HNR

ASUS V-7100 Pro (MX400) teszt



Az nVidia néhány hónappal ezelőtt több - különböző árfekvésű és teljesítményű - termékre bontotta addig egységes GeForce2 MX sorozatát. A legnagyobb, a régi MX-hez képest nagyobb teljesítményt ígérő chipet MX400-nak nevezték el, a régi MX-nél szerényebb tulajdonságokkal bíró modell neve MX200 lett és szó volt egy még gyengébb képességű - MX100-as - chip piacra dobásáról is. Az MX400 megjelenése után a gyártók sorra jelentették meg a 32 ill. esetenként 64 MB memóriával felszerelt kártyáikat. Tesztünkben - melyhez hardvert ismét a 3 Testőr Computers-től kaptunk - a világ egyik legnagyobb és az itthon piacból is jelentős szeletet birtokló gyártójának, az ASUS-nak ezzel a "régi-új" chippel szerelt kártyáját vettük górcső alá.

ASUS V-7100 Pro

Az ASUS mindent megtett azért, hogy vásárlókat szerezzen, az újdonsült tulajdonos a dobozos változat által kínált rengeteg földi jótól már első pillanatban úgy érezheti, hogy őt bizony most alaposan elkényeztetik. A fekete - úgy látszik ez lesz az új ASUS divatszín - NYÁK-ra a gyártó 5ns-os memória modulokat helyezett el, és mind a GPU, mind pedig a memóriák sebességét 200 MHz-re állította be gyárilag. Akinek ez sem volna elég, az belepiszkálhat a dolgokba a mellékelt tuning program segítségével.

Klikk ide!    Klikk ide!

Lássuk mit tartalmaz a doboz (a kártyán kívül): 1 vaskos és részletes angol nyelvű kézikönyvet, 2db kábelt (S-Video és RCA), 2db teljes játékot (Messiah és Star Trek: New Worlds), ASUS DVD szoftvert (azonos a Power DVD-vel) és a 3Deep programot külön-külön CD-n, valamint a meghajtó és tuningoló programokat tartalmazó CD-t.
A csomagolás ízléses, a kézikönyv ASUS módra részletesnek mondható, tartalmazza a telepítéshez és a mellékelt programok futtatásához szükséges alapvető információkat, viszont szokás szerint angol nyelvű, a magyar változat elkészítésének valószínűsége pedig erősen tart a nullához. (Itt kell megjegyezni, hogy azért mégiscsak érezzük magunkat elkényeztetve, mert a "noname" MX200-hoz csak egy fecni jár). A TV kimenetes változat az alap modellhez képest 2db plusz csatlakozót tartalmaz (a hagyományos 15 tűs monitor kimeneten felül).

Az nVidia GeForce2 MX chipjének hűtéséről borda és fordulatszám szabályozós ventillátor gondoskodik, mely feladatának tökéletesen eleget tesz, leszámítva azt az apróságot, hogy a hangja az őrületbe kerget (ezt azonban saját érzékenységem számlájára írom, nem bírom elviselni a különböző PC alkatrészekbe épített ventillátorok által keltett zajt). A beépítés nem okozott nehézséget, viszont a BIOS-ba való belépés után a rendszer elképesztően lelassult. Sajnos nem sikerült kiderítenem, hogy ez az alaplap, az aktuális BIOS verzió vagy a kártya hibája-e. Ezen apróságtól eltekintve további bosszúsággal nem találkoztam, a meghajtó program telepítése egyszerűen lezajlott és a kártya használatra kész volt. A gyári driver számtalan beállítási lehetőséget enged, mind 2D, mind pedig 3D esetében lehetőségünk van a finomhangolásra. A képminőség kifejezetten jónak mondható, szép, éles képet nyújt még 1600x1200-as felbontásban is (sajnos ez már 17 collos monitoron szinte nézhetetlen), én azonban maradtam a 1280x1024@85Hz-nél. A kártya képességeire jellemző (bár ezen a téren évek óta nem történt az nVidia-nál előrelépés), hogy akár 2048x1536-os felbontásra is képes 75 Hz-es képfrissítés mellett. A leggyakrabban használt felbontásokban a következő maximális frissítési értékeket tudja nyújtani: 800x600-on 240 Hz-et, 1024x768-on 240 Hz-et, 1280x1024-en 170 Hz-et, 1600x1200-on 100 Hz-et. Ezek után szemügyre vettem a kártyához adott CD-n található segédprogramokat:

  • ASUS VGA Live Update (a kártya BIOS-át és meghajtó-programját frissíthetjük vele kényelmesen
  • ASUS Live Video Application
  • ASUS Digital VCR
  • ASUS video decoder (ez utóbbi 3 program értelemszerűen csak a videó bemenettel rendelkező kártyákhoz használható)
  • ASUS VR viewer és képek (ha van ASUS VR 3D-s szemüvegünk, akkor hasznos segítség ennek beállításához)
  • ASUS Video Security
  • ASUS Smart Doctor
    A Smart Doctor a következőket méri: RAM modul hőmérséklet, GPU hőmérséklet, ventillátor fordulatszám, AGP feszültség, I/O feszültség. Lehetőséget biztosít a túlmelegedés elleni védelemre és képes a szoftveres hűtésre is.

