ez az irodalomban is meg fog jelenni, de egyértelműen fel kell tüntetni, mi történt, és tiszteletben kell tartani a szerzői jogokat” - mondja. Az esszéista egy kifejezetten „attalis” kiegészítést is beillesztetett a díj kiáltványába. Eszerint a Pascal-díjnak olyan szöveget kell jutalmaznia, „amely előmozdítja az emberiség fejlődését a bölcsesség, valamint önmaga és környezete megőrzésének irányába”.
Az őszi könyvpiaci botrány médiabeli ugródeszkát jelentett a díj számára. Szeptember 21-én Thélyson Orélien megkapta a Fnac legjobb regénynek járó díját a C'était ça ou mourir című könyvéért. Ugyanezen a napon a Balance ton Claude nevű X-fiók - amely mögött többek között Samuel Fitoussi esszéista, a Le Figaro publicistája áll - elindította a támadást, kezdetben névtelenül. A Pangram nevű MI-felismerő eszköz elemzése szerint a könyvet nagyrészt egy tartalomgeneráló eszközzel írhatták. Az író vitatta ezt az állítást, ám nem sokkal később korábbi szövegeivel kapcsolatban plágiumügyek is napvilágra kerültek.
Kiadók, írók és újságírók foglaltak állást a mesterséges intelligencia írásban betöltött szerepével kapcsolatban. Vajon szükségünk van arra, hogy tudjuk, egy ember áll egy könyv mögött ahhoz, hogy értékelni tudjuk? Az egyik oldalon a puristák tábora áll, akik a szabványosított, egyformává váló írás térnyerésétől tartanak. Miután megjelent Abel Quentin Sanctuaires című esszéje, amely kifejezetten bírálta a „generatív MI invázióját”, az Éditions de l'Observatoire kiadó szeptember végén bejelentette egy Sanctuaire nevű címke létrehozását. Ennek célja, hogy garantálja a „100 százalékban emberi” könyveket.
A másik oldalon néhány kisebbségben lévő hang az MI-t a szerző alkotótársának tekinti, amely képes ösztönözni a kreativitását. Vincent Ravalec regényíró már 2025 januárjában, a Le Monde-ban megjelent véleménycikkében nyíltan vállalta, hogy „mindenféle gátlás nélkül” használja a mesterséges intelligenciákat. Arra biztatta az írókat, hogy ők is ragadják meg ezt a lehetőséget, és „alkossanak velük lélegzetelállító műveket”.
Jól mutatja, hogy az új technológia iránti érdeklődés nyílt vállalása továbbra sem számít elfogadottnak, hogy az irodalmi világ kevés ismert szereplője vállalta a zsűritagságot. A szervezők többek között Félicité Herzog regényíróra, a L'écume des pages könyvesbolt korábbi vezetőjére számítottak, ő azonban végül úgy döntött, hogy nem vesz részt a kezdeményezésben. A névsorban szerepel Alexandre Gefen, a Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ, a CNRS kutatási igazgatója, Etienne Grass, a Capgemini Invent MI-ért felelős vezetője, valamint Julie Jacob, szellemi tulajdonjogra szakosodott ügyvéd. A Pascal-díj alapítói azt is vállalják, hogy kiadót keresnek a győztesnek. Több kiadóval is folyhatnak tárgyalások, de egyelőre egyikük sem merte nyíltan vállalni a részvételt.
„Általánosságban véve az irodalmi világ reakciója rendkívül konzervatív volt” - sajnálkozott Albin Serviant, a díj társalapítója. A vállalkozó 2018 májusától kezdve több sajtóterméket vásárolt fel, köztük a Têtu és a The Good Life című lapokat, amelyeket azóta továbbadott. Jelenleg a La Cortex House nevű, „MI-házként” emlegetett vállalkozást vezeti, amely a 18. kerületben nyitja meg kapuit. „A Pascal-díj célja nem az, hogy azt állítsa, az MI fel fogja váltani a szerzőt, hanem az, hogy megnyissa a vitát, kérdéseket tegyen fel az ízlés, a stílus és az alkotás fogalmáról, és konkrétan megvizsgálja, milyen művek születhetnek a mesterséges intelligencia segítségével végzett írásból” - tette hozzá. A szervezők azzal igyekeznek megnyugtatni magukat, hogy október 20. óta naponta „tucatnyi” kézirat érkezik hozzájuk, amelyeknek „46 százaléka külföldről származik” - közölték.
A Pascal-díj tehát egy „új formát” kíván elismerni, amely nem regény, hanem sokkal inkább egy „regényes elemekkel átszőtt dokumentumesszé” lehet - pontosította Philippe Rodriguez. „A Thélyson Orélien-ügy óta senki sem kételkedik abban, hogy az MI képes jó regényt írni. Most már a következő lépésen kell elgondolkodnunk” - indokolta a kezdeményezést. A zsűri egyik tagja, Alexandre Gefen a díj kísérleti, sőt, bizonyos értelemben „diákcsínyre emlékeztető” jellegét hangsúlyozza. „Én ezt egy oulipói játéknak tekintem” - mondta a CNRS gondozásában megjelent Histoire culturelle de l'IA című kötet szerkesztője. Majd humorosan hozzátette: „Remélem, hogy a legszórakoztatóbb és legötletesebb művet fogjuk díjazni, és nem abból lesz verseny, hogy ki tudja a legjobban utánozni Guillaume Musso regényeinek stílusát.”