Berta Sándor

A mesterséges intelligencia olyan, mint a nukleáris energia

Bill Gates a technológiát egyszerre tartotta biztatónak és veszélyesnek.

A Microsoft társalapítója a Stanford Egyetem emberközpontú mesterséges intelligencia szimpóziumán közölte, hogy a mesterséges intelligencia ereje hihetetlen és alapjaiban fogja megváltoztatni a társadalmat - jó és rossz értelemben egyaránt. A menedzser hozzátette, hogy nem sok olyan technológia létezett a világon, amely éppúgy egyszerre biztató és veszélyes is volt, mint a mesterséges intelligencia. Gates szerint ugyanez a kettősség jellemezte például a nukleáris energiát és a nukleáris fegyvereket, viszont a mesterséges intelligencia olyan gyorsan fejlődik, hogy az szabályozhatatlan.


Gates 3 óra 55 percnél lép színpadra

A redmondi konszern társalapítójának az az egyik legnagyobb félelme, hogy a technológia befolyásolhatja a háborúk megvívását. A menedzser hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia nagyon sok jó dologhoz is hozzájárulhat az emberiség szempontjából. Többek között lehetővé válhat a nagy adatmennyiségek kompetensebb és hatékonyabb kielemzése. Az a mód, ahogy a technológia az adatokban mintákat ismer fel, értékes bepillantást tehet lehetővé a társadalomtudományokba, de hasznos lehet az oktatási rendszer és az egészségügyi szektor szempontjából, s alapjaiban megváltoztathatja azokat.

Március elején Gates a Redditen már kifejtette, hogy szerinte a legnagyobb veszélyt az emberiségre nézve a nemzetállamok és a terroristák részéről bevetett atombombák és biológiai fegyverek, valamint a járványok jelentik. S jelentős mértékben tartott a klímaváltozástól, a lehetséges háborúktól és az oltást ellenző emberektől is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #3
    Szerintem nem olyan lesz, ha lesz, mint a nukleáris energia. Inkább olyan, mint a pestis.
  • Macropus Rufus #2
    "mesterséges intelligencia olyan gyorsan fejlődik, hogy az szabályozhatatlan."
    biztos így lenne, ha lenne. De jelenleg nincs MI. (amíg nem tudjuk meghatározni, hogy mi is az az intelligencia addig nem fogjuk tudni mesterségesen létrehozni.)
    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2019.04.01. 10:56:19
  • A1274815 #1
    "A mesterséges intelligencia olyan, mint a nukleáris energia"

    Te sem láttál még gátszakadást közelről vagy vegyiüzem balesetet.