SG.hu·
Ki írta valójában Thélyson Orélien díjnyertes regényét?
A haiti származású kanadai író első regénye 35 ezer példányban fogyott, díjat nyert és a Goncourt egyik esélyesének számított, majd egy névtelen X fiók MI használatával vádolta meg.
A francia irodalmi élet egyik legnagyobb idei sikerkönyve körül robbant ki vita arról, hogy valójában ki és hogyan írta a regényt. Thélyson Orélien egy 38 éves, haiti származású, Quebecben élő író. A C’était ça ou mourir című regénye néhány hét alatt 35 ezer példányban kelt el, elnyerte a 2026-os Prix du Roman Fnac díjat, és több jelentős francia irodalmi díj, köztük a Goncourt első válogatásán is szerepelt. A könyv aztán egy névtelen X-fiók miatt került a figyelem középpontjába, amely azt állította, hogy a regény szinte teljes egészét generatív MI írta. Az állítást egy Pangram nevű szövegdetektor elemzésére alapozták. A szerző tagadja, hogy MI-t használt volna a regény megírásához.
Orélien 272 oldalas regénye augusztus 19-én jelent meg Franciaországban a Grasset kiadónál. A sztorija középpontjában Jonas Dorléon áll, egy történelem-földrajz szakos tanár, aki elmenekül a bandák erőszakába süllyedt Haitiról. Útja tizenkét országon vezet keresztül, a Dominikai Köztársaságon, Latin-Amerikán és az Egyesült Államokon át egészen Kanadáig. A menekülés során megaláztatással, emberkereskedelemmel, félelemmel, alkalmi munkákkal, várakozással és erőszakkal találkozik, miközben a történet egy Massacre, vagyis Mészárlás nevű folyót is érint.
Jonas szinte semmit nem visz magával. A mű szerint a műanyag zacskójában egy fénykép van az édesanyjáról, egy verseskötet, René Depestre egyik könyve és egy tiszta alsónadrág. A regény nem egy aktuális politikai vagy társadalmi eseményekre reagáló menekülttörténet. Orélien korábbi interjúi szerint a migránsok történeteinek megismeréséhez személyesen találkozott velük, meghallgatta beszámolóikat, és ezekből a tapasztalatokból építette fel a regény világát. Az író korábban arról beszélt, hogy eredetileg riportban gondolkodott. „De egy riport benne marad az aktualitásban, és harminc perc múlva eltűnik, mindenki elfelejti. Azt mondtam magamnak, hogy az irodalom eszköz lehet arra, hogy létrehozzunk valamit, ami megmarad.” A regényen saját elmondása szerint már 2017 óta dolgozott.
A szerző szerint a migránsok történeteit nem egyszerű átadni, mert az irodalmi műnek át kell alakítania az alapul szolgáló valóságot. „Nem lehet elmesélni ezeknek az embereknek a történetét anélkül, hogy ne kérdeztük volna meg őket. Természetesen nem fogjuk egyszerűen lemásolni, amit mondanak. Az irodalom átalakít, művet hoz létre. De már magában az alkotásban is el kell végezni ezt a munkát. Ez egy módja annak, hogy visszaadjuk nekik a szót.” Orélien szerint ennek kettős követelménye van: „Nem szabad elárulni azokat az embereket, akik végigjárták ezt az utat, és nem szabad elárulni a fikciót sem.”
A könyv rövid idő alatt rendkívüli pályát futott be, pár hét alatt 35 ezer példány fogyott belőle Franciaországban, Svájcot és Belgiumot nem számítva, és időnként készlethiány is kialakult. A regény szerepelt a Goncourt, a Renaudot, a Femina és a Médicis díjak első válogatásain, miközben korábban már megkapta a RomanNews, a Méduse, az Espoir groupe Ebra és a Première Plume díjakat is. A Prix du Roman Fnac zsűrijében 400 könyvkereskedő és 400 vásárló vett részt, Orélien pedig 29 másik szerzőt megelőzve nyerte el az elismerést. A regény sikere azonban ekkor váratlan fordulatot vett. Szeptember 21-én egy addig kevéssé ismert X-fiók, a Balance ton Claude azt közölte, hogy a könyv „szinte teljes egészében” generatív MI segítségével készült. A fiók ezt a következtetést a Pangram nevű amerikai MI-szövegdetektorral végzett vizsgálattal támasztotta alá.
