SG.hu·

Windows 10 - nem lesz elérhető a 32 bites verzió

Windows 10 - nem lesz elérhetõ a 32 bites verzió
A Microsoft hivatalosan is elindította az operációs rendszer ezen változatának kivezetését a piacról.

A Neowin figyelt fel arra, hogy úgy módosultak a Windows 10 2004-es kiadásának minimális hardverkövetelményei, azok között már nem szerepel a 32 bites rendszerek támogatása. Mindez azt jelenti, hogy a PC- és a notebookgyártók már nem kapják meg a Windows 10 érintett verzióit, így azokat nem is tudják telepíteni a készülékeikre.

A döntés nem meglepő, hiszen néhány kivételtől eltekintve már amúgy sem lehet kapni kifejezetten 32 bites hardvereket, például olyan x86-os processzorokat, amely kifejezetten 32 bites platformokként működnének. Ehelyett gyakorlatilag minden kapható platform támogatja a 64 bites operációs rendszerek alkalmazását. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a 32 bites támogatás mikor tűnik majd el végleg az operációs rendszerből, mindenesetre a redmondi konszern megtette az első lépést a lassú kivonás felé és tökéletesen ráérzett arra, hogy az elképzelés sikeres megvalósításához az OEM-gyártókon keresztül vezet az út.

Rich Woods, a Neowin szerkesztője rámutatott arra, hogy már tavaly nőtt a Microsoft operációs rendszere által foglalt hely. A Windows 10 1809-es és korábbi változatainak 32 bites kiadásai legalább 16 gigabájt, míg a 64 bites verziói minimum 20 gigabájt helyet emésztettek fel az SSD-meghajtón vagy a merevlemezen. A 1903-as változattól azonban az operációs rendszer legalább 32 gigabájt helyre tart majd igényt. Mindez elsősorban a kevés tárhellyel rendelkező laptopok és táblagépek tulajdonosai számára jelenthet problémát.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© csigafi2020. 05. 18.. 12:45||#6
A win 10 alapból egy szörnyeteg. Nem a fejlődéssel van gond ha nem hogy szándékosan nem kompatibilisek régebbi cuccokkal. Ha alaposabban megnézi az ember a windows fejlődését tudása igazából az minimális elődeihez képest. Csupán csak az erőforrás igénye lett drasztikusabb. Nem lenne meglepő az sem ha el is tűnne a piacról a jövőben a windows.
© kvp2020. 05. 17.. 16:34||#5
A 16 bites tamogatast is kidobtak egy ido utan, bar meg talan vissza hack-elheto. Az os/2 es a posix tamogatas viszont mar reges regen hianyzik. Varhatoan egy ido utan a regi 32 bites jatekok is csak emulatorban futtatott regi winxp-n fognak menni. Mondjuk ha szepen lassan kikopik x86 a piacrol akkor amugy is emulator fog kelleni minden x86-os szoftvernek.
© peterx2020. 05. 16.. 18:43||#4
Csak a 32 bites régi játékok működjenek továbbra is 64 bites Winen addig nincs gond.. 😊
© zola20002020. 05. 16.. 18:43||#3
Lesz az még húsznál több is, még csak most kezdik a kivezetést.
© Gabbbbbbbbbbbb2020. 05. 16.. 14:42||#2
Emlékszem rá anno, elgondolkodtam P4 cseréjén (A64 3500+), hogy kompatibilis legyek az új dolgokkal. Szerencse, hogy nem tettem meg. ^
© nlght2020. 05. 16.. 13:51||#1
Szóval ha a 2003-as éned kíváncsi volt anno, hogy mikor fogja a szoftveripar teljesen és véglegesen lekövetni, majd váltani az akkori új AMD64 proci utasításkészletére és az ebből fakadó lehetőségekre. Akkor meg is van a válasz! 17 év kell a szoftveriparnak!