Berta Sándor

A chipgyártásba fektet be Spanyolország

A válság tompítására ömlenek az állami pénzek, aminek örülnek az egyébként is bővíteni akaró vállalatok.

Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök bejelentette, hogy a kormánya 11 milliárd eurót ruház be a félvezetők és a mikrochipek gyártásába, hogy így enyhítse a koronavírus-járvány negatív hatásait. A projekt részét képezi a kabinet egy nagyobb programjának, amely talpra állítaná a súlyos károkat elszenvedett országot. A politikus kiemelte a technológiai szektor jelentős szerepét és a félvezetők gyártásának geostratégiai fontosságát.

Március közepén az Intel jelezte, hogy több milliárd dollárt fektet be Európában és az egyik projektje keretében együttműködést alakít ki a Barcelonai Szuperszámítógép Központtal. Ugyanakkor jelenleg az európai uniós tagállamban nincsen félvezetőgyártás. Az egyetlen ilyen jellegű üzemet, amely Madrid mellett volt 2001-ben bezárták.

Az új spanyol létesítmény felépítéséhez szükséges összeget Spanyolország nem a European Chips Act által biztosított forrásokból valósítja meg, hanem állami pénzekből és az Európai Unió újraépítési alapjából. Az utóbbiból az ország 2026-ig 140 milliárd eurót kap, az összeg fele kedvező kamatozású hitel. A cél nem csupán a félvezetőgyártás támogatása. A Plan de Recuperacion, Transformacion y Resiliencia (PERTE), vagyis a Helyreállítási, Átalakítási és Ellenálló-képességi Terv keretében a döntéshozók kilenc további stratégiai területet határoztak meg, amelyek között vannak az elektromos autók, a hidrogén felhasználása, a vízgazdálkodás és a mezőgazdaság. A programra 56 milliárd eurót különítenek el.

Most jó esély van az újraiparosításra, mert a chipágazat szereplői szintén bővíteni akarnak. Egy másik amerikai konszern is felfedezte magának beruházási szempontból a kontinenst, az Intel példáját követheti a Wolfspeed is. Gregg Lowe, a Wolfspeed (korábban Cree, Inc.) félvezetőgyártó vállalat vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak azt nyilatkozta, hogy Európa jó helyszínnek tűnik egy további üzem létrehozására, azonban a legfontosabb szempont, hogy mik egy ilyen beruházás finanszírozási feltételei. A menedzser mindentől függetlenül stratégiai szempontból rendkívül értékes helyszínnek nevezte a kontinenst.

A Wolfspeed félmilliárd dolláros éves bevétellel rendelkezik és 3000 szakembert foglalkoztat, ugyanakkor nem nyereséges. A társaság menedzsmentje ez utóbbit 2026-ig akarja megoldani és addigra az éves bevételét 2 milliárd dollárra szeretné növelni. Az Amerikai Egyesült Államok New York szövetségi államában hamarosan átadják a Wolfspeed egyik új létesítményét. A társaság szilícium-karbidon és galliumnitriden alapuló megoldásokat, szilíciumostyákat és saját chipeket gyárt és hoz forgalomba. A termékeit különböző ágazatoknak szállítja, chipekkel látja el például a Tesla Motors autóipari céget, míg szilíciumostyákkal az Infineon Technologies AG-t.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)