A könyv ekkor már nem egyszerűen egy sikeres első regény volt. A kritikusok jelentős része méltatta, széles közönséghez jutott el, és rangos irodalmi díjakért versenyzett. A vita így rövid idő alatt túlnőtt egyetlen szerző ügyén. A kérdés az lett, hogy mit jelent a szerzőség egy olyan korszakban, amikor a generatív MI képes hosszú, összefüggő, stilárisan egységes szövegek előállítására. A botrány első napjaiban Orélien nem mondott semmit: szeptember 22-én Párizsban, a Maison de la poésie színpadán egy irodalmi találkozón és a regény felolvasásán vett részt. Mintegy negyven percen keresztül beszélgetett Marie-Madeleine Rigopoulos újságíróval, aki azonban nem kérdezett rá a legkényesebb témára. A teremben ugyanakkor több újságíró is jelen volt a France Inter, az AFP és az RTL képviseletében, akik elsősorban az író MI-vádakra adott reakciójára voltak kiváncsiak. Az est végén Rigopoulos így foglalta össze a könyvről alkotott benyomását: „Ez egy olyan könyv, amelynek lelke van. És a lélek az emberek sajátja.” A mondatot taps követte.
A Grasset kiadó szeptember 22-én kiállt Orélien mellett, és az AFP-nek adott nyilatkozatában „minden rosszindulatú megnyilvánulást” elítélt. A kiadó szerint azok a kijelentések, amelyek azt állítják, hogy a könyvet MI „táplálta vagy írta”, súlyosan bántják az írót, akit egy „kivételes életúttal” rendelkező, alkotói munkáját Párizsban bemutató emberként jellemeztek. A könyv francia és kanadai kiadói szintén teljes támogatásukról biztosították a szerzőt. A Reuters szeptember 23-i beszámolója szerint a kiadók egyértelműen kiálltak mellette az MI használatára vonatkozó vádakkal szemben.
A könyvkereskedők közül sem mindenki reagált úgy, hogy leveszi a regényt a polcokról. Párizs XVI. kerületében, a Lamartine könyvesboltban dolgozó Stanislas Rigot azt mondta, hogy „egy kicsit meglepődött”, de nem lát okot arra, hogy ne népszerűsítsék tovább a szezon legjobban fogyó irodalmi könyvét. Az értékesítés folytatódik, és a vásárlók sem fordultak el a regénytől. Egy másik párizsi könyvesbolt, a XI. kerületben működő Libre Ere munkatársa ennél óvatosabban fogalmazott: „Végül is minden lehetséges, de jelenleg nincs bizonyíték.” Saint-Pol-de-Léonban, a Livres in Room könyvesboltban François Michel szintén a regény fogadtatására hívta fel a figyelmet. „Nagyon szeretjük ezt a könyvet” - mondta, majd azt is felvetette, hogy vajon nem valamiféle belső kiadói konfliktus áll-e a vita mögött.
Noëlle Michel író és műfordító a Le Monde-ban arról írt, hogy személy szerint megadja Oréliennek a kétely javára szóló vélelmet, vagyis nem tekinti bizonyítottnak az MI használatát. Szerinte azonban éppen ez teszi igazán nyugtalanítóvá az ügyet. A Pangram szerint a C’était ça ou mourir szövegének csaknem teljes egésze valószínűleg generatív MI által készült. A Pangram azonban statisztikai módszerrel próbál különbséget tenni ember és gép által írt szövegek között, és nem tudja megmondani, hogy milyen utasításokat, úgynevezett promptokat használtak a szöveg előállításához. Ha tehát Orélien valóban nem használt MI-t, akkor egy olyan szöveg került a gépi detektor célkeresztjébe, amelyet valójában ember írt, mégis gépi szövegnek tűnik a statisztikai modell számára. Ha viszont a regény jelentős részét ténylegesen generatív MI készítette, akkor egy másik, korábban kényelmesnek tűnő feltételezés kerülhet veszélybe: az, hogy egy gép által előállított szöveg kevésbé képes megérinteni az olvasót, mint egy emberi szerző műve.
