Berta Sándor

Idén nem várhatók Windows 10X eszközök

Mindez a Microsoft egyik belső anyagából szivárgott ki.

Panos Panay, a Microsoft Windows operációs rendszerért és eszközökért felelős vezetője arról tájékoztatta a redmondi óriáscég munkatársait, hogy a következő időszakban módosítják a Windows 10 X operációs rendszerrel kapcsolatos prioritásokat. A döntés értelmében már nem lesz elsődleges cél a két képernyővel rendelkező eszközök, például a Surface Neo készülék megalkotása, hanem azt szeretnék elérni, hogy a Windows 10X akár "hagyományos" laptopokon is zökkenőmentesen működjön. Minderről Mary Jo Foley, a Microsoft ügyeit jól ismerő blogger és újságíró írt.

Panos Panay február óta a korábbinál több területért felel, többek között ő felügyeli a Windows kliens szoftverek fejlesztését és ez a mostani bejelentés gyakorlatilag az új korszak első nagy stratégiai döntése. A változtatások a Surface Duo nevű terméket és annak megjelenési ütemtervét nem érintik.

Satya Nadella, a redmondi konszern vezetője a CNBC-nek korábban azt nyilatkozta, hogy a beszállítóik lassan újra termelni kezdenek, ami előfeltétele annak, hogy a fontos hardvertermékeik (Xbox Series X, Surface Duo és Neo) tervezett bemutatását ne kelljen elhalasztaniuk és azok debütálására még az idén sor kerülhessen. Brad Sams, a Petri.com szerkesztője arra mutatott rá, hogy a Microsoft már dolgozik azon, hogy mielőbb elérhetővé tegye a Windows 10X operációs rendszer előzetes verzióit, amelyeket ráadásul már nem csupán emulátorokra lehet majd telepíteni, hanem valódi hardverekre is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!