Berta Sándor

3D-térképeket készítő cégbe fektetett be a Microsoft

A Blackshark a Föld digitális másolatát akarja elkészíteni, de nem a Google ajánlataival akar versenyezni.

A Blackshark.ai nevű cég a Föld digitális másolatát akarja elkészíteni és erre a célra a nemrég véget ért finanszírozási körben 20 millió dollárt kapott számos befektetőtől, amelyeket között volt a Microsoft beruházási alapjainak számító M12 és Point72 is. A tervezett digitális bolygómásolat használatakor a felhasználók gombnyomásra a Föld bármelyik pontjára kerülhetnek és fotorealisztikusan, 3D-ben láthatják az általuk kívánt részleteket. A Blackshark.ai 2017-ben vált le a Bongfish nevű játékfejlesztő stúdióról és jelenleg 2D légi felvételeket alakít át 3D-modellekké. Az alkalmazott technológiában ugyanakkor sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek, mint például a digitális világok létrehozása a videojátékok számára.

A cég nem a Google Térképek és a Google Föld szolgáltatások vetélytársaként tekint magára. Michael Putz, a vállalkozás vezetője elmondta, hogy az általuk megalkotott mesterséges intelligencia felismeri a tetőket, az utakat, a vasúti síneket és a szélerőműveket. E fotókat összefüggésekbe helyezik és ezáltal gépi módon is olvashatók, illetve felhasználhatók. A technológiát úgy képezték ki, hogy képes megkülönböztetni egymástól a különböző épületeket és tudja például, hogy a piros zsindelyekkel ellátott tetők Európában általában nyeregtetők, míg a lapostetős épületek sok klímaberendezéssel többnyire bevásárlóközpontokat jelentenek.

A mesterséges intelligenciával létrehozott virtuális világokban minden közlekedési szereplő és tárgy modellezhető, legyen szó gyalogosokról, gyermekekről, állatokról vagy közlekedési lámpákról. A világok akár metaverzumokban is elhelyezhetők, azokat Putz digitális 3D-játszótereknek nevezte. A felhasznált adatokat az Airbus és a Maxar nevű amerikai társaság szállítja, a felbontásuk 50 centiméter, míg néhány műhold akár 30 centiméteres felbontásra is képes.

A fájlokat akár naponta többször is frissítik. Ezáltal nyomon követhetők az egyes területeket érintő változások, például a fakivágások vagy az építkezések, tehát alkalmazhatók környezet- és klímakutatásra. A modellekbe integrálható az épületek vastagsága és magassága, így elemezhető, hogy milyen hatásokkal járna egy katasztrófa a tengerpartok mellett fekvő városok esetében. Putz szerint ilyen módon nagyon pontos 3D-modell készíthető egy metropoliszról és egy vízszimulációs szakértő valósághűen kiszámíthatja az emelkedő tengerszintet vagy egy szökőár hatásait.

A Blackshark.ai munkáját tanácsadók is segítik, akik között ott vannak Brian McClendon, a Google Föld társalapítója; Dirk Hoke, az Airbus Defense and Space egykori vezetője; Qasar Younis startup- és autonóm közlekedési szakértő, valamint Simona Hübl, az i5growth vezetője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!