„Ha az MI-k egyre inkább úgy írnak, mint az emberek, az emberek egyre inkább úgy írnak, mint az MI-k?” - teszi fel a kérdést az írónő. Az emberek utánzó lények, és az emberek közötti nyelvi alkalmazkodást már korábban is széles körben kutatták. Egyre több ember találkozik MI által létrehozott tartalmakkal akkor is, ha maga nem használ ilyen rendszereket, vagy kifejezetten elutasítja a közvetlen kapcsolatot velük. Kutatások vizsgálják, hogyan változik az emberi nyelv az MI-vel folytatott interakciók során, de egyelőre nem tudni, hogy a gépi prózának való rendszeres kitettség hosszú távon önmagában is megváltoztatja-e az emberek írásmódját. A kérdés az, hogy valóban elkezdett-e elmozdulni az emberi és gépi szövegek közötti statisztikai határ.
Tegnap kiderült az is, hogy a Balance ton Claude mögött nem egy átlagos ismeretlen internetes felhasználó van. Samuel Fitoussi esszéista, a Le Figaro publicistája szeptember 25-én elismerte, hogy része annak a „kollektív projektnek”, amely a névtelen X-fiók mögött áll. „Nem vagyok egyedül a fiók mögött” - írta az X-en, és azt mondta, attól tart, hogy „több évezrednyi, az írásra épülő civilizáció után az MI az olvasás és az írás eltűnését idézi elő”. Fitoussi maga az elsők között osztotta tovább a vádat, de korábban többször is tagadta az AFP-nek, hogy ő állna a fiók mögött. Az AFP péntek reggel ismét megpróbálta elérni, de akkor már nem nyilatkozott. A Balance ton Claude még csak körülbelül száz követővel rendelkezett, amikor a bejegyzés virálissá vált.
Egy későbbi bejegyzésében azt írta: „Az Orélien-ügy áldozatai az a 35 000 olvasó, akik azt hitték, hogy órákat töltenek egy emberrel és annak szubjektivitásával, és most fedezik fel, hogy elárulták őket, hogy ezeket az órákat egy robottal töltötték. Megszakadt a szerzőt és olvasóit összekötő erkölcsi szerződés.” Fitoussi hangsúlyozta, hogy „sem Orélien politikai elképzelései, sem a könyvének témája nem érdekelt minket”. Azt is mondta: „Mindazoknak, akik azt vetik a szemünkre, hogy ártottunk Oréliennek, inkább azzal a szerzővel kellene foglalkozniuk, aki több száz órát töltött a kéziratán, hogy megírjon egy nagyszerű könyvet, amely megérdemelte volna a Goncourt-díjat, és amelyet így nem kapott volna meg.”
Fitoussi személye azért került a figyelem középpontjába, mert a 2021 óta a Le Figaro publicistájaként dolgozó esszéista rendszeresen ír a francia közélet vitatott témáiról. Többek között a pozitív diszkriminációt, az egyetemek „wokizmusát”, valamint a baloldalt és a szélsőbaloldalt bírálta, miközben saját megfogalmazása szerint „ironikus tekintetet” vet az aktualitásokra. Korábban a HEC és a Cambridge hallgatója volt, és az MI társadalmi hatásaival is sokat foglalkozott. Könyvei között szerepel a 2023-as Woke Fiction és a 2025-ben megjelent Pourquoi les intellectuels se trompent. Orélien csütörtökön, a dél-franciaországi Manosque irodalmi fesztiválján arról beszélt, hogy szerinte „el akarják hallgattatni”.
A kanadai kiadó csütörtökről péntekre virradó éjszaka felfüggesztette a regény promóciós körútját, Orélient emellett kizárták a Quebecben rendezett Salon du livre de l’Estrie programjából. A francia és kanadai kiadók korábban még teljes támogatásukról biztosították az írót az MI-vádak miatt, pénteken azonban a megkeresésekre már nem reagáltak. A legkomolyabb következmény azonban az volt, hogy a Goncourt-díj szervezői eltávolították Orélien regényét a rangos díj első válogatásából. Az Académie Goncourt közölte, hogy tudomásul vette az MI használatára és a plágiumra vonatkozó vádakat, és úgy döntött, hogy kiveszi a regényt a listáról, hogy „megőrizze a Goncourt-díj és az Akadémia integritását, amelynek központi szerepe a nők és férfiak által írt irodalom támogatása és elismerése”.
