A DDR5 a nyerészkedők következő áldozata

Horribilis árakon kelnek el az online aukciókon az alig beszerezhető memóriamodulok.

A készlethiány kialakulásáról, valamint annak megmaradásáról mi is több alkalommal írtunk, arról már a tavalyi év végén értekeztünk, hogy mindez hatalmas üzlet azok számára, akik komoly prémiummal igyekeznek megszabadulni a ritka daraboktól. Az Intel nemrég jelezte, hogy megőrzi a DDR4 támogatását, viszont ettől még megmarad az új szabvány jóval magasabb ára, amit most a nyerészkedők tolnak még feljebb.

Az elmúlt napokban igencsak érdekes aukciók zajlottak le az eBay oldalán, amelyek már kifejezetten a DDR5-memóriamodulok értékesítésére irányultak. A rekordot egyértelműen a szinte hihetetlen árat listázó tranzakció tartja, amely a Corsair Dominator Platinum RGB DDR5-5200 nevű modul eladását eredményezte, ennek során ugyanis a vásárló a 32 GB-os kitért 2400 dollárt fizetett ki. Ez nemcsak első látásra tűnik horribilis árnak, hiszen az online forgalmazók jelen pillanatban jellemzően 180 és 550 dollár közötti szinteken árulják a meglévő példányokat, azok beszerzése viszont nagyon nehézkes, hiszen a darabszám meg sem közelíti a kereslet mértékét, miközben a DDR4 esetében nyugodtan válogathatunk a meglévő típusok és változatok között.

A hiány mértékét jól jelzi, hogy a meglehetősen ismertnek számító Newegg hivatalos oldalán a tengerentúlon mindössze 22 eltérő típust sorolnak fel, ezekből viszont egyetlen egy sincs raktáron. Ezzel egy időben a DDR4-modulok ezrével állnak rendelkezésre, a 32 GB-os példányok ára pedig 90-100 dollár között mozog, ami normálisnak mondható. Az már csak hab a tortán, hogy az eBay-aukciók nem mindegyike ígér ingyenes kiszállítást, vagyis a hihetetlenül magas ár mellett még a szállításért is fizetnünk kell. A rekordtartó mellett egyéb érdekes aukciókat is találunk az oldalon, egy 16 GB-os Oloy DDR5-4800 modulra például 51 ajánlat futott be, a végső ár pedig 890 dollár volt, miközben egy 32 GB-os Kingston Fury DDR5-5200 kit végül 1168 dollárért talált gazdára.

Iparági beszámolók szerint a gyártók számára is gondot jelent az asztali konfigurációk összeállítása, legalábbis ami a vadonatúj Alder Lake-rendszerekre vonatkozik, a jelenség tehát egyhamar nem tűnik majd el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #5
    Igen, nem sok értelme van, de ha minden normális lenne, és jövőre akarnék gépet újítani, akkor biztos DDR5-tel venném, minden gépújításkor mindig az éppen elérhető legújabb technológiát vettem eddig. Nálam sokáig megy egy gép, csak bővítem, és alkatrészeket cserélgetek benne mondjuk 2-3 évente. Az olyan alaplapokat pedig sosem preferáltam, hogy fele RAM slot előző generációs, fele RAM slot következő. Ha most van ilyen egyáltalán, és nem csak külön van DDR4-es és DDR5-ös alaplap. Nem néztem.
  • Tetsuo #4
    De ez amúgy sem probléma, mert DDR5-öt a többség még jó darabig enélkül a furcsa áremelkedés nélkül sem venne.
    A DDR5-nek átlagos felhasználás (otthoni PC) esetén még 1-2 évig nulla értelme van, függetlenül az árazástól.
    A VGA-probléma meg tényleg szívás, megoldódni nem fog mostanában. Esetleg fél-egy év múlva az újabb IGP-k elégségesek lesznek irodai/otthoni felhasználásra, kivéve a játékot persze. Aki játszani akar, vegyen konzolt.
  • wraithLord #3
    Gondolom valami olyasmire gondolt, hogy fölösleges gépcserén gondolkodni, mert úgyse kapsz bele videókártyát, így a memóriaprobléma sem probléma.
  • Tetsuo #2
    A cikk a memóriamizériáról szól. ;-)
  • robicarlos6 #1
    Ez a VGA mizéria pont jókor van nem kell semmit se venni :)