Gyurkity Péter

Előrendelhető a moduláris laptop

Teljes a specifikáció, megismertük a hivatalos árakat, jön a megjelenés.

A Framework eredetileg még februárban rántotta le a leplet érdekes koncepciójáról, a múlt hónapban pedig arról írtunk, hogy alakul a fejlesztés. Most a teljes specifikációt, a várható árakat, valamint az előrendelést is elérhetővé tették, így nem kell már sokat várni a debütálásra.

A hivatalos oldalon megismerhetjük az összes részletet, eszerint nem két, hanem összesen három (pontosabban négy) változatot kapunk majd, ezek közül az első kettő sorrendben 999, illetve 1399 dolláros áron jelenik meg a piacon. A legolcsóbb példány az Intel Core i5-1135G7 chipet kapja meg, amelyhez 8 GB DDR4-memória, egy 256 GB-os NVMe-meghajtó, Wi-Fi 6 elérés, valamint a Windows 10 Home operációs rendszer csatlakozik. A drágább testvér ehhez képest egy Intel Core i7-1165G7 processzorra épül, miközben a memória mérete 16 GB-ra ugrik, a tároló pedig egy 512 GB-os példány lesz. Ezek mellett elérhető lesz egy úgynevezett professzionális konfiguráció is, amely az i7-1185G7 chipet, 32 GB RAM-ot, 1 TB-os SSD-meghajtót, valamint a Windows 10 Pro szoftvert vonultatja fel, méghozzá vPro-támogatással. Az ár itt 1999 dollár lesz, ezzel azonban még mindig nem zárul le a lista.


Azok számára, akik kizárólag az alapokat szeretnék megkapni, hogy ezt követően saját maguk állítsák össze az ideálisnak tűnő konfigurációt, egy 749 dolláros DIY-modell is választható lesz, valószínűleg ez lesz tehát a legnépszerűbb változat, legalábbis a fanatikusok körében. Mindegyik laptop azonos kijelzőt kap, ez a 2256 x 1504 pixel felbontást támogatja, 3:2-es képaránnyal, valamint egy 1080p-webkamerával, amely egyetlen gombbal lekapcsolható lesz. A billentyűzet mellett még az 55 Wh-s akkumulátor érdemel említést, de nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a teljes alaplap kicserélhető lesz, hiszen ezzel biztosítható a moduláris jelleg, valamint a jövőben megjelenő komponensek támogatása.

Az előrendelés egyelőre a tengerentúlon él, ezt Európa még az év vége előtt követi a sorban, az első példányok várhatóan a nyár elején készülnek majd el, bár a cég kisebb szériákat vetít előre a chiphiány miatt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mortep #14
    Megvalósítható lenne, ha lenne rá érdek és akarat. Hűtést lehet modulokhoz kötni vagy modulárissá tenni, akkut meg lehet nagyobbat tenni, miért ne lehetne? Nem Macbook air összelegózása a cél. Nem azt mondom h. minden laptop legyen ilyen, hanem a jelenlegi termékpalletta mellett jól elférne az előbbi megoldás is.

    Azt nem értem miért igénylik egyesek azt, hogy legyen minden bebetonozva. Ha az egyik komponens elszáll (hogy kerek legyen, tegyük fel úgy száll el, hogy a garancia is úszik) akkor olyan jó mindent megvenni mégegyszer?

    Szerintem "a moduláris pc kényszer" egy logikus döntés volt, mégha nem is tett jót az IBM-nek hosszú távon, a felhasználóknak és a fejlődésnek igen... nem véletlenül terjedt el ennyire. A Commodore, Atari és Sinclair elég nagy piacot uraltak, meg unblock a koncepció is... akkor hogy bukhatott meg az egész?
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2021.05.18. 13:43:20
  • mortep #13
    Szerintem is inkább ez igaz, mint az hogy a nagy részüknél rémálom lenne a hdd csere. MabookPro billentyüzetcsere... na az rémálom. Végeztem háttértárcserét egészhátas laptopoknál is, csavarhúzó mellé kell egy kis műanyag feszítőék...ennyi. Maradjunk annyiban, hogy nehezebb mint ajtócskával, de nem rémálom.
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2021.05.18. 12:46:46
  • mortep #12
    A belépőszintű, low buget laptopoknál gyakoribb az ajtó elhagyása, a magasabb kategóriás ill. igényesebb gyártó laptopjainál legtöbbször szokott lenni.