Az Akadémia azt is közölte, hogy döntésével egyértelművé kívánja tenni, hogy teljes mértékben ellenzi „az MI segítségével generált szövegek létrehozását”. A testület október 6-ig nem kíván további kommentárt fűzni az ügyhöz, amikor bejelenti a Goncourt következő válogatását.
Az MI használatára vonatkozó állítások igazságtartalma továbbra is vita tárgya. A ChatGPT megjelenése után egyre több olyan szolgáltatás jelent meg, amely azt ígéri, hogy egy szövegről megállapítja, ember vagy MI írta-e. Az ilyen detektorokat kezdetben elsősorban az oktatásban és az egyetemi környezetben használták, ahol a tanárok és intézmények azt próbálták felderíteni, hogy egy beadandó vagy dolgozat generatív MI segítségével készült-e. Később az eszközök használata átterjedt a sajtóra, az irodalomra és más szöveges műfajokra is. Maga az OpenAI is létrehozott saját MI-szövegdetektort, de 2023-ban leállította a projektet, miután nem sikerült olyan alacsony hibaarányt elérnie, amely mellett a szolgáltatás megbízhatóan használható lett volna.
Ennek ellenére a Pangram az elmúlt időszakban az egyik legismertebb ilyen eszközzé vált. A vállalat azt állítja, hogy nagy biztonsággal képes azonosítani a gépi szöveget. A nyilvánosság elé került állítás azonban nem ad választ arra a lényeges kérdésre, hogy milyen mértékben használhatott volna a szerző MI-t, ha egyáltalán használt, illetve milyen módon történhetett az esetleges együttműködés. Nem csak a két véglet létezik, hogy valaki vagy teljes egészében saját maga írta meg a könyvet, vagy egyetlen gombnyomással egy MI-generátorral készíttette el. Egy szerző használhat MI-t ötletelésre, kutatásra, mondatok átfogalmazására, szerkezeti javaslatokra vagy nyelvi kísérletekre is. A kérdés ilyenkor az, hogy hol húzódik az a határ, amely után már nem tekinthető kizárólag emberi alkotásnak a mű, illetve milyen mértékű MI-használatot kellene feltüntetni az olvasók előtt.
A francia irodalmi élet egyik legnagyobb idei sikerkönyve körül robbant ki vita arról, hogy valójában ki és hogyan írta a regényt. Thélyson Orélien egy 38 éves, haiti származású, Quebecben élő író. A C’était ça ou mourir című regénye néhány hét alatt 35 ezer példányban kelt el, elnyerte a 2026-os Prix du Roman Fnac díjat, és több jelentős francia irodalmi díj, köztük a Goncourt első válogatásán is szerepelt. A könyv aztán egy névtelen X-fiók miatt került a figyelem középpontjába, amely azt állította, hogy a regény szinte teljes egészét generatív MI írta. Az állítást egy Pangram nevű szövegdetektor elemzésére alapozták. A szerző tagadja, hogy MI-t használt volna a regény megírásához.
Orélien 272 oldalas regénye augusztus 19-én jelent meg Franciaországban a Grasset kiadónál. A sztorija középpontjában Jonas Dorléon áll, egy történelem-földrajz szakos tanár, aki elmenekül a bandák erőszakába süllyedt Haitiról. Útja tizenkét országon vezet keresztül, a Dominikai Köztársaságon, Latin-Amerikán és az Egyesült Államokon át egészen Kanadáig. A menekülés során megaláztatással, emberkereskedelemmel, félelemmel, alkalmi munkákkal, várakozással és erőszakkal találkozik, miközben a történet egy Massacre, vagyis Mészárlás nevű folyót is érint.
Jonas szinte semmit nem visz magával. A mű szerint a műanyag zacskójában egy fénykép van az édesanyjáról, egy verseskötet, René Depestre egyik könyve és egy tiszta alsónadrág. A regény nem egy aktuális politikai vagy társadalmi eseményekre reagáló menekülttörténet. Orélien korábbi interjúi szerint a migránsok történeteinek megismeréséhez személyesen találkozott velük, meghallgatta beszámolóikat, és ezekből a tapasztalatokból építette fel a regény világát. Az író korábban arról beszélt, hogy eredetileg riportban gondolkodott. „De egy riport benne marad az aktualitásban, és harminc perc múlva eltűnik, mindenki elfelejti. Azt mondtam magamnak, hogy az irodalom eszköz lehet arra, hogy létrehozzunk valamit, ami megmarad.” A regényen saját elmondása szerint már 2017 óta dolgozott.
