JohnnyCage

Csalással vádolják az Intelt

[EETimes] Randall C. Kennedy, a Benchmark Studio 1.0 készítője azzal vádolja az Intelt, hogy az a Pentium 4-es processzor előnyére befolyásolta a különféle tesztprogramok végeredményét.

Kennedy szerint az AMD Thunderbird processzora sokkal gyorsabb az Intel Pentium 4-es CPU-jánál, s a tesztek kizárólag azért mutatnak nagyjából azonos sebességet a két processzor között, mert azok készítői az Intel kérésére csalnak. Kennedy szerint még egy duál Pentium III 733MHz-es rendszer is földbe tapossa a Pentium 4 jelenlegi leggyorsabb, 1.5GHz-es változatát.

Randall C. Kennedy korábban szinte kizárólag az Intelnek dolgozott, és miután egy, a Pentium processzorok hibáit firtató cikk miatt távozott az Intel köreiből, most azt állítja, hogy a közismert tesztprogramok azt mutatják, amit az Intel látni szeretne, egyszóval csalnak.

Kennedy azzal vádolja a népszerű benchmark-programok íróit, köztük a WinStone-t készítő Ziff-Davist és a BAPCo-t, hogy az Intel befolyása alatt állnak, és a tesztprogramokat úgy írják meg, hogy azok a konkurens termékek eredményeit lerontják. Kennedy vádjait mind a BAPCo, mind a Ziff-Davis szóvivői elutasították, miközben az Intel annyit fűzött a dologhoz, hogy mindkét cég programja népszerű és elismert a PC-iparban.

A Benchmark Studio 18 hónapig készült az Intel kérésére. A program feladata a Pentium 4 előnyeinek kihangsúlyozása lett volna az AMD Thunderbird-höz, valamint az Intel Pentium III-hoz képest, mivel a processzor egyébként igen gyengén szerepelne, állítja Kennedy.


A program eredetileg Windows 2000 alá lett tervezve, és a többi tesztprogramtól abban különbözik, hogy egyszerre több különféle alkalmazást is futtat, csakúgy, mint ahogy a valós életben is általában több szoftver működik egyidőben. A Benchmark Studio rugalmasan kezelhető, tetszés szerint beállítható benne, hogy hány és milyen program fusson egyszerre, így az adott körülményeknek megfelelően tesztelhetők a különféle rendszerek. A Windows 2000-re azért volt szükség, mert a Windows 9x/ME nem képes kihasználni a több processzor által biztosított lehetőségeket.

Kennedy szerint teszprogramja két lényeges eredménnyel szolgált: az egyik az, hogy a Pentium 4 mind a Pentium III, mind a Thunderbird-höz képest igen gyengén teljesít. A másik meglepő fejlemény állítása szerint az, hogy a kétprocesszoros rendszerek sokkal nagyobb teljesítményre képesek, mint azt az eddigi tesztek mutatták.

Miután Kennedy a Pentium 4-gyel kapcsolatos negatív véleményének hangot adott weboldalán, az Intel felbontotta szerződését Kennedy kétszemélyes cégével. Habár Kennedy szavahihetősége igencsak megkérdőjelezhető, ha mégis igaz amit állít, az Intel kellemetlen helyzetbe kerülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakerman #22
    gyerekek...ez nem új cucc,...nemrég azt olvastam hogy az Intel azt probálta elérni hogy az alaplapgyártó cégek fogják vissza az AMD csipszettek irányában történö fejlesztéseket....jópofa nem?...ha igaz, akkor gusztustalannak tartom a céget. Viszont az is igaz hogy a P3 óta nincs jó Intel proci otthoni felhasználó számára, illetve más szegmensben is vesztesre sikeredett....
  • ixyon #12
    ez 1 kicsit durva volt dave:( jellemez téged...

    azt nem tudom, hohy a PIIII teszteket hamisítják-e, de nem is érdekel. Már csak azé' is szar, mert az 1 GHZ-s athlon is gyorsabb ennek az 1.5 GHZ-s változatánál...
  • Pali #6
    Hm Hm. Lássunk csak egy korábbi cikket az Unreal vezető programozójával:
    http://www.supergamez.hu/cikk.php?id=202&datum=980534773

    Az idézet:

    "A mai alkalmazásokban az 1.5 GHz-es Intel Pentium 4-es chipek körülbelül egy szinten teljesítenek az 1.1 GHz-es AMD Athlon processzorokkal. Itt szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy az új CPU-k teljesítményét mindig valós alkalmazásokban lehet lemérni leginkább, mivel a különböző benchmark programok sok esetben nem a valódi képet mutatják."
  • Bith #4
    Dave: azért én mintha egy kis elfogultságot éreznék a hangodban...