Berta Sándor

A bitcoin több mint digitális pénz

A kriptovaluta a következő években megváltoztathatja az internet használatának módját - ha a jövőben erősebben veszik majd számításba digitális infrastruktúraként.

Rene Pickhardt, a Norvég Műszaki-Természettudományi Egyetem matematikusa szerint a virtuális fizetőeszközben rendkívül sok felhasználási lehetőség van, csak mivel sokan nem értik, hogy hogyan kell használni, ezért túl bonyolultnak tűnik. Ennek a hátterében csupán az van, hogy a bitcoin újszerű és szokatlan. A szakember jelenleg a doktoriját írja és azt akarja megfejteni, hogy miként lehetne a digitális pénzt annyira hatékonnyá tenni, hogy világszerte két másodpercen belül fizetni lehessen azzal. A fizetés ugyanakkor csak a legegyszerűbb felhasználási lehetőség. Az emberek ugyanis alábecsülik azt a tényt, hogy a kriptovalutával és a mögötte lévő technológiával, a blokklánccal akár szerződéseket is lehetne kötni.

Pickhardt rámutatott, hogy a fizikai aláírások még napjainkban is számos helyzetben univerzális eszköznek számítanak egy megállapodás aláírására, annak ellenére, hogy az aláírások a digitális megfelelőikkel szemben könnyen hamisíthatók. Ezzel szemben a bitcoin esetében a digitális aláírások biztosítják, hogy kizárólag az fizethessen a pénzzel, aki arra jogosult. S csupán az tudja a digitális aláírást elkészíteni, aki a kriptográfiai kulcs birtokában van, annak hiányában a szerződés nem érvényes.

Norvégiában már mindennapos a digitális aláírások alkalmazása. Amikor a matematikus orvoshoz megy, akkor egy ilyen azonosítóval jelentkezik be a rendszerbe és kér időpontot, és később a laboratórium oldaláról is így kapja meg a vérvételi tesztje eredményét. Majd egy az orvosával folytatott online konzultáció után egy tetszőleges gyógyszertárban beválthatja a virtuális receptjét. Az alkalmazott rendszer neve BankID és a skandináv államban immár 16 éve használják. Ilyen módon minden dokumentum és szerződés aláírható digitálisan. Mindez praktikus és időközben a helyiek háromnegyede van regisztrálva a BankID-nél.

A rendszer ugyanakkor bizonyos esetekben megtéveszthető és kijátszható. A bitcoin előnye viszont, hogy nyitott és decentralizált koncepción alapul, globálisan elérhető és eleve akadálymentesített. Bárki hozzáférhet és senkitől sem kell engedélyt kérni. Független a nemzetiségtől, a bevételtől, a nemtől, a társadalmi helyzettől és a tartózkodási helytől. Csak egy internetelérésre és egy alkalmazásra van szükség. Jelenleg már zajlanak az első tesztek azzal kapcsolatban, hogy a kriptovaluta infrastruktúrája milyen további lehetőségeket kínálhat a következő esztendőkben. A lényeg, hogy a felhasználóknak nem kellene jelszavakat kitalálniuk és megjegyezniük, s kívül kerülnének a nagy internetszolgáltatók és távközlési társaságok hatáskörén. Van azonban egy probléma, amelyet mindenképpen orvosolni kell. Amennyiben valaki elveszíti a kulcsait, akkor elveszítheti a teljes bitcoin-vagyonát. James Howell 2013-ban tévedésből kidobta a merevlemezét, amelyen 7500 bitcoint és a kapcsolódó kulcsokat tárolta, ezáltal átszámítva 64 millió eurót bukott el. Pickhardt ugyanakkor úgy vélte, hogy idővel erre a problémára is lehet megoldást találni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #17
    " A bankok nem nyomtatnak semmifele penzt, kizarolag a kozpont bankok, nekik pedig epp ez a fo feladatuk, hogy biztositsak a gazdasag mukodesehez szukseges penzmennyiseget."

