Berta Sándor

Hibrid készülékeken másmilyen lesz a Windows 10?

Az operációs rendszer egyik előzetese érdekes újdonságot rejt.

A Microsoft nyilvánosságra hozta a Windows 10 Build 19592 nevű előzetesét, amely nem csupán hibajavításokat tartalmaz, hanem nagyobb változtatásokat is. Az új kiadás egy kísérlet arra, hogy az operációs rendszer kezelőfelületét az érintéssel való vezérlésre optimalizálják.

Az érintésvezérlés mindig is érdekes kérdés volt a Windows esetében, már a Windows 8 óta. A Build 19592-höz kiadott blogbejegyzésben Brandon LeBlanc, a Windows Insider Program programmenedzsere azt ecsetelte, hogy fel akarják használni a táblagépekkel szerzett tapasztalatokat a 2 az 1-ben eszközöknél, vagyis a hibrid készülékeknél.

A központi elemek között van, hogy a Tálcán elhelyezett szimbólumok között nagyobb a távolság; a Tálcán lévő kereső ikonmódban működik; ha valaki megérinti a szövegmezőt, akkor automatikusan használni lehet az érintőbillentyűzetet; s a Fájlkezelőben lévő elemek között szintén nagyobb lett a távolság, hogy egyszerűbben lehessen kezelni azokat. A Microsoft számít a felhasználók visszajelzéseire és tudni szeretné, hogy ezek a módosítások növelik-e a kezelési élményt.

Az óriáscég egyébként már szorosan együttműködik a hardvergyártókkal azért, hogy a különleges készülékekre a Windows 10-et telepítsék fel és arra készíti fel az operációs rendszert, hogy a jövőben akár a különböző összehajtható eszközökön, például laptopokon és táblagépeken is zökkenőmentesen működjön. Hasonló partneri kapcsolatok egyébként kialakultak a Windows 8 esetében is, amikor a Microsoft és az Intel a 2 az 1-ben termékek kifejlesztése mellett tették le a voksukat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    Az xbox-ban pont az a lenyeg, hogy zart hardver. Igy nem kell 1001 eltero konfiguraciora optimalizalni, meg eltero driver verzokkal szorakozni. Raadasul bonuszkent szoftveresen is zart a platform, tehat arra internetrol leesett pogramot nem rak fel senki. Ilyen zart pc-t lehetne kesziteni, de amikor az emberek meglattak a windows mobile-nal, hogy ami nincs a microsoft store-jaban, azt nem fogjak felrakni, akkor inkabb hagytak a fenebe. Ezert manapsag mar csak a konzolos gamer-ek es az ios felhasznalok torkan lehet lenyomni, hogy teljesen zart drm van a gepukben.

    Szoval akinek hulyebarat jatekgep kell, az vegyen csak konzolt, azon nem tud semmit elallitani. Aki meg munkara akarja hasznalni a gepet, annak nem szol bele a microsoft hogy mit is rak fel a sajat hardverere. Cserebe el is tudja rontani ha veletlenul mellekattint mondjuk egy weboldal olvasasa kozben.

    A mostani modositassal az a gond, hogy akinek nem touch-os keszuleke van, hanem ragcsalos, annak kevesebb info fog kiferni a kijelzojere, mert mindent szethuznak. Akinek meg eddig is jo volt, mert eleg nagy a touch-os kijelzoje, annak is szivas lesz. Kiveve ha kapcsolhato lesz, hogy kerjuk-e az uj beallitasokat vagy sem. (mint a tobbi segito funkciot, azok is opcionalisak)

    Persze azt, hogy ilyet csinalnak megertem. A mostani harom hasznalatban levo gepembol mindket laptop touch-os. (egy kis x86-os win-es tablet/laptop hibrid ha nem akarok cipekedni, meg egy desktop replacement) Csak a munkahelyi munkaallomas az ami hagyomanyos pc (linux-al), mivel fuggolegesen allo fejmagassagban levo monitorra nem sok ertelme van erintofeluletet rakni, mert megfajdulna tole az ember karja. Viszont hany win10-es desktop munkaallomast adnak el manapsag? Ki hasznal meg ilyet a munkahelyeken kivul? (a gamer pc-k mas kategoria, de azok sincsennek sehol a sima netezos, office-ozos win10-es gepekhez es laptop-okhoz kepest)
  • ugh #4
    Legyen egy boszme telepito es az eszkoznek megfelelot lehessen valasztani.
    Es akkor vegre lehetne mondjuk tok hulyebarat gamer windows ami akar egy desktop nelkuli vtozat islehet a sok egyebb fos nelkul.
    Igy nem kene a kibaszott xbox-al tovabb szegmentalni a piacot.
    Nekik us egyszerubb lenne az elet mert rossz nezni azt a szerencsetlenkedest.
    De ezek olyanok mint a fasz.
  • ugh #3

    "there can be only one"
    Nem az volt a fama, hogy egy egyseges windows lesz?
    Ehhez kepest mar volt s meg a tokom tudja hany fele csak a 10-esbol minden lofaszra.
    Storeos, store nelkuli, armos, lofaszos, meg anelkuli.
    Hulyek ezek mint egy tal meleg fos...
  • KisKZ #2
    De jó lenne inkább egy workstation verzió ami mentes (vagy normálisan szabályozható mit igen mit nem) mindenféle szeméttől!
  • zola2000 #1
    Ideje lenne, mert a win8 tableten (ha nincs bill-egér lehetőség) egy kicsit használható lett (még így is távol állt az Androidtól) a Windows10 ahhoz képest visszalépés lett (pl a win storeba felkerültek csak érintéssel használhatatlan programok, és ezt semmi sem jelzi)

    Ha normálissá teszik a 10et amíg tart a jelenlegi dualbootos (win/droid Intel atomos gépem) akkor lehet hogy a következő tabletem nem iPad lesz, mert semmi kedvem még egy rendszerhez.