SG.hu

Az Nvidia ARM-alapú PC-chipekkel állítana konkurenciát az Intelnek

Az Nvidia uralja a mesterséges intelligencia-chipek piacát, a következő célja pedig az Intel személyi számítógépes uralmának letörése.

Az Nvidia olyan ARM-technológiát használó processzorok tervezésébe kezdett, amelyeken Windows operációs rendszer futna. A chipóriás új törekvése része a Microsoft azon vágyának, hogy segítsen a chipgyártó cégeknek ARM-alapú processzorokat rakni a Windowsok alá. A Microsoftnak nem az AMD-vel vagy az Intellel van baja, hanem az Apple-t veszi célba, amely az IDC kutatócég harmadik negyedéves adatai szerint közel megduplázta piaci részesedését azóta, hogy három éve először adott ki saját ARM-alapú chipeket Mac számítógépeihez. Az AMD szintén tervez PC-kbe szánt chipeket készíteni ARM alapokon, a két cég párosa már 2025-ben megkezdheti a PC-s chipek értékesítését. Ezzel a Qualcommhoz csatlakoznának, amely 2016 óta készít ARM-alapú chipeket laptopok számára.

* Az Nvidia, az AMD és a Qualcomm erőfeszítései felrázhatják a PC-ipart, amelyet sokáig az Intel uralt, de amelyre az Apple egyre nagyobb nyomást gyakorol. Az Apple egyedi chipjei hosszabb akkumulátor-üzemidőt és nagyobb teljesítményt biztosítanak a Mac számítógépeknek, amelyek a tesztek alapján megverik a több energiát használó chipeket. A Microsoft vezetői különösen az Apple ARM-alapú chipjeinek MI-feldolgozási hatékonyságára figyeltek fel, és hasonló teljesítményt szeretnének elérni.

A Microsoft 2016-ban bízta meg a Qualcommot azzal, hogy álljon az élére a Windows operációs rendszer ARM processzorarchitektúrára történő átállításának. A technológia régóta bevált az okostelefonoknál, ezért a Microsoft 2024-ig szóló exkluzív megállapodást kötött a Qualcommal Windows-kompatibilis chipek fejlesztésére. Ez a kizárólagossági szerződés nemsokára lejár, ezért a Microsoft másokat is arra bátorít, hogy lépjenek be a piacra. "A Microsoft megtanulta a '90-es évek során, hogy nem jó az Inteltől függeni" - mondta Jay Goldberg, a D2D Advisory pénzügyi és stratégiai tanácsadó cég vezérigazgatója. "Ha az ARM valóban beválna a PC-s chipek terén, soha nem hagynák, hogy a Qualcomm legyen az egyedüli beszállító."

A Microsoft arra ösztönzi a chipgyártókat, hogy építsenek fejlett MI-funkciókat az általuk tervezett CPU-kba. A vállalat elképzelései szerint az olyan MI-szoftverek, mint a Copilot, egyre fontosabb részévé válnak majd a Windowsnak. Ahhoz, hogy ez valósággá váljon, az Nvidia, az AMD és más cégek hamarosan megjelenő chipjeinél lapkán belüli erőforrásokat kell majd erre fordítani. Persze nincs garancia a sikerre, a szoftverfejlesztők évtizedeket és dollármilliárdokat költöttek arra, hogy olyan kódot írjanak a Windowshoz, amely az Intel és az AMD által egyaránt használt, úgynevezett x86-os számítási architektúrán fut. Az x86-os chipekhez készült számítógépes kód nem fog automatikusan futni az ARM-alapú terveken, és az átállás kihívásokkal járhat.

