Mikeyy

Hackerek már a cenzúrát is törik

Egy hackercsapat olyan internetes böngésző programot fejleszt, ami állításuk szerint lehetővé teszi, hogy könnyedén kijátsszuk a cenzúrát, és félrevezessük a hatóságokat.

A szoftver várhatóan júliusban lesz kész, és egy Gnutella-szerű hálózati felépítés, illetve egy kódolási mód kombinálásával kikerülhető lesz minden cég és kormány által bevezetett webes korlátozás. Az új böngésző fejlesztői azt nyilatkozták, hogy a programot azoknak az embereknek írják, akik sok információt nem kaphatnak meg, mert kormányuk letiltja az adott típusú weboldalak látogatását. Például Kína, Malajzia, Szingapúr, és sok arab ország erősen korlátozza a lakosság által látogatható honlapokat, mert attól félnek, hogy a fennálló rend ellen irányuló felforgató tevékenységekkel, pornográfiával, vagy politikai információval foglalkozó oldalak társadalmi feszültséget okozhatnak.

A cDc (Cult of the Dead Cow - a halott tehén kultusza) nevű hackercsapat készíti a Peekabooty nevű böngészőt, ami állítólag szinte teljesen lehetetlenné teszi bármilyen információ korlátozását a weben. A Peekabooty a Gnutella mintájára készül, tehát nincs központi szervere, és az adatokat a hálózatban levő számítógépen tárolja. A Peekabooty hálózat tagjai kérhetik bármilyen dokumentum vagy fájl felhelyezését a hálózatra. Amikor a fájl felkerül a hálózatra, a Peekabooty rendszere becsomagolja azt, kódolja, majd elküldi a számítógépre, amelyik a fájlt kérte. A cDc etikus hackercsapatnak nevezi magát, amely kreatív módon felhasználja a technológiát azok ellen, akik korlátozni akarják az információ szabad terjesztését, illetve arra, hogy zavarba hozzák a társaságokat, akik nem rendelkeznek megfelelő internetes biztonsággal.

Nagy Britanniában egy szabályzat szerint az internetszolgáltató társaságoknak fekete dobozt kell működtetniük, hogy a rendőrség könnyen nyomon követhesse az internetes adatforgalmat és kommunikációt. Viszont ha a Peekabooty-t elég sokan fogják használni, akkor annak kódolási módja lehetetlenné teszi a hatóságok számára, hogy ellenőrizzék az elektronikus kommunikációt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bith #19
    Mondjuk valsze ez is spy-kodik, mert reklámoz is, mint a Bear, de ez jobb annál legalább.
  • Bith #18
    Meg amit még ajánlok az a musiccity.com Morpheus nevű kliense. Ez is Gnutella szerű (érts P2P rendszerű), sőt régebben azt is használta, de már nem. Jobb annál, mert ez úgy is le tud tölteni, hogy ha a file-t megtalálja több embernél, akkor egyszerre szedi tőlük. Tehát mindegyik fazontól a file bizonyos részét. Ezt mondanom sem kell mennyire jó, ha pl. egyiktől csak 2-3K-val jönne a cucc, de mondjuk van 4 ilyen, az már 12K összesen.
  • Bith #17
    A BearShare az egy Gnutella kliens, nem Ők tojták a spanyol viaszt :). Ráadásul SpyWare is sajna. Szal, ha már Gnutella, akkor inkább a LimeWire-t használd kliensnek, ne a Bear-t.
  • Bith #16
    Viszont ez is igaz! :( Valszeg az M$ is gyűjtögeti a neki kellő adatokat, bár ez csak feltételezés.
  • Bith #15
    Ebben van valami! :) És igen, Ők csinálták/ják a Back Orifice proggit.
  • mateos #13
    Tudjatok , hogy van a Napeteren kivul is egy Mp3-csere-bere progi , a neve bearShare kicsit lassu de 100Xtobb zene van rajta mint a napsteren.Dea napsteren is vannak szamok pl.Eminem helyett Enimen vagy icet helyett iceti
  • MuERTe #10
    sajnos egy winfos föltelepitésekor sem tudhatod,hogy milyen programok kerülnek a gépedre.
  • M@uL #7
    Nem merem pontosan állítani de nem ezek csinálták a BO-t vagy annak valamelyik elődjét?
    Hogy őszinte legyek nem bízom bennük igazán hiszen bármi kerülhet ez által a progi által a gépedre, vagy csinálhatnak nagy DoS támadásokat is a népen keresztül. Lehet hogy csak összeesküvés elméleteket gyártok most, de ilyenkor nem mehetsz a fogyasztóvédelemhez vagy nem írhatsz levelet a feedbackbe, hogy bocsi de teletömtetek vírnyussal. :-)
  • Laalee #3
    ujabb mp3 csrebere program :)