Berta Sándor

A depressziót és a demenciát is felismerhetik majd az iPhone készülékek

Az Apple egy egyetemmel és egy gyógyszeripari céggel közösen fejleszt ki betegségeket felismerő algoritmusokat.

A The Wall Street Journal nyilvánosságra nem hozott tanulmányokra és az érintett projekteket ismerő bennfentesekre hivatkozva számolt be a kaliforniai konszern legújabb elképzeléséről, amelynek a lényege az, hogy az iPhone készülékek a jövőben felismerjék például a depresszió, az időskori elbutulás (demencia) vagy az Alzheimer-kór tüneteit, s ezáltal segítsék e betegségek diagnosztizálását.

Az újság birtokába került dokumentumokból ismertté vált, hogy az Apple jelenleg a Kaliforniai Egyetem (UCLA) és a Biogen nevű gyógyszergyártó cég munkatársaival közösen teszteli azt, hogy a különböző iPhone modellek szenzorai és más rendszerei milyen mértékben alkalmasak az egyes betegségek tüneteinek észlelésére. Emellett egyes kísérletekben az Apple Watch okosórát is ugyanilyen célból tanulmányozzák.

A Kaliforniai Egyetem kutatói tavaly ősszel kezdték el kiértékelni 150 iPhone- és Watch-tulajdonos adatait. A tervek alapján még az idén elvégeznek egy újabb kísérletet 3000 személy bevonásával és elemzik majd a videokamera-, a billentyűzet- és az audioszenzor-adatokat. Ezeket fogják kiegészíteni az Apple Watch okosórák esetében a mozgási információk, a különböző testérték-mérések és alvási feljegyzések adatai. A szakemberek kiértékelik majd az arcmozgásokat, a beszédet, az alvásritmust, valamint a szív- és a légzésrátát. Ezenkívül figyelembe fogják venni, hogy az adott személyek mennyire gyorsan és hibamentesen tudnak gépelni, mert abból is következtetni lehet bizonyos betegségekre vagy azok kockázatának a kialakulására.

Az eredmények összesítése után alkotnák meg azt az algoritmust, amely felismerheti majd a különböző betegségek tüneteit és javasolni fogja a felhasználóknak az orvosok felkeresését. Fontos, hogy az Apple a funkciót úgy akarja majd kínálni, hogy eközben maximálisan figyelembe veszi és védi az emberek magánéletét. Az adatokat például csak az adott iPhone készülékeken fogják tárolni, azokat nem továbbítják majd a társaság szervereire.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #7
    "Ahogy most is, úgy a jövőben is jogi szabályozás kérdése lesz a személyes adatok kezelése."

    Igen, csak eppen nem nagyon lesz mas lehetosege az embereknek nem hozzajarulni. Pl. probalja meg valaki nem azonositani magat ha a youtube vagy a facebook keri a szemelyi vagy az utlevel fotojat. Nem kotelezo, csak eppen akkor kizarjak a szolgaltatasbol. Vagy probaljon meg valaki oltasi igazolvany nelkul dolgozni vagy utazni nyugaton (lasd pl. Olaszorszag vagy Franciaorszag). Esetleg nyomkoveto app. nelkul elni Del-Ausztraliaban. Tehat szabalyozva lesz, csak ha dolgozni, vasarolni vagy kozlekedni akar valaki, akkor "onkent" hozza kell jarulnia az adatok megosztasahoz. Meg ahhoz is, hogy ha kell, akkor azonositsa magat par percen belul fotoval, mindennel. Egyebkent elviszik a rendorok. Mindez persze teljesen onkentesen es opt-in alapon, egyebkent csak siman elviszik.

    Ha letrehozunk egy technologiat ami megfigyelesre alkalmas, akkor nem varhatjuk el a hatalomtol, hogy ne hasznalja azt az emberek ellen. Pontosabban elvarhatjuk, de szinte biztosan nem fog az emberekre hallgatni.
  • asgh #6
    1. mire alapozva feltételezed ezt?
    2. mire alapozva feltételezed ezt?
    3. mire alapozva feltételezed ezt?
    4. mire alapozva feltételezed ezt?

    Kicsit részletesebben:
    1. Milyen orvosi diagnosztikai rendszert cseszett el eddig az Apple? (Ha már úgy kezdted, hogy "megint".)
    2. Az áremelés sosem az indokláson múlik, hanem a kereslet-kínálaton.
    3. Mit nem lehet kikapcsolni iOS-en?
    4. Lásd #5: minden adatkezelés biztonsága állami szabályozás kérdése, ez sem kivétel.
  • asgh #5
    Amit jó hosszan leírtál, hogy a személyes adatok rossz dolgokra is felhasználhatóak, az igaz a saját háziorvosod által rögzített adatokra is.
    Ahogy most is, úgy a jövőben is jogi szabályozás kérdése lesz a személyes adatok kezelése.
  • M2 #4
    1. Mindent elcsesznek
    2. Eddig sem emeltek árakat, ez reálértéken egyenlő az árak folyamatos csökkenésével
    3. Minden ilyen funkciót ki lehet kapcsolni az Apple eszközökön
    4. Ez nem a Google
  • caprine #3
    Maga az ötlet jó, csak: 1. megint el fogják cseszni 2. újabb indok hogy árat emeljenek 3. nem lehet majd kikapcsolni 4. garantáltan vissza élnek majd az adatokkal
  • kvp #2
    Itt nem errol van szo, hogy el is mondjak a betegeknek, hogy betegek. Csak osszegyujtik es eladjak az adatokat a kutatassal foglalkozo cegeknek. Igy lehetoseg lenne arra, hogy a meglevo felhasznaloi bazis ujabb bevetelforrast jelentsen a ceg szamara. Masodik korben igy a partner egeszsegugyi szolgaltatok megfelelo reklamjai kerulhetnek eloterbe, finoman megjegyezve, hogy igen, a szenzorok szerint szuksege van a kezelesre. Ez foleg gyogyigythatatlan betegsegek eseten nyereseges nagymertekben, mivel a kelloen gazdag beteg garantaltan elete vegeig fizet a szolgaltatasert.

    Kesobb ezekre a technologiakra epulhetnek majd uj es innovaitv termekek. Pl. olyan egeszsegbiztositas, ami figyelembe veszi a megkotoje eletvitelet es errol valos ideju adatokat kuld a biztosito szamara. Pl. ha nem el eleg egeszsegesen, tul sokat dolgozik vagy este tul kesoig marad fent filmet nezni, akkor novekszik a biztositasi dija. De ugyanez alkalmas lehet a munkaltato szamara is az illeto munkajanak ellenorzesere. Az amazon pl. mar hasznal fitnesz karkotoket a raktari munkasok ellenorzesere, mivel kepesek kimutatni, ha valaki nem dolgozik hanem mondjuk elment a mosdoba vagy nem dolgozik eleg gyorsan. Az apple megoldasaval ez minden ceg szamara elerheto technologia lenne.
  • Sequoyah #1
    Na ilyenek lesznek az AI technologiak valos felhasznalasi modjai. Nem tudom mennyire lesz jo ez 3000 tesztalany adatai alapjan, de ha milliok fogjak hasznalni akkor az AI fog talalni olyan osszefuggeseket amikre mi sosem gondolnank, es lehet tenyleg pontos elorejelzest tud majd adni.

    Kerdes inkabb az, hogy gyogyithatatlan betegsegek eseten jo otlet-e elore jelezni azt, ha ugysem lehet mit tenni ellene... Persze ettol a technologiat meg ki kell fejleszteni, csak at kell gondolni hogy milyen betegsegekre aktivaljak.