    CPU cooler és a hozzá tartozó hőelvezető hidak karbantartása mindig is bonyolult volt. Gyártók mentségére szolgál, hogy sokszor nemcsak a cpu hőjét kellett elvezetni. Nagyon ritkán lehet azért találkozni olyan vassal, ahol hagytak tisztítónyílást ill. lehetővé tették a venti könnyű kiszerelését.
  • asgh #11
    A moduláris laptop fából vaskarika. Ha csak a "nem hegesztjük az alaplapra a memóriát és az SSD-t" modulárisnak nem tekintjük.
    Ez nem csak a szabványosításon múlik, hanem ezer egyéb apróságon.
    Pl. hőelvezetés: hiába van szabványos interfaced a CPU vagy a GPU cseréjére, ha közben dupla annyi hőt termelnek, amit az alap hűtés nem tud elvezetni. Ilyenkor a laptop gyártók áttervezik az egész terméket, ezt egy moduláris eszközzel nem lehet megtenni.
    De ugyanez a helyzet az energia fogyasztással: ha többet eszik a hardver, akkor a laptop gyártók tudnak variálni az aksi fizikai méretével, ezt egy moduláris terméken nem lehet megtenni. És így tovább.

    Amúgy az egész "moduláris PC" egy kényszer megoldás volt, hogy a 80-as években az IBM-nek ne kelljen külön termékeket gyártania a különböző vállalati igényekhez és kis befektetéssel tudja a ram vagy a HDD növelésével lehúzni az üzleti vásárlókat. Ha az IBM-nél tudták volna, hogy ez megnyitja az utat a klóngyártók előtt, akik idővel kiszorítják az IBM-et a saját piacáról, akkor garantáltan dobják a koncepciót.
    Ráadásul ez vezetett a szoftver piac töredezettségéhez. Anno ha vettél egy Commodore, Attari, Sinclair vagy akármilyen gépet, akkor referencia hardvert használhattál, azaz a fejlesztő pontosan ugyanazon a konfigon tesztelte a szoftvert, mint amit a user használt.
    Az IBM klónokkal és a Microsoft "ha lassú a szoftver, bővítsd a hardvert" irányelvével lett kötelező gyakorlat a PC legozgatás a 90-es évek közepére, onnantól lett kiszámíthatatlan és követhetetlen a szoftverek fejlesztése és tesztelése.
    Bőven itt volt már az ideje, hogy az iparág végleg leszámoljon a moduláris koncepcióval és főleg nem kellene olyan termékkategóriákra is kiterjeszteni, ami eleve alkalmatlan a modularitásra.
  • Macropus Rufus #10
    hát inkább úgy fogalmaznék, hogy egy részükre igaz egy részükre nem.
    Pl. nekem otthon HP vasaim vannak, azokra igaz. Meg a Toshiba gépekre is. Ua. jelenleg nálam van egy Acer Aspire és egy Predator. Ezeket már nem fogod olyan könnyen szétkapni ui. az egész hátlapjukat le kell szedni ahhoz, hogy bármit is kezdjél velük.
  • Fefy #9
    Azért ez nem teljesen igaz. Még rengeteg HDD-vel rendelkező lapos van a piacon, melyek nagy része esetében nincs külön kis csavarozható ajtó. Le kell szedni a gép egész alját (és jó esetben csak ennyit).