    Ha valaki tobbet hitelezik, mint amennyi betetje es sajat tokeje van, akkor az penznyomtatas. Ha csak es kizarolag papirpenzt lehetne hasznalni, akkor a bankok ezt nem is tudnak megtenni. csak a sajat fizikailag is meglevo tokejuk rovasara. Az, hogy a penz jelentos resze nem fizikai azt jelenti, hogy ugy lehet kihitelezni, elkolteni, behajtani, hogy kozben nincs meg a valos fizikai penzfedezet mogotte. A kozponti jegybankok pedig tisztaban vannak ezzel, hiszen ok adjak a nem fikzikai penzt is a hitelezeshez. Raadasul kvazi ingyen. Hivhatjuk mennyisegi konnyitesnek, de inkabb csak virtualis penznyomtatas. A 100%-os banki fedezet (betetek + sajat toke) lenne az egyetlen elkerulesi modja ennek. Penznyomtatas nelkul adott gazdasagi kornyzetben nem inflacio lenne hanem deflacio, azaz a penz erteke none magatol. Lasd bitcoin, ahol direkt keresztbe tett a tervezo a korlatlan penznyomtatasnak.

    Digitalisan alairt penz eseten ez sokkal jobban latszik, mert akkor a virtualis jegybanki sorozatszamok miatt mindenki latja mennyi penz is van kint. Sot igazabol az is megmondhato, hogy kinel pontosan mennyi penz van adott pillanatban az egesz vilagon es ezen belul mely sorozatszamuak es azok kiknek a kezen mentek keresztul a letrehozasuk ota. A bitcoin is ilyen, pontosan latszik minden coin trazakcios tortenete, csak nehezebb beazonositani a tulajokat, de az azonositojuk ott van es ott is marad a fokonyvben (ledger).

    "100%-os fedezet nem a 60-as évek óta nincs, hanem az első bankváltók megjelenése óta."

    Valtozo. Franciaorszagban pl. azota, ott volt az elso ebbol eredo csod is. Az USA-ban meg az aranyfedezet eltorlese ota. A 60-as evekben meg 10-15% korul volt a fedezet, de a 100% visszaallitasa helyett inkabb eltoroltek az egeszet. Errol van is par szenatusi jegyzokonyv, amiben leirjak a visszaalitas lehetseges modjait is. Az errol szolo meghallgatas volt 1965-ben.

    A legelso modern bankjegyeket egyebkent meg a kereszteshadjaratok idejen keszitettek a templomosok. Nagyon jo volt a megterulesi ratajuk, mert csak beteteket kezeltek, nem fizettek kamatot es a sok halalozas miatt a legtobb betet megmaradt nalluk. Aztan mar hiteleztek is, foleg az allamnak. Vegul ez a felhalmozott vagyonuk hirtelen allamositasra kerult, mivel a hitelezo bankok globalis megszuntetese egy allam reszerol a hitelei eltorlesenek egyik legegyszerubb modja. Ha valaha lesz egy vilagkormany, akkor az abban tagsaggal nem rendelkezo nagytokesek kezdhetnek aggodni...

    "Ha valaki megszerezné a többséget és elkezdené manipulálni a tranzakciókat, a hálózat többi része forkolna és onnantól kezdve az lenne a Bitcoin, míg a manipulátor ott maradna egy zéró értékű, semmire nem jó blokklánccal."

    Le kellene allitani a rendszereket, offline megbeszelni, hogy melyik volt az utolso meg valid allapot es rollback-et nyomni ra. Ha pedig nem derul ki azonnal, tehat hetekig, honapokig mozog a coin egyik helyrol a masikra (foleg a korai, joreszt halott coin-ok), akkor az sem biztos, hogy eszreveszik vagy ha ki is szurjak, akkor valaha megtalaljak az utolso valid allapotot. Raadasul tobb honapnyi tranzakcio veszne el a visszallitas miatt es kerulne vissza az osszes coin az elozo tulajdonosahoz, fuggetlenul attol, hogy csalas vagy legalis tranzakcio volt. Mindez ugy, hogy kinaban van a kapacitas nagyresze. Mi bizonyitja, hogy ez az atvetel nem tortent meg evekkel ezelott? A sima tobbseg alkalmazasa miatt nem szurjak ki automatikusan a tranzakcios rendszerek, mert nem 100%-os lockstep-ben futnak. (pedig az lenne a biztonsagos, ezert lett volna limitalt es szerzodesben rogzitett szamu es kulcsu alairassal rendelkezo fokonyvi szerver a facebook fele penznel, mivel nem hulyek ok sem)