A szerző szerint a migránsok történeteit nem egyszerű átadni, mert az irodalmi műnek át kell alakítania az alapul szolgáló valóságot. „Nem lehet elmesélni ezeknek az embereknek a történetét anélkül, hogy ne kérdeztük volna meg őket. Természetesen nem fogjuk egyszerűen lemásolni, amit mondanak. Az irodalom átalakít, művet hoz létre. De már magában az alkotásban is el kell végezni ezt a munkát. Ez egy módja annak, hogy visszaadjuk nekik a szót.” Orélien szerint ennek kettős követelménye van: „Nem szabad elárulni azokat az embereket, akik végigjárták ezt az utat, és nem szabad elárulni a fikciót sem.”
A könyv rövid idő alatt rendkívüli pályát futott be, pár hét alatt 35 ezer példány fogyott belőle Franciaországban, Svájcot és Belgiumot nem számítva, és időnként készlethiány is kialakult. A regény szerepelt a Goncourt, a Renaudot, a Femina és a Médicis díjak első válogatásain, miközben korábban már megkapta a RomanNews, a Méduse, az Espoir groupe Ebra és a Première Plume díjakat is. A Prix du Roman Fnac zsűrijében 400 könyvkereskedő és 400 vásárló vett részt, Orélien pedig 29 másik szerzőt megelőzve nyerte el az elismerést. A regény sikere azonban ekkor váratlan fordulatot vett. Szeptember 21-én egy addig kevéssé ismert X-fiók, a Balance ton Claude azt közölte, hogy a könyv „szinte teljes egészében” generatív MI segítségével készült. A fiók ezt a következtetést a Pangram nevű amerikai MI-szövegdetektorral végzett vizsgálattal támasztotta alá.
A könyv ekkor már nem egyszerűen egy sikeres első regény volt. A kritikusok jelentős része méltatta, széles közönséghez jutott el, és rangos irodalmi díjakért versenyzett. A vita így rövid idő alatt túlnőtt egyetlen szerző ügyén. A kérdés az lett, hogy mit jelent a szerzőség egy olyan korszakban, amikor a generatív MI képes hosszú, összefüggő, stilárisan egységes szövegek előállítására. A botrány első napjaiban Orélien nem mondott semmit: szeptember 22-én Párizsban, a Maison de la poésie színpadán egy irodalmi találkozón és a regény felolvasásán vett részt. Mintegy negyven percen keresztül beszélgetett Marie-Madeleine Rigopoulos újságíróval, aki azonban nem kérdezett rá a legkényesebb témára. A teremben ugyanakkor több újságíró is jelen volt a France Inter, az AFP és az RTL képviseletében, akik elsősorban az író MI-vádakra adott reakciójára voltak kiváncsiak. Az est végén Rigopoulos így foglalta össze a könyvről alkotott benyomását: „Ez egy olyan könyv, amelynek lelke van. És a lélek az emberek sajátja.” A mondatot taps követte.
A Grasset kiadó szeptember 22-én kiállt Orélien mellett, és az AFP-nek adott nyilatkozatában „minden rosszindulatú megnyilvánulást” elítélt. A kiadó szerint azok a kijelentések, amelyek azt állítják, hogy a könyvet MI „táplálta vagy írta”, súlyosan bántják az írót, akit egy „kivételes életúttal” rendelkező, alkotói munkáját Párizsban bemutató emberként jellemeztek. A könyv francia és kanadai kiadói szintén teljes támogatásukról biztosították a szerzőt. A Reuters szeptember 23-i beszámolója szerint a kiadók egyértelműen kiálltak mellette az MI használatára vonatkozó vádakkal szemben.