    De vegyünk csak egy másik egyszerű dolgot: CPU hűtő helye. Ez kb a laposok 99%-ában úgy van elhelyezve, hogy kb 80%-ban atomjaira kell bontani a notebook-ot, hogy hozzáférj és esetleg kitakarítsd. Egy esetleges újrapasztázáshoz pedig 99%, hogy teljesen szét kell szedned a gépet, amivel nem is lenne baj, ha csak csavarozva lenne és nem kellene azon aggódni, hogy hány kis rögzítő pöcök válik a rutin karbantartás áldozatává (megfelelő szerszámok és akár még gyártói szervízkönyvben levő utasítások alapján is). Ilyen szempontból az üzleti szériás gépek némi előnyből indulnak, mert ezeket inkább csavarozzák, mint rögzítő pöcközik, habár ezeknél sem ritka, hogy pl a lábak alatt van a csavar, amit ha egyszer leszedsz, akkor esélytelen, hogy visszaragadjon normálisan.
  • lammaer #8
    Nem látom mi ebben az új, azon kívül hogy aki marhára unatkozik megveheti lapraszerelve mint az ikea bútort. ....
  • mortep #7
    Nem mostani az ötlet és sikeres is lehetne, ha sikerülne szabványosítani a modulokat és sok kiegészítő lenne elérhető hozzá. CPU, alaplap, GPU minimum külön kellene legyen vagy ha soc vonalon menne a fejlesztés, akkor azt alacsony áron... node ez a közeljövőben nem fog megvalósulni. Én személy szerint már azzal elégedett lennék, ha könnyen javíthatóak lennének a laptopok.
  • mortep #6
    A notebookok többségére ez nem igaz, vagyis ahol cserélhető a ram vagy a háttértár, ott általában lecsavarozható ajtót is szoktak hagyni neki és kevés esetben kell darabokra szedni a gépet ezért.
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2021.05.17. 21:37:37
  • kvp #5
    Ez egy viszonylag egyszeru keszulek. Van benne egy alaplap, fixen egy cpu, integralt videoval, azon kivul 1 storage slot, 2 memoria slot, 1 wireless slot, 4 usbc port (ezek a kulso bovitohelyek), 1 kijelzo kimenet, 1 kombinalt audio ki- es bemenet (combo jack/mikrofon/sztereo hanszoro), 1 usb-s webkamera, 1 billentyuzet, 1 touchpad es egy ujjlenyomat olvaso. Ezzel lefedtek a procik 4 db usb3 (thunderbolt, a kulso portok), 4 db usb2 (belso device-ok), lvds video (kijelzo), analog audio es 1 db pcie4x portjat (M2 es wifi megosztva).

    Ha valaki kulso videokartyat akar, akkor igen, a proci es az alaplap tamogatja, de csak M2-es formatumu kartya lehet es akkor egy kulso ssd-t kell tenni az egyik bovito portba (ezt pont arulnak is). Raadasul egyelore egyetlen asrock analog vga (!!!) kartya van csak a piacon. Szoval a lehetoseg az megvan, de egyelore nincs hozza periferia. Max. egy headless compute card lenne jo ide, ami a cpu framebuffer-ebe rakja az eredmenyt, de ennyi erovel akar a bovito portokba vagy a wireless rovid m2-es slot-jaba is mehet kulso videokartya, bar ott kisebb a fizikai hely.

    Sajnos a valoban jol bovitheto es eros gep az ennel 3-4-szer nagyobb (vastagabb) es nehezebb lenne, legalabb egy full scale pice16x-os slot-tal. De az mar nem igazan laptop, inkabb luggable desktop pc.

    Az egesz otletben a 4 darab usb3-as bovitohely az ami jo, mert igy nem kell mindenfele dongle-oket es hub-okat aggatni a gepre. Minden mas az egy nagyon alap intel-es mobil procis laptop tudasa, kb. a netbook felso kategoria es a profi gepek kozott feluton. Belul a jobb uzleti gepek is kb. ugyanennyi parameter kivalasztasat lehetove teszik, csak ott a penzert ossze is rakjak az embernek. A kulso portok viszont fixek, ami vagy eleg vagy nem a vevonek. (en az USB-kbol fogyok ki allandoan, de a +1 port nem sokat segitene)