Berta Sándor

Szoftveres tréninggel lehetnek mentálisan erősebbek az emberek

A mentális erő nem csak mérhető, hanem növelhető is.

Marc Bächinger és Sarah Meissner, az ETH Zürich hallgatói egy olyan szoftvert fejlesztettek ki, amelynek a segítségével a mentális erőt célzottan lehet edzeni. Az akaraterő nem csupán a munkahelyi vagy a sportteljesítményt határozza meg, hanem akár a vizsgákra való felkészülést is.

A megalkotott MyFlow nevű technológia az emberi agy izgalmi állapotát méri és azt egy skálán grafikus módon jeleníti meg. Amennyiben valaki "látja" az agya izgalmi állapotát, akkor megtanulhatja szabályozni azt - egészen az optimális szintig. A MyFlow rendkívül egyszerűen működik: egy szemmozgást követő eszköz egy infrakamera segítségével a felhasználók szeméből olvassa ki, hogy az adott pillanatban képesek-e csúcsteljesítményre.

Az agy izgalmi állapotához elsősorban noradrenalin szükséges, amelyet a locus coeruleus termel. A locus coeruleus aktivitása kiolvasható a pupillákból. Bächinger közölte, hogy ha feszültek vagy stresszesek vagyunk, illetve pánikolunk, akkor megnagyobbodnak a pupilláink. De ha például elálmosodunk, akkor összemennek. Az új technológiában rejlő lehetőségek nagyok: a segítségével létrehozhatók a sportolóknak szánt edzőeszközök éppúgy, mint egészségügyi kezelésekhez megalkotott készülékek vagy egy mobilalkalmazás mindennapi lazítógyakorlatokhoz.

Bächinger és Meissner elkészítették az első termékük prototípusát, előbbi pedig megalkotott egy szoftvert, amelyet egy virtuális valóság szemüvegbe integrált. Amennyiben valaki felveszi a kiegészítőt, akkor megmutatja az izgalmi állapotát. Különböző gondolati stratégiákkal bárki megpróbálhatja irányítani a mentális állapotát és közben mérheti a pupilladinamikáját. Az első vásárlói réteget a sportolók jelenthetik, míg a távlati cél egy okostelefonos alkalmazás elkészítése. Amennyiben az utóbbit sikerül megvalósítaniuk, akkor Meissner szerint bárki valós időben kaphat majd visszajelzéseket a mentális állapotáról és egyúttal képes lesz azt befolyásolni is.

Bächinger elmondta, hogy az egyik technológiai kihívást a fényviszonyok jelentik. A fény sokkal nagyobb mértékben megnagyobbítja vagy lekicsinyíti a pupillákat, mint az izgalmi állapot. Azért, hogy a mindennapokban működjön, a programnak a meghatározó elváltozásokat árnyékban éppúgy fel kell ismernie, mint tűző napsütésben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!