Az Intel szintén MI funkciókat pakol a chipjeibe, és nemrég bemutatott egy laptopot, amelyen a ChatGPT-hez hasonló funkciók közvetlenül a hardveren futnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ellaberin #7
    A Win csak az alapja annak a tonnányi szoftver-rendszereknek amik futnak szerteszét a világban.
    Bár nagy előre lépés ezek mentesítésére a felhő - mind szoftver, mind hardver részen - de millió okból és millió helyen nem alkazmazható, vagy kifejezettem tilos használni. (Ezt kellett volna a Win-re is alkalmazni anno, de jól ment a zsírozása a megfelelő szinteken szerte a világban és akkor a felhős megoldás még sehol sem volt opció)
    Szóval csak úgy kiváltani a Win-t még nehezebb, mint mondjuk kipucolni alóla az X86 architektúrát. Persze csak szóban a valóság kb. több évtizednyire lehet.
    És azt se felejtsük el, hogy bármennyire is um. nagyon hajtja az MS az x86 kiváltását, most fektetett be -asszem - ~60 milliárd dollárt a játékiparba, ami min 90%-ban az x86-Win pároson fejleszt és fut.
    Nyilván kell válasz az Apple új prociaira, nem akarnak egy csúnya vereséget elszenvedni PC fronton. Mivel mára ott tartunk, hogy talán csak pont a játék piac tartja vissza a vevők nagy többségét, hogy ne Apple masinát vegyenek, nem pedig az ár.
    No meg az Intel sem tétlen, ugye már az új generációs procik vegyes összetételű magokat tartalmaznak. Nem csodálkoznék, ha pont ők állnának elő valamilyen x86-ARM kompatibilitási hardver réteggel, már ha egyáltalán nem csak lemaradtam valamiről. :)
  • t_robert #6
    A dolog ennél azért kicsit bonyolultabb. Ha belegondolsz hogy dollár 10 milliárdok vannak mind a MS szoftverek és intel procik fejlesztésében és sok évtizednyi munka azért nem olyan egyszerű ennek közkinccsé tétele. Akár milyen törvény alapján is. Legfeljebb csak a kommunizmusban lehet egy cégtől elvenni igazán dolgokat nem a kapitalizmusban. Jogosan csak úgy lehetne, ha a beleölt munkát, költséget és egyebeket valaki megtérítené a cégeknek. Ha csak úgy elvennék egy cégtől ezzel igen csak erősen aláásnák a kapitalizmus lényegét. Az egész jogrendszert és a jogbiztonságot. Ki a fene állna neki befektetni, vállalkozni, fejleszteni és érvényesíteni a tudást és az ötleteket, ha bármikor jöhetne valaki egy tollvonással elvenne bármit... ha egy multi vállalttól el lehetne venni a felhalmozott tudást és fejlesztéseket, akkor mi védené meg egy polgár házát, autóját vagy bármilyen értékét. Szóval az egész társadalmi rendszer alapjait kérdőjelezné meg egy ilyen törvény vagy cselekedet.
  • t_robert #4
    Na meg azért az elmúlt 40 év ben született programkódok 90%-a X86 alapú CPU-kra készült. Ez azért erősen korlátozza más platformok elterjedését
  • HubaBuba #4
    Bocs, de minek is kell az Android?
    Mobil appokat asztalin tudod ki használjon...
  • freeapro #3
    Nem kell win, mehet az asztali rendszer androidon is. Megvan hozzá már a kész alkalmazás piac rengeteg alkalmazással. Asztali módja pedig már van a Samsungnak DEX néven és a Huaweinek is. Olyan, minta PC-t használnál.
  • kvp #2
    "Az Intel által többé kevésbé birtokolt x86 és kompatibilis hardver architektúra helyett ezt a függést a jövőben a M$ jelentette Win platformtól való függés váltaná fel."

    Ha nem kell az x86-os tamogatas, akkor a fizetos windows helyett lehet kvazi ingyenes android-ot is pakolni a keszulekekre es ha lenne eleg olcso desktop ereju arm hardver, akkor a szoftverfejlesztok kivalthatnak a windows platformot is az x86-al egyutt. Jelenleg mar csak a legacy x86-os szoftverek es a microsoft office miatt van meg nagymertekben elterjedve a windows.
  • NEXUS6 #1
    Az Intel által többé kevésbé birtokolt x86 és kompatibilis hardver architektúra helyett ezt a függést a jövőben a M$ jelentette Win platformtól való függés váltaná fel. Biztos jó lenne.

    Pláne, hogy az ARM hardver architektúrán keresztül a Win gyak közvetlen konkurense lehetne az Androidnak.
    Szép újvilág.

    A M$-t, meg a többi túl nagyra nőtt szoftver vállalatot, már rég szét kellett volna baxni a .csába a trösztellenes törvény alapján! Meg az általuk birtokolt, gyak kvázi szabvánnyá vált szabadalmakat szabadfelhasználásúvá tenni.
    Nincs gond, mert a kínai elvtársak már gyak így kezelik ezeket. Akkor leszünk azonban gondban, amikor a nyugati vállalatokkal szemben ők is felállítanak majd valamelyik területen, egy hasonló szoftver mamutot.
    Én szóltam!
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2023.10.24. 11:29:38