Berta Sándor

Franciaországban törvényt hoznak a tervezett avulás ellen

Nagyon gyakori, hogy a műszaki cikkek a garancia lejárta után rövid idővel elromlanak, ez ellen lépnének fel a törvény erejével.

A francia kormány a készülékek idő előtti elromlását egy új törvénnyel akadályozná meg. Amennyiben a jövőben bebizonyosodik, hogy egy adott termék korábban romlik el, mert eleve úgy építették meg, hogy lerövidítették az élettartamát, úgy ez a jogszabály alapján csalásnak fog minősülni és az adott gyártó képviselői akár két év börtönbüntetéssel és 300 000 eurós pénzbüntetéssel is sújthatók lesznek. A gyártók ugyanakkor tagadják, hogy rövid távra terveznének. A Miele állítása szerint 20 éves, míg a Bosch és a Siemens 15 éves élettartamra tervezik a háztartási berendezéseiket. A fogyasztók pedig ennek ellenkezőjét eddig egyelőre nehezen tudták megcáfolni.

Christian Kreiß, az Aaleni Főiskola oktatója szerint a cégek számára egy terméknek olyan sok nyereséget kell termelnie, amennyit csak lehetséges. Amennyiben egy nyomtató kétszer tovább működik a tervezettnél, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy a vásárló kétszer hosszabb idő múlva fog újra betérni egy üzletbe.

Stefan Schridde közgazdász, a berlini Műszaki és Gazdasági Főiskola oktatója régóta a hosszú távon működő eszközökért harcol, és a fogyasztóvédő szerint Franciaország nem megy elég messzire. Álláspontja szerint az lenne az igazi előrelépés, ha betiltanák azokat a technikákat, amelyek lehetővé teszik a túlzottan rövid élettartamú termékek piacra dobását.

A német Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal (UBA) tavaly augusztusban vizsgálatot indított, amelynek során fényt derítene arra, hogy az elmúlt évtizedekben miként változott az eszközök élettartama, s ebben milyen szerepet játszottak a gyártók döntései (például a szoftveres frissítés elmaradása), illetve a felhasználói szokások. Összegyűjtik a szerviztapasztalatokat is, hogy jobban ellenőrizhető legyen a termékek élettartama. Az eljárások alapján az UBA olyan javaslatokat akar kidolgozni, amelyekkel biztosítható lenne a termékek hosszabb használata.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #53
    Szatíra, LOL! Először legyél tisztában az alapvető mondatszerkezettel, utalásokkal és alany-állítmány viszonnyal. ;-)
  • Papichulo #52
    A hozzaszolasom szatira mivoltanak nem felismerese es a szemelyeskedesed nem biztos, hogy engem tesz "műveletlen, pökhendi tahó"-va ;)

    Ezenkivul olyanrol sohasem nyilvanitok ennyire markans velemenyt, amit meg nem lattam, tapasztaltam, hallgattam... Szaniszlo mindezek utan erdemelte ki a maximalisan lesulyto ertekelesemet: egy szanalmas bohoc az ember, aki mindenfele hulyeseget beszel ossze-vissza az arra fogekony embereknek.
    Utoljára szerkesztette: Papichulo, 2014.11.02. 08:08:07
  • Tetsuo #51
    Még fogalmazni sem tudsz! :-D Az emlegetése miért ne lenne igaz?
    Csak nézd végig, mielőtt kritizálod, lehet, hogy ennek hatására kezdesz el kutatni a témában és nem leszel olyan műveletlen, pökhendi tahó, mint most. ;-)
  • Papichulo #50
    Ha már annyit emlegeted, itt van egy videó, ami nagyobb igazságtartalommal bír, mint a te létezésed

    Az egesz vilagegyetemnel nagyobb igazsagtartalommal bir Szaniszlo videoja letezesenek emlegetese... ez az arcel, ez a bariton, ez az iszonyat merteku baromsag :)
  • Tetsuo #49
    Ha már annyit emlegeted, itt van egy videó, ami nagyobb igazságtartalommal bír, mint a te létezésed ;-)
  • Papichulo #48
    Szaniszlo ellen nem lehet ervelni... o axiomakban beszel :)
  • Tetsuo #47
    Megint keményen "érvelsz", ahogy szoktál. :-D
  • Tetsuo #46
    Felesleges ismételned amit írtam a fogyasztásról stb.
    A statisztikáról és a számtani középről is illene tudnod, hogy önmagában az "átlag" nem jelent semmit. Ugyanis pont arról van szó, hogy az öreg autók a koruk ellenére még bírják, az újak pedig még nem estek ki. A szórás ill. a korreláció lenne érdekes.
    Mindezt félretéve egyáltalán nem értem miért kötekedsz. Én tényeket írtam, mindennek utánajárhatsz. Pl. a nyomatókról vagy egy 40 éves Mercedes-t vagy egy 20 évest lehetett-e tovább használni, milyen meghibásodások léptek fel a régi és milyenek a mai autókon - és nem a szakadt Ladátokra vagy mire gondoltam - ezért írtam, hogy AUTÓ.
  • Molnibalage #45
    Mert úgysem tudod megjavítani. Lásd előző komment.
  • Cleawer #44
    A képen látható csavarok 50%-a annak köszönhető, hogy valaki nem akart jogdíjat fizetni valakinek és kifejlesztett egy másikat.
    .
    20-30%-a régi csavarok nem feleltek meg a műszaki követelményeknek-> PH/PZ vs torx és inbusz.

    Igen a maradék 30% azért lett kifejlesztve, hogy ne tudd kibontani a készüléket. Vagy a profit érdekében, vagy a biztonságod érdekében.

    Átfedések is vannak, nos azokat már nem nagyon tudom meghatározni.

    De amúgy azt is jólenne kideríteni, hogy miért nem enged nyomtatni feketét, ha kifogyott a magenta...