  • ASUS Tweak Utility
    Ha kínozni szeretnénk kártyánkat, a gyártó maga kínál hozzá megfelelő eszközt ennek érdekében. A memória illetve a GPU sebességét meglehetősen visszafogottan, 1 MHz-es lépésekben, legfejlebb 20%-kal emelhetjük (illetve, ha akarjuk csökkenthetjük) ennek segítségével.

    Miután kigyönyörködtem magam a kártyában, nekiláttam a teszteknek. A következő konfigurációban teszteltem:

  • ASUS CUSL2-C alaplap 1007 final BIOS
  • INTEL Celeron 566@850 MHz ill. iNTEL PIII 850 MHz processzor (VCore 1,9 V)
  • 256 MB NEC PC133 CAS2 SDRAM
  • 2x30 GB Quantum AS 7200 rpm merevlemez
  • nVidia Detonator 12.41 meghajtó program
  • és természetesen ASUS V-7100 Pro videókártya

    3D Mark 2001
     

    V-7100Pro +
    P III 850 MHz

    V-7100Pro + Celeron 850 MHz

    noname MX200 +
    P III 850 MHz

    640x480 16 bit

    2976

    2723

    2527

    640x480 32 bit

    2902

    2655

    2071

    800x600 16 bit

    2878

    2650

    2173

    800x600 32 bit

    2691

    2519

    1530

    1024x768 16 bit

    2689

    2459

    1618

    1024x768 32 bit

    2330

    2192

    lefagyott

    1280x1024 16 bit

    2175

    2051

     

    1280x1024 32 bit

    1637

    1581

     

    1600x1200 16 bit

    1702

    1638

     

    1600x1200 32 bit

    N/A

    N/A

     

    Látható, hogy az MX200-as amíg működött, addig is csak 640x480 16 biten tudott labdába rúgni, itt csak mintegy 18%-kal nyújtott jobb teljesítményt az MX400-zal szerelt kártya. 32 bites színmélység esetén a különbség egyből 40%-ra nő, a felbontás emelésével pedig 32 ill. 76% (800x600-on), az utolsó mérhető értékek között pedig 66% feletti az eltérés (1024x768 16 bit). Az MX200 alkalmatlan arra, hogy a mai játékok által támasztott kihívásoknak megfeleljen, azonban egy régebbi, 1-2 éves program elfogadható sebességgel futhat rajta alacsonyabb felbontásban (amíg le nem fagy).
    A másik érdekes tapasztalat, hogy a Celeron és a P3 közötti különbség ezeknek a teszteknek a során sosem haladta meg a 9,5%-ot (640x480 16 bit), azaz nem számottevő, szinte észrevehetetlen. Lássuk mit nyerünk a processzor illetve a videókártya túlhajtásával (az összes eredmény 1024x768-as felbontás és 32 bites színmélység alatti):

    P3 - 850 + V7100 Pro 200/200 MHz

    2330

     

    P3 - 1020 + V7100 Pro 200/200 MHz

    2489

    + 6,8 %

    P3 - 850 + V7100 Pro 240/240 MHz

    2616

    + 12,3 %

    P3 - 1020 + V7100 Pro 240/240 MHz

    2845

    + 22,1 %


    Látható, hogy a videókártya túlhajtása a rendszer össz-teljesítményére jóval nagyobb hatással van, mint a processzor órajelének növelése. Igaz ez vajon akkor is, ha az órajelet nem növeljük, hanem csökkentjük (pl. egy nem tuningolható 566-os Celeront fogunk ki)?

    Celeron 850 + V7100 Pro 200/200 MHz

    2330

     

    Celeron 566 + V7100 Pro 200/200 MHz

    1725

    - 26 %

    Celeron 850 + V7100 Pro 240/240 MHz

    2384

     

    Celeron 566 + V7100 Pro 240/240 MHz

    1816

    - 23,8 %


    A teljesítmény ekkor drasztikusan visszaesett. Elmondható, hogy egy ma már szinte fillérekért kapható 7-800 MHz-es processzor jó párosításnak látszik az eredmények alapján egy MX400-zal szerelt videókártyához.

