Berta Sándor

Jöhet az élettartamra szóló garancia?

Az eltelt nyolc esztendőben nem javult a helyzet, sőt, inkább romlott. Éppen ezért komoly esély van arra, hogy a most felmerült német javaslatokat belátható időn belül az egész Európai Unió átvegye.

Steffi Lemke német környezetvédelmi miniszter a tervezett elavulás ellen hirdetett harcot egy új csomaggal. A szaktárca szóvivője elmondta, hogy az anyag fő eleme alapján a gyártóknak a jövőben meg kell határozniuk, hogy mennyi az adott termékük maximális élettartama és az érintett időszak alatt teljes garanciát kellene vállalniuk arra. Notebook, hűtőszekrény vagy éppen mobiltelefon vásárlás esetén a csomagolásra rá kell írni ezt az információt, és így első látásra összehasonlítható lenne két termék élettartama. Ugyanakkor akár nulla év is megadható lenne, ha az adott gyártó nem akar garanciát vállalni a készülékére. Egy ilyen döntés azonban aligha lenne vonzó a vevők körében és negatívan hathatna a lehetséges vásárlókra.

Holger Krumme, a HTV nevű bensheimi terméktesztelő ház műszaki vezetője már 2013 júniusában azt nyilatkozta, hogy számos olyan termék van, amelyek a véleményük szerint beépített problémás alkatrészeket tartalmaznak. Különösen feltűnő volt például a hőérzékeny alkatrészek elhelyezése a hőforrások közvetlen közelében.

Számos különböző LCD-kijelző és -televízión esetében az elektrolitkondenzátorokat közvetlenül olyan alkatrészek közelében helyezték el, amelyek több mint 100 Celsius-fokosra melegedtek fel. Ilyen esetekben ezeknek a kondenzátoroknak az élettartama csupán néhány ezer órára csökken és 2, legfeljebb 3 esztendőn belül elromlanak, az eset pedig azt eredményezheti, hogy a túlzottan magas javítási költségek miatt a képernyők a szeméttelepre vándorolnak. Az alaplapoknál is vannak olyan modellek, amelyeknél a kondenzátorokat közvetlenül a processzorhűtőből kiáramló forró levegő útjában helyezik el, ahol különösen ki vannak téve a hőhatásoknak.

A javítás jogának törvénybe foglalása még várat magára. "Számtalan embert zavar, hogy az elromló dolgait ki kell dobnia" - mondta Klaus Müller, a VZBV fogyasztóvédelmi szervezet vezetője. "Ez drága és környezetvédelmi szempontból is káros." A fogyasztóvédők azt szeretnék, ha az új szövetségi kormány gyorsan, már az első száz nap leteltével törvénybe iktatná a kérdést. Ez a dátum március közepe. Az EU már 2021 márciusa óta alkalmazza a javítás a kidobás helyett direktívát, mely alapján a nagyméretű háztartási eszközök gyártóinak (legyenek azok mosógépek, mosogatógépek, hűtőszekrények vagy egyéb fehéráruk) 7-10 éven át biztosítaniuk kell cserealkatrészt termékeikhez. A fogyasztóvédők ezzel együtt nem csak EU-szintű kampányt várnak, hanem hogy meg is érje a termékeket javíttatni, azaz vigyék lejjebb a szerviztevékenységek ÁFA-tartalmát.

