Berta Sándor

90 milliárd dollárt fektet be az indiai chipgyártásba a Tata csoport

A Tata Sons elnöke, Natarajan Chandrasekaran biztos abban, hogy India fontos gyártóvá válik a félvezetőiparban. A csoport a következő esztendőkben rendkívül nagy összeget, 90 milliárd dollárt akar beruházni a félvezetőgyártásba.

Indiai szakemberek már 2018 augusztusában megalkották az első RISC-V processzort, májusban pedig Natarajan Chandrasekaran, a Tata Motors konglomerátum vezetője jelezte, hogy saját chipgyártó üzem felépítését tervezik azért, hogy biztonságban tudják az alkatrész-ellátást. Narendra Damodardas Modi indiai miniszterelnök korábban közölte, hogy az ágazat szereplőit milliárdos kedvezményekkel akarja Indiába csábítani, s ezzel alapvetően változtatni akar az ország és a chipgyártás kapcsolatán.

A Nikkei Asia rámutatott, hogy az első projektek az iparágban már működő vállalatokkal való partnerséget foglalnak magukban. A Tata júniusban már bejelentette a Renesas céggel való partnerségét a félvezető-tervezés és az ebből eredő fejlesztés területén. A konglomerátum most elsősorban a gyártás első lépéseivel foglalkozik, de a valódi chipgyártás, beleértve az ostyák expozíciójának minden lépését, egészen más kaliberű, mint a tesztelés és összeszerelés, ami a szomszédos államokban, például Malajziában és Vietnamban is napirenden van.

India eddig a legtöbb csúcstechnológiai terméket és szinte mindent, ami a chipekkel kapcsolatos, más országokból importálta. Az indiai kormány első lépésben mintegy 10 milliárd dollárt hagyott jóvá a helyi chipfejlesztés és -gyártás fejlesztésére. A cél a helyi chipgyártás megalapozása és a nagyobb társaságok számára megfelelő ösztönző programok létrehozása. Hosszú távon India sokkal több pénzt akar befektetni ebbe az ágazatba, ami a legfrissebb jelentések szerint akár 30 milliárd dollár is lehet.

A Tata Csoport világszerte közel egymillió embert foglalkoztat mintegy 100 vállalaton keresztül és összességében tavaly közel 130 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, így az öt év alatt tervezett 90 milliárd dolláros beruházás nem lehetetlen. A chipfejlesztésbe és -gyártásba való belépés jót tenne a csoport saját autóipari részlegének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!