Berta Sándor

A Facebook és a TikTok a két legveszé­lyesebb technológia?

Nagyon nehéz harcolni a gazdasági lobbi ellen.

Thomas Metzinger filozófus a Mainzi Johannes Gutenberg Egyetem professzora, szakterülete az alkalmazott etika. A szakember az Európai Egyetemek Szövetségét képviseli az Európai Bizottság azon különleges szakértői testületében, amely az algoritmusok tisztességes alkalmazására próbált megoldást találni. Az Európai Unió mesterséges intelligencia szabályozással kapcsolatos új javaslatai részben a bizottság ajánlásain alapulnak. Miközben a különböző cégek több milliárd eurót fektetnek be a gépi tanulásba, vita van arról, hogy mennyire veszélyesek a tanulóképesek az algoritmusok. Éppen ezért fontos, hogy megfelelő ajánlások és szabályozások legyenek kidolgozva a területen.

"Az emberek napjainkra értették meg, hogy a mesterséges intelligencia nyerhet sakkban vagy góban a legjobb emberi játékosok ellen. Hamarosan nagy felbontású, fotórealisztikus avatárjaink lesznek, amelyek természetes nyelven fognak velünk beszélni. Éppen ezért jó, hogy az Európai Unió új tervezetében az szerepel, hogy a technológiának mindig felismerhetőnek kell lennie. Jó dolognak tartom azt is, hogy a nyilvános területeken megvalósítható biometriai megfigyelést betiltanák és a mesterséges intelligenciát különösen veszélyesnek gondolták a gyerekek esetében. Ugyanakkor minden egyes tagállam a bűnözés és a terrorizmus elleni harcban - bizonyos bűncselekmények esetében - felhasználná a technikát. "


"A filozófusok azonban nem igazságtudó bölcsek, pedig előszeretettel hivatkoznak arra a cégek, hogy a filozófusok szerint a mesterséges intelligencia tiszta és jó. Ezzel szemben az az igazság, hogy szerintem a Facebook és a TikTok egyaránt a rendszert veszélyeztető magas kockázatú technológia. Mindenesetre a munka érdekes tapasztalatszerzés volt és sosem gondoltam volna, hogy a gazdasági lobbi ennyire erős. A kész tervezet így elsősorban az európai hadiipar számára siker, annak ellenére, hogy az autonóm fegyverrendszerek használatát az Európai Parlament meg akarja tiltani" - összegezte a tapasztalatait Thomas Metzinger.

A filozófus hisz benne, hogy valami jót tehet Európa számára. Más szakemberek az SAP-t vagy a Zalandót képviselték, de voltak olyanok is, akik csupán karriert akartak építeni az európai uniós közigazgatásban. Az Európai Bizottság korábban azt mondta, hogy az etika lesz az első, de a testületbe meghívott 52 szakértőből csak négy volt filozófus. A konkrét munkáról nem beszélhetett, de annyit elárult, hogy az európai uniós tervezet sokkal jobb annál, mint ahogy ezt a kérdést jelenleg Kínában vagy az Amerikai Egyesült Államokban kezelik.

"A nagyvállalatokat nagyon érdekelte a munkánk. Az autonóm fegyverrendszerekkel kapcsolatban tisztázandó, hogy önállóan harcolhatnak és ölhetnek-e. Vagy, hogy milyen legyen a valós idejű biometriai megfigyelés, például a kamerás arcfelismerés. Ehhez szükség lenne például a közösségi oldalak folyamatos optimalizálására. A Google mindig hozzáfért a csoport tevékenységéhez, míg a Facebook a Müncheni Műszaki Egyetemen létrehozott egy mesterséges intelligencia etika tanszéket. Vagyis a vállalatokat nagyon is érdekli a terület és vannak saját szakembereik" - szögezte le a Mainzi Johannes Gutenberg Egyetem professzora.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #7
    ez már filozófia :)
  • Macropus Rufus #6
    Ez csak a duma. Bármikor meg lehet őket annyira fingatni, hogy jobbnak látják ha inkább becsukják a boltot. Nehogy má' egy sz@ros cég ellen ne tudjon egy egész kormány fellépni? És pont az usákoknál? Felejtsük már. Ez a fellépés igazából a usereknek lenne jó, se a kormánynak se az érintett cégeknek nem. A cégek adót fizetnek ami a kormánynak jó, kvázi a kormányt az érintett (is) cégek etetik....
    De jó a duma. Ez olyan mint amikor az apeh/nav közli, hogy nem lehet egy pénz útvonalát lekövetni annak ellenére sem, hogy minden elektronikusan megy. Nos ez is egy paraszt vakítás, a szakmám révén volt doglom ilyennel: az ajtód címéig vissza lehet követni a pénzed mozgását. Csak hát macerás ha jól megutaztatták a pénz, de lehet.
    Csak senkinek nem érdeke: apeh/nav dolgozó akkor is megkapja a pénzt ha felderít akkor is ha nem.
    Szóval ez a nem tudunk fellépni egy ködösítés csak és kizárólag. Azt még sem mondhatják, hogy vaze srácok, sz@runk magasról a rinyálásotokra, nekünk ezekből a cégekből évente 4-5 milliárd folyik be adóban, ki a fenét érdekel, hogy nektek mi fáj vagy mi nem?
    Pedig ez egy őszinte szöveg lett volna a részükről :)
  • futox #5
    "Technológia". De szépen nevezik manapság a szociális rákfenéket.
  • lammaer #4
    Én is úgy gondolom, hogy a facebook meg a tik tok, meg az összes marhaság ami a neten van (pl bitcoin hisztéria, pokemon go ésatöbbi) tünet, nem OK. Az OK az emberiség.
    Ezek a dolgok azért sikeresek mert mi emberek tesszük azzá.

    Messzire megyek vele, de a világháborúk, az éhinségek, a Föld pusztitása, a vagyon igazságtalam eloszlása mind mind független a facebooktól meg a tiktoktól, és súlyosabb problémák. Nem az eszköz a hibás, hanem aki használja, az az mi.



    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2021.04.25. 08:20:10
  • lammaer #3
    Mé' nem az internet, úgy ahogy van?
  • quatlander #2
    Ha senki nem használná nem is léteznének.
    A veszély a felhasználókban rejlik.
  • zola2000 #1
    A facebook és a tiktok ... és a twitter, és a youtube stb.
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2021.04.24. 12:51:11