A könyvkereskedők közül sem mindenki reagált úgy, hogy leveszi a regényt a polcokról. Párizs XVI. kerületében, a Lamartine könyvesboltban dolgozó Stanislas Rigot azt mondta, hogy „egy kicsit meglepődött”, de nem lát okot arra, hogy ne népszerűsítsék tovább a szezon legjobban fogyó irodalmi könyvét. Az értékesítés folytatódik, és a vásárlók sem fordultak el a regénytől. Egy másik párizsi könyvesbolt, a XI. kerületben működő Libre Ere munkatársa ennél óvatosabban fogalmazott: „Végül is minden lehetséges, de jelenleg nincs bizonyíték.” Saint-Pol-de-Léonban, a Livres in Room könyvesboltban François Michel szintén a regény fogadtatására hívta fel a figyelmet. „Nagyon szeretjük ezt a könyvet” - mondta, majd azt is felvetette, hogy vajon nem valamiféle belső kiadói konfliktus áll-e a vita mögött.
Noëlle Michel író és műfordító a Le Monde-ban arról írt, hogy személy szerint megadja Oréliennek a kétely javára szóló vélelmet, vagyis nem tekinti bizonyítottnak az MI használatát. Szerinte azonban éppen ez teszi igazán nyugtalanítóvá az ügyet. A Pangram szerint a C’était ça ou mourir szövegének csaknem teljes egésze valószínűleg generatív MI által készült. A Pangram azonban statisztikai módszerrel próbál különbséget tenni ember és gép által írt szövegek között, és nem tudja megmondani, hogy milyen utasításokat, úgynevezett promptokat használtak a szöveg előállításához. Ha tehát Orélien valóban nem használt MI-t, akkor egy olyan szöveg került a gépi detektor célkeresztjébe, amelyet valójában ember írt, mégis gépi szövegnek tűnik a statisztikai modell számára. Ha viszont a regény jelentős részét ténylegesen generatív MI készítette, akkor egy másik, korábban kényelmesnek tűnő feltételezés kerülhet veszélybe: az, hogy egy gép által előállított szöveg kevésbé képes megérinteni az olvasót, mint egy emberi szerző műve.
„Ha az MI-k egyre inkább úgy írnak, mint az emberek, az emberek egyre inkább úgy írnak, mint az MI-k?” - teszi fel a kérdést az írónő. Az emberek utánzó lények, és az emberek közötti nyelvi alkalmazkodást már korábban is széles körben kutatták. Egyre több ember találkozik MI által létrehozott tartalmakkal akkor is, ha maga nem használ ilyen rendszereket, vagy kifejezetten elutasítja a közvetlen kapcsolatot velük. Kutatások vizsgálják, hogyan változik az emberi nyelv az MI-vel folytatott interakciók során, de egyelőre nem tudni, hogy a gépi prózának való rendszeres kitettség hosszú távon önmagában is megváltoztatja-e az emberek írásmódját. A kérdés az, hogy valóban elkezdett-e elmozdulni az emberi és gépi szövegek közötti statisztikai határ.
Tegnap kiderült az is, hogy a Balance ton Claude mögött nem egy átlagos ismeretlen internetes felhasználó van. Samuel Fitoussi esszéista, a Le Figaro publicistája szeptember 25-én elismerte, hogy része annak a „kollektív projektnek”, amely a névtelen X-fiók mögött áll. „Nem vagyok egyedül a fiók mögött” - írta az X-en, és azt mondta, attól tart, hogy „több évezrednyi, az írásra épülő civilizáció után az MI az olvasás és az írás eltűnését idézi elő”. Fitoussi maga az elsők között osztotta tovább a vádat, de korábban többször is tagadta az AFP-nek, hogy ő állna a fiók mögött. Az AFP péntek reggel ismét megpróbálta elérni, de akkor már nem nyilatkozott. A Balance ton Claude még csak körülbelül száz követővel rendelkezett, amikor a bejegyzés virálissá vált.
Egy későbbi bejegyzésében azt írta: „Az Orélien-ügy áldozatai az a 35 000 olvasó, akik azt hitték, hogy órákat töltenek egy emberrel és annak szubjektivitásával, és most fedezik fel, hogy elárulták őket, hogy ezeket az órákat egy robottal töltötték. Megszakadt a szerzőt és olvasóit összekötő erkölcsi szerződés.” Fitoussi hangsúlyozta, hogy „sem Orélien politikai elképzelései, sem a könyvének témája nem érdekelt minket”. Azt is mondta: „Mindazoknak, akik azt vetik a szemünkre, hogy ártottunk Oréliennek, inkább azzal a szerzővel kellene foglalkozniuk, aki több száz órát töltött a kéziratán, hogy megírjon egy nagyszerű könyvet, amely megérdemelte volna a Goncourt-díjat, és amelyet így nem kapott volna meg.”
