Berta Sándor

Kis atomerő­művekbe fektet be Bill Gates

A Microsoft társalapítója az energiaszektorban is megvetné a lábát.

A Bill Gates által alapított vállalat egy olyan stratégiát dolgozott ki, amelynek lényege, hogy kis méretű, fejlett atomerőművek egészíthetnék ki a nap- és a szélerőműveket. A létesítményeket elsősorban azokban a régiókban alkalmaznák, ahol szél- és naperőművekre épül az energiaellátás, de szükség lenne kiegészítő áramtermelő kapacitásra.

A projekt részét képezi a milliárdos azon erőfeszítéseinek, amelyekkel szeretné eredményesen felvenni a harcot a klímaváltozás hatásaival szemben. A tervek alapján az atomerőművek hozzájárulhatnának a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez anélkül, hogy eközben romlana az energiahálózat megbízhatósága - minderről a Reuters számolt be.

Az atomerőműveket a Bill Gates által létrehozott TerraPower LLC építené meg a General Electric Hitachi Nuclear Energy nevű konszernnel együttműködve és a nevük Natrium lenne. Az utóbbi nem véletlen, ugyanis a 345 megawattos létesítményeket folyékony nátriummal hűtenék és egyenként körülbelül egymilliárd dollárba kerülnének. Az atomerőműveket úgy tervezték, hogy a reaktor által termelt áramot olvasztott sóval ellátott egységekben tárolnák és igény szerint használnák fel. Ilyen tárolási megoldásokat már korábban alkalmaztak a napenergiából előállított áram esetében is, de kevés sikerrel.

Chris Levesque, a General Electric Hitachi Nuclear Energy vezetője elmondta, hogy a Natrium reaktorok egy állandó hőmérsékletet tennének lehetővé. A két társaság még magánbefektetőktől és az amerikai energiaügyi minisztériumtól szeretne támogatást szerezni. A létesítményeket az Amerikai Egyesült Államokban és a világ más részein egyaránt felépítenék, s 2050-ig több száz kis méretű reaktort akarnak létrehozni. Levesque azzal érvelt, hogy ezen atomerőművek az átlagosnál kevesebb atomhulladékot termelnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #29
    Nem igazán értem, mi értelme olyan témában vitába szállnotok, amiben jól láthatólag nulla közeli információval rendelkeztek. Ha nem érdekel annyira a téma (hogy például néha utána olvass), minek hozzászólni?

    A wiki linkeden is ott van, amit leírtam, legalább a saját forrásodat elfogadod?
    "EDF's net debt at the end of 2018 was €33 billion, but with future obligations such as pension liabilities and costs for managing nuclear waste allowed for, adjusted net debt was €70 billion."
    "EDF is committed to spending up to €45 billion by 2025 for life extension of its French nuclear reactor fleet"

    Magyarul:
    70 milliárd euró veszteség eddig, további extra (becsült!) kiadás 45 milliárd euró 2025-ig. A bezárások drágábbak lennének, de azt is meg kell lépni néhol, így fog a francia energiamixben az atomenergia aránya 2035-ös céldátumra (eredeti céldátum 2025 volt!) 50% célzott mértékre csökkenni.

    115 milliárd euró a francia adófizetők pénzéből, az sok! Szerintem! :-)
  • NEXUS6 #28
    Gondolom jobban megéri az adófizetők pénzét az atomreaktorokban "elégetni", és Európa legnagyobb ZÖLD elektromos áram exportálójaként funkcionálni (és a defficitet tovább növelni), mint nemes egyszerűeséggel bezárni a erőműveket.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89lectricit%C3%A9_de_France

    Tippelhetek?
    Szerintem csak hasraütés módszerével leírtad, azt, ami először az eszedbe jutott. Ami nem baj, feltéve ha a végére odaírod azt a szót, hogy: szerintem.
  • ostoros #27
    "Jelenleg nem tudunk mit kezdeni a használt fűtőelemekkel. Időzített környezetszennyezés a jelenlegi tárolás.
    Az atomerőművekben is hőszennyezéssel állítják elő az elektromos áramot. Ezzel is erősítjük a Föld felmelegedését. "

    Ezt a butaságot komolyan gondoltad? :D
  • ostoros #26
    Nettó hazugságokat irkálsz.
  • M2 #25
    Úgy, hogy az áram árának töredékét fizetik fogyasztási alapon. Az atomerőműveik adófizetők pénzéből épültek, az adófizetők pénzéből üzemelnek és az adófizetők pénzéből fizetik az így is sok milliárd eurós veszteségeiket.

    Ment itt a sírás, hogy miért kapnak állami támogatást a megújulók. Azért kapnak, mert még így is aprópénz azokhoz az állami pénzekhez képest, ami az energiaszektorba kifolyik.
    Hasonlattal élve: olyan, mintha a napelemeket az állam ingyen telepítené a tetőre, majd ingyen kijárna javítgatni és fix havi díjakat fizetne üzemeltetés címén, az áramot emelt áron átvéve.
  • Archenemy #24
    De akkor a főleg atomra építő Franciaországban miért sokkal olcsóbb az áram, mint a zöldfordulatot vett Németországban?
  • M2 #23
    A cikkben említett atomerőművekben az a nagy szám, hogy olcsók lesznek. A tervek szerint. Valóságban meg 2-8-as szorzó lesz a minimum a költségeket tekintve.
    Ha mégis sikerül tartani az 1 milliárdos árat, tehát a legjobb esetet alapul véve, akkor kerül háromszor annyiba, mint a naperőmű. Az üzemeltetés költségeit már nem is említem, ott is sokszoros az atomerőművek hátránya.

    Atomerőművekre egyáltalán nem azért van szükség, mert olcsók vagy olcsón termelnek. Ez a tévhit pont rossz irányba vezet. Azért kellenek, mert a füstölés alternatívái. Ha a zöldek ezt megértenék, azért mennének tüntetni, hogy egyre több épüljön.
  • Sydra #22
    Kb tized ennyi nap és szél farm lenne ha nem támogatnák az államok az adófizetők pénzéből. Ez azt mutatja, hogy egyáltalán nem hatékony.
  • VolJin #21
    Ha az atom 20 forintért, a nap, szél 170-ért adja le a KWh-t a szolgáltatónak, akkor a megújuló farm valóban nyereséges, csak éppen nem olcsó...
    Kevered a szezont a fazonnal...
  • M2 #20
    Elég régóta nem.