Az ipar ugyan nyitott a javítás jogára, de gondos szegmentálást vár, érvelésük szerint ugyanis környezetvédelmi szempontból jobb egy új, alacsonyabb fogyasztású eszközt használni, mint a régit javítani. Szintén kiemelt szempont számukra, hogy ne nemzeti szinten szabályozzák a kérdést, hanem EU-szerte egységes törvények legyenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #22
    A fogyasztói társadalom oldaláról a problémának csak az egyik oldala a garancia, jótállás kérdése. Ez a felhasználó szempontjából közelít egy olyan problémát, ami ennél sokkal szélesebben is értelmezhető. A másik nagyobb oldal ugye a környezeti kérdés.
    Ez utóbbira azt mondja a méregzöld, hogy tessék kevesebbet fogyasztani, használjunk sokkal hosszabb élettartamú termékeket és ezt ez a kezdeményezés is támogatná. Ez azonban csak a probléma legprimitívebb megközelítése. A rövid fogyasztási ciklus önmagában nem baj, hiszen az új termékek vélhetően energiatakarékosabbak és kisebb környezeti terhelést is jelentenek, mindenkinek érdeke lenne ezekre minél hamarabb áttérni.
    A probléma nem a termékek élettartamával van elsősorban környezeti szempontból, hanem azok újrahasznosíthatóságával. Sajnos több területen nincs olyan szigorúan értelmezett előírás erre vonatkozóan, és gyakorlatilag a fogyasztókra hárítják a teljes felelősséget.
    Pl. elektronikai hulladék kérdése. Azokat ott kéne megfelelő szakértelemmel újrahasznosítani, ahol előállítják (és nem mondjuk Afrikába exportálni, hogy ott olajoshordókban égessék szét az alaplapot a fémekért). Nos akkor rögtön nem is lenne olyan olcsó a kínai kütyü, mint mostanában és talán akkor az európai elektronikai ipar is újra labdába rúghatna és el kezdhetnénk komolyabb környezeti kérdésekkel is foglalkozni, mint a Gréta-féle klímahisztéria.
  • kvp #21
    Ha egy ceg kibujik a garancia alol, akkor az ertekesito bolton fogjak leverni a termek arat. Egy ido utan nem fognak olyan termeket forgalmazni, amin bukik a bolt. A boltok csodje ellen pedig azzal lehet reszben vedekezni, hogy olyan cegtol kell vasarolni, ami eleg nagy multi, igy kisebb az eselye az eltunesenek a garanciaidoszakon belul.

    A kinai webshopos rendeleseket meg ugy nez ki, hogy az EU meg a hataron ki fogja szurni a jovoben, tehat egyszeruen nem fog megjonni a csomag, mert nem jut at a vamon.
  • lammaer #20
    Nagyértékű tartós fogyasztási cikket nem veszek eleve noném kínai webshopból :P
  • PLaci #19
    A kínai ráírja, hogy 10 év, majd 1,5 év után új céget alapít, és bukod a garanciát.
  • lammaer #18
    "Szoval szep az otlet, de max. annyi fog tortenni, hogy a gyartok kenytelenek lesznek rairini a termek tenyleges elettartalmat a termekre, mint garancia ido"

    Ez már önmagában előrelépés, mert igy azért az embernek van valami a kezében amivel tud kalkulálni, össze tudja hasonlíani a nagy márkák poteniális előnyeit az esetleg silányabb minőségű termékekkel. (ahogy te is írtad).
    Vagy épp pont kiderül hogy a nagy márkák ebből a szempontból semmivel se jobbak.


    Szóval ez mindenképpen jó lépés. Aztán lehet majd továbbmenni, és előírni hogy bizonyos nagyértékő termékkategóriákban mi a minimum elvárt garanciaidő meg hogy legyen benne a felhasználó számára is láható szabadalmaztatott üzemóramérőd :)

    Mert az tényleg rossz vicc hogy mostmár atartós fgyasztási cikkek jó ha 5-6 évig működnek, és hogy a szerelés lassan már minden esetben gazdasági totálkárt jelent.
  • kvp #17
    Sokan felreertik a fenti javaslatot. Ez arrol szol, hogy a gyartonak meg kell hatarozni egy garantalt elettartalmat es azt irni a termekre garanciaidokent. Ez nallunk pl. az ar fuggvenyeben kotelezon fel vagy egy ev, mig a fenti javaslat ezt sem tenne kotelezove. A gyartonak ezen idoszakon belul vallalnia kell a javitast vagy a cseret.

    Arra szamitanak, hogy igy valamivel tarsosabb termekeket terveznek majd a gyartok, de valojaban ra fogjak irni az eddigi garanciaidot. Az emberek meg megertik, hogy a termek elettartalma az egyenlo a garanciaidovel es utanna valoszinuleg le kell majd cserelniuk. Ha valaki utal evente uj tevet venni, akkor nem 1 eves garanciajut vesz, hanem olyat amire ra van irva, hogy 10 ev. (csere eseten regen kotelezo volt az uj garancia idoszak, ma mar sok helyen nem indul ujra, ahogy azt mar irtak korabban)

