Gyurkity Péter

Alakul a moduláris laptop

Több fontos komponensről is további részleteket osztottak meg.

Még március első napján számoltunk be a Framework kezdeményezéséről, amelynek elsődleges célja egy valóban moduláris laptop összeállítása. Azóta a cég több bejegyzésben részletezte a főbb komponensek jellemzőit, így szépen összeállt a kép.

Még szintén március folyamán osztották meg a nagyközönséggel a billentyűzetre vonatkozó részleteket, amelynek révén megtudtuk, hogy ezt a mellékelt csavarhúzó segítségével távolíthatjuk majd el. A komponensből eleinte 11 különböző kiosztással szerezhetünk majd be egy-egy példányt, ezt azonban a későbbiekben fokozatosan bővíteni fogják, hogy gyakorlatilag minden, a laptopok területén elérhető nyelvet támogassanak. Két különleges változat is megjelenik, ezeken nem lesz majd látható az adott billentyű rendeltetése, így kedvünk szerint szabhatjuk majd egyedire a külalakot. A webkamera részleteit nem sokkal ezt követően árulták el, eszerint ezt a Partron közreműködésével mellékelik majd, 1080p felbontással, 60 fps mellett. Szerintük a szokásosnál jobb minőséget biztosítanak majd, ezt majd a mindennapokban meglátjuk.

Ami az alaplapot illeti, azon az Intel Core i5-1135G7, az i7-1165G7, valamint az i7-1185G7 chip helyezkedik majd el, egy 65 x 5,5 mm-es ventilátor társaságában, a jövőben azonban szeretnének számos más x86- és ARM-chipet is támogatni. A tárolókat külön csatlakoztathatjuk, kezdetben egy 250 GB-os és egy 1 TB-os példány áll majd rendelkezésünkre, szerintük kiemelkedő olvasási és írási sebességgel. A kialakuló közösség jobb támogatása érdekében már elérhető a számukra létrehozott portál, amelyen a jövőbeni fejlesztésekre vonatkozó javaslatokat és ötleteket is várják.

A végleges termék a tervek szerint a nyár folyamán jelenne meg, ezt mi is kíváncsian várjuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #4
    az kvázi tablet az meg SoC szegmens.
  • dyra #3
    Kérlek szépen ez lassan egy komoly piaci szegmens lesz. ZÖLD. a Hívószó. Javítható. Nem kell eldobni lehet fejleszteni stb.. Csak a mobiloknál is látni , hogy egyenlőre iszonyat drága. Mint a VEGA-ság ez is uri huncutság.
    https://www.fairphone.com/en/
  • grobs #2
    13,5". Ebben a méretben szerintem pont elég az x86 laptop-ok modularitása. Ez nem gamer kategória. Az ssd-t és memóriát szinte mindegyikben lehet cserélni, a többit meg minek.
  • Sir Cryalot #1
    -gondolom displayt hagyják utoljára hátha közben bejön valami mert saját kútfőből nem futja :DD