    Quake3 timedemo demo001 ill. demo002
     

    V-7100Pro +
    P III 850 MHz

    V-7100Pro + Celeron 850 MHz

    640x480 16 bit

    95,7 / 90,4 fps

    88,7 / 82,9 fps

    640x480 32 bit

    95,0 / 91,0 fps

    86,6 / 81,7 fps

    800x600 16 bit

    92,8 / 89,2 fps

    86,1 / 81,6 fps

    800x600 32 bit

    86,7 / 85,6 fps

    81,9 / 79,8 fps

    1024x768 16 bit

    80,5 / 81,2 fps

    76,2 / 76,4 fps

    1024x768 32 bit

    61,8 / 61,9 fps

    61,5 / 61,7 fps

    1280x1024 16 bit

    53,1 / 55,1 fps

    52,9 / 54,8 fps

    1280x1024 32 bit

    36,9 / 37,6 fps

    36,9 / 37,6 fps

    1600x1200 16 bit

    38,2 / 39,7 fps

    38,1 / 39,6 fps

    1600x1200 32 bit

    24,6 / 24,7 fps

    24,5 / 24,7 fps


    1024 és afeletti felbontásokban a P3 előnye nullára csökken.

    Jöjjenek a tújhajtásos adatok (az összes eredmény 1024x768-as felbontás és 32 bites színmélység alatti):

    P3 - 850 + V7100 Pro 200/200 MHz

    61,8 / 61,9 fps

     

    P3 - 1020 + V7100 Pro 200/200 MHz

    61,6 / 62,1 fps

    0

    P3 - 850 + V7100 Pro 240/240 MHz

    72,5 / 72,9 fps

    + 17,5 %

    P3 - 1020 + V7100 Pro 240/240 MHz

    75,1 / 75,3 fps

    + 21,6 %


    És az "alulhajtott" Celeron:

    Celeron 850 + V7100 Pro 200/200 MHz

    61,5 / 61,7 fps

     

    Celeron 566 + V7100 Pro 200/200 MHz

    56,4 / 56,1 fps

    - 9 %

    Celeron 850 + V7100 Pro 240/240 MHz

    72,3 / 72,5 fps

     

    Celeron 566 + V7100 Pro 240/240 MHz

    59,7 / 58,3 fps

    - 18 %


    Árak (a tesztben szereplő termékek július 2-án ennyibe kerültek):
    ASUS V-7100 Pro 32 MB - 28,200 Ft
    ASUS V-7100 Pro/T 32 MB - 31,200 Ft
    "noname" MX200 32 MB - 17,800 Ft
    A garancia az ASUS kártyákra 3 év, a noname-re 1 év.

    Klikk ide!

    Összegzés

    A kártya jól vizsgázott, ár/érték arányát tekintve az egyik legjobb vétel a piacon (sajnos az ATI RADEON LE-vel történő összehasonlítás nagyon-nagyon hiányzik), különösen akkor, ha figyelembe vesszük a brutális túlhajthatóságot, a nagyon jó 2D képminőséget, a hatalmas szoftver támogatást és a két ajándék teljes CD-s játékot is. Remélhetőleg a nagy rivális RADEON tesztjére is hamarosan sor kerülhet. A teszthez nyújtott segítségért ismét köszönet illeti a 3 Testőr Computers-t.
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • Leto #39
      Üdv!
      Érdekelne, hogy mi a véleményetek az nVidia GeForce 2 MX 400-as kártyáról. Volt alkalmam kipróbélni egy GeForce256-ot is de MX 400-al még nem volt dolgom. Állítólag elég megbízható.
    • Kevp #38
      Hat en nem biznek abban inkabb asus mellett dontenek dontottem. Egyebkent nekem mar volt V7100-am,7700-am most meg egy V6800-am vani ami GF1 ddr,de az mx-nel sokkal de sokkal gyorsabb es jobb kartya. Szerintem juobb vetelnek szamit marmelyik mx-nel.
    • PyRex #37
      EMBM az ATI Radeonban is van...

      PyRex
    • Csibe #13
      "...ár/érték arányát arányát tekintve az egyik legjobb vétel a piacon..."
    • Csibe #12
      De megérné. A hozzáadott softverek tekintetében...
    • Szepi #10
      Ja, igen. Lehet, hogy én rossz helyen vettem, de nekem a sima V7100-re csak 1 év gari van.
    • Szepi #9
      Nekem sima V7100 van, azzal a 3dMark2001 ua. a detonatorral, ua. alaplappal, Samsung 256MB RAM (133), Cel633@827 1024*768*32 : 1946. A különbség (kicsit gyengébb procival) "alig" 200 pont. Viszont simán fel tudnám húzni addig (200/200) a kártyát, csak minek, mert hát semmi se akad. Szóval döntse el mindenki, hogy megéri-e van nem.
    • kowajano #6
      hát télleg nem ártott volna a Radeon LE tesztje öszehasonlitásképp
    • Anee #5
      hát nem érné meg..
    • Csibe #4
      Nemis rossz ár... megérné...