Fitoussi személye azért került a figyelem középpontjába, mert a 2021 óta a Le Figaro publicistájaként dolgozó esszéista rendszeresen ír a francia közélet vitatott témáiról. Többek között a pozitív diszkriminációt, az egyetemek „wokizmusát”, valamint a baloldalt és a szélsőbaloldalt bírálta, miközben saját megfogalmazása szerint „ironikus tekintetet” vet az aktualitásokra. Korábban a HEC és a Cambridge hallgatója volt, és az MI társadalmi hatásaival is sokat foglalkozott. Könyvei között szerepel a 2023-as Woke Fiction és a 2025-ben megjelent Pourquoi les intellectuels se trompent. Orélien csütörtökön, a dél-franciaországi Manosque irodalmi fesztiválján arról beszélt, hogy szerinte „el akarják hallgattatni”.
A kanadai kiadó csütörtökről péntekre virradó éjszaka felfüggesztette a regény promóciós körútját, Orélient emellett kizárták a Quebecben rendezett Salon du livre de l’Estrie programjából. A francia és kanadai kiadók korábban még teljes támogatásukról biztosították az írót az MI-vádak miatt, pénteken azonban a megkeresésekre már nem reagáltak. A legkomolyabb következmény azonban az volt, hogy a Goncourt-díj szervezői eltávolították Orélien regényét a rangos díj első válogatásából. Az Académie Goncourt közölte, hogy tudomásul vette az MI használatára és a plágiumra vonatkozó vádakat, és úgy döntött, hogy kiveszi a regényt a listáról, hogy „megőrizze a Goncourt-díj és az Akadémia integritását, amelynek központi szerepe a nők és férfiak által írt irodalom támogatása és elismerése”.
Az Akadémia azt is közölte, hogy döntésével egyértelművé kívánja tenni, hogy teljes mértékben ellenzi „az MI segítségével generált szövegek létrehozását”. A testület október 6-ig nem kíván további kommentárt fűzni az ügyhöz, amikor bejelenti a Goncourt következő válogatását.
Az MI használatára vonatkozó állítások igazságtartalma továbbra is vita tárgya. A ChatGPT megjelenése után egyre több olyan szolgáltatás jelent meg, amely azt ígéri, hogy egy szövegről megállapítja, ember vagy MI írta-e. Az ilyen detektorokat kezdetben elsősorban az oktatásban és az egyetemi környezetben használták, ahol a tanárok és intézmények azt próbálták felderíteni, hogy egy beadandó vagy dolgozat generatív MI segítségével készült-e. Később az eszközök használata átterjedt a sajtóra, az irodalomra és más szöveges műfajokra is. Maga az OpenAI is létrehozott saját MI-szövegdetektort, de 2023-ban leállította a projektet, miután nem sikerült olyan alacsony hibaarányt elérnie, amely mellett a szolgáltatás megbízhatóan használható lett volna.
Ennek ellenére a Pangram az elmúlt időszakban az egyik legismertebb ilyen eszközzé vált. A vállalat azt állítja, hogy nagy biztonsággal képes azonosítani a gépi szöveget. A nyilvánosság elé került állítás azonban nem ad választ arra a lényeges kérdésre, hogy milyen mértékben használhatott volna a szerző MI-t, ha egyáltalán használt, illetve milyen módon történhetett az esetleges együttműködés. Nem csak a két véglet létezik, hogy valaki vagy teljes egészében saját maga írta meg a könyvet, vagy egyetlen gombnyomással egy MI-generátorral készíttette el. Egy szerző használhat MI-t ötletelésre, kutatásra, mondatok átfogalmazására, szerkezeti javaslatokra vagy nyelvi kísérletekre is. A kérdés ilyenkor az, hogy hol húzódik az a határ, amely után már nem tekinthető kizárólag emberi alkotásnak a mű, illetve milyen mértékű MI-használatot kellene feltüntetni az olvasók előtt.