    "Előbb utóbb mindenki rájön, hogy kamugép vagy, mivel mindenhez hozzászólsz,"

    Altalaban csak ahhoz szolok hozza, amihez egy picit ertek is, nem mindenhez. Bitcoin eseteben a hasznalhatosagot neztem meg egy regebbi munka miatt, de csak a tamadasi vektorokat sikerult azonositani es osszehozni egy alternativ, allamilag auditalhato megoldast ami meg nem kellett senkinek. (az uj kinai megoldas hasonlit ra leginkabb) Aztan egy evvel kesobb a csapat ment a vilag minden resze fele.

    "A Btc áramfelhasználása valahol 6-8 GW között van,"

    Ezen inkabb csak sirni lehet. Egy olyan kis tranzakcioszamu rendszerben, ahol alig van par token, alig tortennek tranzakciok es ennek ellenere nagysagrendekkel tobb aramot igenyel mint a teljes globalis banki rendszer, sokkal tobb tranzakcioval (bar igaz, hogy nem egyedileg nyilvantartott token-ekkel) Egy elosztott, de lockstep-es ledger, egyedi token-ekkel es token-enkenti fuggetlen chain-ekkel a fenti kapacitas toredeken elmenne. Es azok iranyitanak, akiknek a kezeben lennenek az alairo kulcsok. (bar a lockstep miatt kozosen, mexican standoff felallasban)
  • ManfredMacx #16
    Ha valaki megszerezné a többséget és elkezdené manipulálni a tranzakciókat, a hálózat többi része forkolna és onnantól kezdve az lenne a Bitcoin, míg a manipulátor ott maradna egy zéró értékű, semmire nem jó blokklánccal.
  • Sydra #15
    Ki mondta itt, hogy nem akar pénzt használni? Én arról beszéltem, hogy a dollárt és a forintot nem használná senki, ha nem lenne kötelező.
    Ha nem lenne kötelező a boltban elfogadni meg abban fizetni az adót, akkor nem sok kereslet lenne rá, mivel folyamatosan veszít az értékéből. Az emberek maguktól olyan pénzt akarnának használni, ami értékálló.
  • hypno #14
    Most sem kötelező pénzt használni, csak praktikus.
    De tényleg, mégis mi a francot használnál általános csereeszközként?
  • Sydra #13
    Szóval nincs fedezet mögötte és annyira jól működik, hogy igazából senki nem használná, ha nem lenne kötelező.
  • Sequoyah #12
    Epp most irtam le:D
    Az allam lete a fedezet. A valodi ertek mogotte pedig a gazdasag amit a penz kiszolgal.
    Es ez mindeddig jobb fedezetnek bizonyult mint peldault mindenfele csillogo dragakovek es egyeb targyak ertekebe vetett vak hit:D
  • Palinko #11
    Ajjaj, ekkora apróságba sikerült csak belekötni? :-D
  • WoodrowWilson #10
    A modern hitelpénz mögötti fedezet a rendszerbe vetett bizalom.
  • Sydra #9
    Mi a fedezet a dollár és a forint mögött?
  • WoodrowWilson #8
    Megint csak bizonyítod, hogy rohadtul nem értesz semmihez, csak nagy vonalakban összeszedtél mindenről egy kis infót, és ezzel megpróbálsz szakértőként tetszelegni a világ összes témájában. Előbb utóbb mindenki rájön, hogy kamugép vagy, mivel mindenhez hozzászólsz, így mindig lesz egy-két ember, akinek az adott témában nem csak felületes ismerete van.

    100%-os fedezet nem a 60-as évek óta nincs, hanem az első bankváltók megjelenése óta.
    Utoljára szerkesztette: WoodrowWilson, 2020.06.16. 19:34:18