Gyurkity Péter

Saját operációs rendszert mutatott be India

A Google elleni jogi küzdelem alatt mutatkozott be a megoldás, amely szintén az Androidra épül.

A jól ismert cég népszerű mobilos operációs rendszere tavaly megkapta legújabb verzióját, amely a friss adatok alapján 5 százalékon áll, vagyis a váltás ezúttal is lassú, fokozatos lesz. Eközben India komoly vitába keveredett a fejlesztőkkel, ennek eredményeként egy fontos lépésre kényszerítik a vállalatot, miközben bemutatták saját operációs rendszerüket.

A Google maga a napokban közölte, hogy az illetékes indiai szervek döntése miatt néhány komoly módosítást kénytelenek végrehajtani. A vita egészen pontosan a cég taktikája miatt robbant ki, az indiai fél ugyanis azzal vádolta meg őket, hogy a Google Mobile Services (GMS) licencelése fejében a saját alkalmazások, így például a YouTube és a Chrome integrálására kényszerítették a telefongyártókat, amit persze ők tagadtak, a végeredmény azonban egy komoly, 161 millió dolláros büntetés lett. Emiatt kényszerülnek most a változtatásokra, amelyek keretében a jövőben már némileg szabadabb kezet hagynak a gyártóknak az alapértelmezett alkalmazások kiválasztására.

Az Indian Institute of Technology (IIT) eközben azt jelentette be, hogy elkészült az ország saját mobilos operációs rendszere, amely a BharOS nevet kapta meg. Ez tulajdonképpen az Android módosított változata, hasonlóan az Amazon által annak idején bemutatott FireOS-platformhoz, immár alapértelmezett alkalmazások nélkül, ám a biztonsági frissítések kötelező használatával. Állításuk szerint a szoftver nem gyűjt adatokat rólunk, érdekes módon itt azt is megjegyezték, hogy azon semmilyen „malware” nem jelenik meg, ennél azonban nyilván fontosabb, hogy a nagy állami vállalatok segítségével minden területen igyekeznek majd gyorsan elterjeszteni a megoldást.

Egyelőre kérdés, hogy ez mennyiben sikerül majd, tekintettel arra, hogy az Android az országon belül 97 százalékos súllyal van jelen – a riválisoknak eddig tehát nem sok hely maradt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #6
    "nem a hardver gyártó, hanem egy kulon ceg adja ki hozza a frissiteseket"

    Az jól hangzik, mert igazából nekem például 2015ből származó olcsó kínai Intel atomos Windows tabletem van, aztán a legfrissebb windows 10 fut rajta így 7 év után is (debloatolva, az oldalak mobil változatát használva user agent switcherrel a tableten, és retro visual noveleket játszva elég a vas)

    Miközben nemcsak az androidos gyártók de talán az apple sem ad ki frissítést olyan régi tabletekhez. Ha jönne olyan telefon ami ugyanúgy frissül mint x86os windows/linux akár egy évtized múlva is, az szerintem sokakat érdekelne.
  • kvp #5
    Ez egy AOSP (android open source project) disztribucio. Tehat a Google altal nyilt forraskoduva tett Android komponenseket hasznalja, a normal linux kernel folott. Semmilyen alapertelmezett Google alkalmazas nincs hozza, mivel azok nem nyilt forraskoduak.

    Az egyetlen elteres, hogy nem a hardver gyarto, hanem egy kulon ceg adja ki hozza a frissiteseket. Ahogy pl. a kereskedelmi linux disztribuciokhoz is van hivatalos frissites es tamogatas, mig a kozossegi valtozatokhoz csak max. a forumok es a forraskod van. Ez egy nyilt forraskodu, kereskedelmi Android disztribucio. Foleg azoknak az indiai hardverfejleszto cegeknek jo, akik nem akarnak sajat szoftveres support csapatot fenntartani.
  • Zsombor99 #4
    Vajon mennyi Google alap maradt ebben? Nem lennék teljesen meglepve, ha kezelné az Androidos appokat is...
  • Angel5 #3
    saját ez jó :D közben meg google alapok :D
  • Angel5 #2
    +1
  • takysoft #1
    A linux disztróknak legalább nincs pofájuk saját operációs rendszernek nevezni magukat.
    Mert nem is azok, ahogy ez sem.

    Ha más kerneljét használod, nem vagy oprendszer.