    Szoval szep az otlet, de max. annyi fog tortenni, hogy a gyartok kenytelenek lesznek rairini a termek tenyleges elettartalmat a termekre, mint garancia ido. Plusz az elhasznalodasra hajlamos keszulekek eseten megadni az uzemorat vagy egyeb merheto parametert. Mint ahogy uj autoknal is atlag 200 ezer kilomoter utan a gyarto szemszogebol mar gazdasagi totalkarosnak szamitanak. Az emberek meg meggondoljak, hogy ha az van rairva egy uj tv-re hogy 1 ev garancia, akkor tenyleg akarnak-e jovore venni egy ujat. (a gyartoknak igazabol mar most sem erdekuk a garanciaidon tul uzemkepes termekeket gyartani, a fenti torveny is ezt erositi meg)

    A Teslak (model 3) eseten ez egyebkent 1500 teljes ciklus vagy 300 ezer merfold. Ha naponta kell tolteni a kocsit 0-rol 100%-ra, akkor ez pontosan 4 ev vagy 10 even at napi 132 kilometer, de ez utobbi esetben naponta csak max. 40%-at szabad az aksinak lemeriteni es ha tobb mint 10 percre leparkoljuk akkor tolton kell hagyni. (az automatikus aksi hutes/futes kulso energiaellatasa miatt)

    ps: Szabadalmaztatnom kellene a beepitett elettartam szamlalot, ami vasarlaskor aktivalodik es mutatja a garanciabol hatralevo idot. Utanna a keszulek mondjuk adhatna meg 30 napot uj keszulek vasarlasara, majd magatol orokre kikapcsol. Ezzel parhuzamosan a vilaggazdasagi forum ajanlasa szerint lehetne inditani egy ujfajta termek elofizesi rendszert, ahol az ugyfel csak berli a keszuleket es amikor lejar a garancia, akkor automatikusan kuldik neki az ujat. (amennyiben tovabbra is fizeti az elofizetesi dijat) Mivel mindenre lenne elofizetesi dij, az okosmosogeptol az okossepruig, ezert letre lehetne hozni ra egy uj fintech platformot, ami egyetlen helyen kezelne az elofizetesek havidijainak automatikus befizeteset, legyen az net elofizetes vagy az okos kenyerpirito vagy az okos esernyo havidija. Viccesnek hangzik, de szerintem meg fogjak probalni ezt bevezetni...
  • Palinko #16
    Ha új terméket adnak a garancia biztosan újraindul. Javítás esetén meg elvileg annyival kell meghosszabodjon ahány napig a javítás tartott szóval az szinte semmi. Viszont az jó kérdés hogy valószínűleg egy teljesen más (szériaszám) monitort kaptál amit korábban adtak le és megjavítottak, de gondolom ez még olyan mintha sajátot javítottak volna.
  • Cat #15
    "Szerintem a garanciaidőket kellene inkább jelentősen kitolni"
    Három éves felültöltős whirlpool mosogépemnek elkezdett rozsdásodni a teteje. Felhívom az ügyfélszolgálatot, azt mondják, hogy a garancia rozsdásodásra nem vonatkozik. Mondom hogyhogy, a víztől rozsdásodik, egy mosógépnél teljesen természetes, hogy vizes. Asszondja a nő, hogy ez van a szerződésben, panaszt tehetek, ha akarok. Kurva anyjukat.
  • barret #14
    Ez nagyon kétértelmű húzás lenne...Például ki akar 10+ éves mobiltelefont használni?
    Viszont hűtőszekrénynél előnyös a hosszú élettartam.Szerintem a garanciaidőket kellene inkább jelentősen kitolni,ahol indokolt,és betarttatni a cserét! Nem lesz ez sehogyan sem jó... Én is élettartam párti vagyok,mégis ellene szavazok részben. Mert nem elég a hardver élettartam garancia,ha SZOFTVER frissités hiányában működés képtelen lesz.
  • oli314 #13
    Nekem más tapasztalatom van a témában. Dell monitorom 3éves gari lejárta előtt kb. 3hónappal megadta magát. Írtam a supportnak, kiküldtek egy kinézetre teljesen azonos darabot, amire hátul a széria szám mellett a "REFURBISHED" matrica szerepelt és egy perccel sem hosszabodott a garim, az eredeti monitorra szóló élt még a maradék időre.
    Ennek 1,5éve, azóta is működik a csere darab, de az biztos hogy egyik nagy gyártó sem olyan hülye hogy a folyamatos gari hosszabbítással ingyen adjon neked bármit is. :)