Gyurkity Péter

A laptopoknál is marad a készlethiány

Az OEM-gyártók igyekeznek felhalmozni a komponenseket, ez azonban nem lesz elég.

Az AMD kapcsán számoltunk be nemrég arról hogy saját véleményük szerint akár az ősz elejéig is velünk maradhat a készlethiány, ami nyilván komoly mértékben befolyásolja majd a piaci árakat. Egy friss előrejelzés szerint a kedvezőtlen helyzet a laptopoknál kitart, legalábbis az első negyedév végéig.

A tajvani DigiTimes tette közzé friss anyagát, amelyben részben megcáfolják saját korábbi becslésüket, hiszen most arról írnak, hogy a laptopoknál sem változik majd gyorsan a helyzet. Nemrég még azt várták, hogy a pandémia következményeit, az emiatt megnövekvő távmunka-igényeket és a piaci keresletet sikerül majd megfelelő módon ellensúlyozni, az általuk használt forrás viszont most azt tudatta velük, hogy több fontos komponens, így például a laptopok kijelzői, valamint több passzív alkatrész esetében komoly hiány keletkezett, és bár ezen komponenseket az OEM-gyártók jó része most igyekszik felhalmozni, ez valószínűleg nem lesz elég a nagy visszaesés megakadályozásához. Emiatt az első naptári negyedévben a visszaesés mértéke a korábban várt 10 százaléknál nagyobb lehet.

A friss anyagban a csökkenést most inkább a korábbi években megszokott mértékhez közelinek becsülik, vagyis a laptopok forgalma az év eleji időszakban 15-25 százalékos mértékben mérséklődhet. Ezzel nagyjából a megszokott trendet követhetjük majd, ami többek között a kínai gyártók leállása miatt szokott bekövetkezni, az ottani újév, valamint a piaci kereslet lanyhulásának következményeként. A kereslettel ezúttal nincs gond, mi több, ezen a téren inkább növekedést várnak, viszont az alkatrészhiány megakadályozza a forgalom felfuttatását, tehát nagyjából azt látjuk majd a laptopok területén, amit az asztali és noteszgépes chipek, az új grafikus kártyák, valamint a friss konzolok szegmensében is figyelemmel követtünk.

A billentyűzetet, kamerákat, valamint a töltőegységeket gyártó cégek ebből viszonylag jól jönnek ki, ők nem győzik legyártani ezen komponenseket, ez pedig rekord bevételt eredményez náluk – ezen cégek a második negyedévre vonatkozóan már jobb tervezhetőséget várnak, a helyzet addigra normalizálódhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Relixo #2
    Nem lesz itt már semmi se.... lóf*szt az őszre ígértekkel..... majd 2-3 év múlva talán amikor megcsinálják a sz*ros chip gyárakat amiket már 2017 óta meg kellett volna építeni és akkor most nem lenne ez.
    A bitcoin bányászok meg remélem kín halált halnak mind amiért az amúgy is nehéz vírusos piaci helyzetet még tovább rontják a felvásárlásokkal. (aki nem tudja mi a szitu keressen rá a laptoppal való bányászatra vagy a videokártyákra)
  • Sir Cryalot #1
    Na ha most nem lesz új platform akkor soha.