Berta Sándor

Nem Kínában fognak készülni a Google és a Microsoft hardverei?

Ugyan már régóta vannak ilyen jellegű tervek, de azok megvalósítását a koronavírus-járvány gyorsította fel.

A Nikkei Asian Review tavaly július elején számolt be arról, hogy a Microsoft, a Hewlett-Packard és a Dell Kínából más ázsiai államba akarják teljesen vagy részben áthelyezni a készülékeik gyártását. A váltás mellett szóltak az alacsonyabb bérköltségek, a meglévő, használható infrastruktúra és számos új, potenciális munkatárs. Akkor a Microsoft közölte, hogy jelenleg nincsenek olyan tervek, amelyek a gyártás Kínából való elvitelére vonatkoznának. Az óriáscég hozzátette, hogy egyrészt a gyártást sem akarja más államba áthelyezni, másrészt nem is gondolkodik ilyen lépésben.

Nos, az elmúlt hetekben minden megváltozott, ugyanis a Nikkei Asian Review információi szerint a Microsoft és a Google az időközben kitört koronavírus-járvány miatt felgyorsították a gyártás áthelyezését. Mindez azt jelenti, hogy a jövőben a Google Pixel 4A és a Google Pixel 5, valamint a Surface Go, a Surface Pro és a Surface Book Vietnámban fognak készülni. A Google Pixel 4A típusú termékek gyártása az új üzemben áprilistól, a Google Pixel 5-ös modelleké 2020 második felétől kezdődhet el. A gyár egykor a Nokiáé volt.

Az ugyanakkor már egy másik kérdés, hogy a koronavírus a délkelet-ázsiai országban is megjelent, így kérdéses, hogy a lépésnek van-e értelme és hosszú távú haszna. Mindenesetre egyelőre sem a Google, sem a Microsoft nem kommentálta a megjelent információkat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #4
    Meg akarnak felelni Trump "Kína-fóbiájának". Eszükbe sem jut, hogy esetleg hazavigyék és nemzetivé tegyék a termelést..! Pedig lehet, az amerikai nép érdeke hosszútávon azt kívánná, globálisan a fogyasztók pedig odáig lennének és vennék a valós "amerikai" termékeket.., még akkor is, ha azok drágábbak lennének a Délkelet-Ázsiában készülteknél. (Feltéve persze a tartósságot és a megbízhatóságot. Sajnos ma Amerika leginkább a levegő és a semmi exportjában érdekelt, nyilván az hozza a legnagyobb hasznot.)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2020.03.29. 13:08:33
  • csigafi #3
    Ez csak az olcsó munkaerőről szól.
  • dyra #2
    Ki kell terjeszteni a szabadkereskedelmi megállapodásokat.
  • ugh #1
    Kina mar nem elegge csoro.
    Az extraprofithoz meg az kell.
    Sok orszag van amit meg le lehet legelni.