Berta Sándor

Bármikor lekap­csolhatná az internetet Donald Trump

A jelenlegi jogi szabályozás ezt lehetővé teszi, igaz, csak háborús helyzet esetén.

Jessica Rosenworcel, az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottságának (FCC) tagja alaposan meglepte a State of the Net konferencia hallgatóit. A beszédében kitért azokra az intézkedésekre, amelyeket a világ egyes országaiban alkalmaznak a kormányok az internet elérésének megakadályozására és azt követelte az amerikai kabinettől, hogy lépjen fel a szabad kommunikáció védelme érdekében. Ekkor jött azonban a fordulat, ugyanis Rosenworcel a beszédét azzal folytatta, hogy az USA képviselői csak akkor léphetnek fel hitelesen ebben a kérdésben, ha előzetesen megváltozik az ország jogrendszere. Az úgynevezett 47 USC Section 606 ugyanis felhatalmazza a mindenkori amerikai elnököt arra, hogy világos jogi vagy parlamenti eljárás vagy engedély nélkül is lekapcsolja a kommunikációt, ezáltal akár az internetet is.

A bizottsági tag rámutatott, hogy bár az adott rendelkezések csak háborús helyzetben tesznek lehetővé egy ilyen intézkedését, de a múltban sorozatosan előfordult, hogy nem lehetett világosan tudni azt, hogy bizonyos jogok mikor léptek hatályba. Az amerikai fegyveres erők rendszeresen keveredtek fegyveres konfliktusokba az elmúlt évtizedekben, de még a nem állami terrorszervezetek ellen folytatott aszimmetrikus hasviselésben is többé vagy kevésbé figyelembe vették a háborús jogot.

Az amerikai elnöknek más jogszabályok szintén biztosítanak különleges jogosítványokat, amelyeknek köszönhetően akár az is garantálható, hogy a hivatali kommunikáció elsőbbséget élvezzen a távközlési rendszereken. A különleges jogosítványok alkalmazására jó példa volt a nemzeti távközlési vészhelyzet kihirdetése.

Érdekesség, hogy tavaly novemberben hatályba lépett az az új internettörvény, amelynek értelmében lekapcsolhatja magát Oroszország a világhálóról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #9
    A torveny egyertelmu, az USA teruleten kapcsolhatna le a teljes civil internetet, a szolgaltatokat megkerve hogy alljanak le.

    Ettol persze a net tobbi resze meg menne, a youtube es a facebook europai szerverei is. Csak az USA-tol fuggo DNS rendszer miatt lennenek nevfeloldasi problemak.

    Vicces, de Kinaban es Oroszorszagban szinte eszre se vennek mert Kina mar most is joreszt fuggetlen, mig az oroszok pont erre keszultek fel. Marmint arra ha az USA lekapcsol mindent, attol ok meg mukodjenek tovabb. Az EU felemas, itt jelenleg nagyon sok rendszer fugg az amerikai szerverektol, de kb. 24 ora alatt atkotheto minden fuggetlenre ha nagyon akarjuk.

    Szoval igen, joga van hozza, lehetosege is, de ertelme az egesznek nem sok lenne.
  • llax #8
    Böngészném a lementett webarchívumokat :)

    Régi - régi vágású, "webkettő" előtti statikus weboldalak folyamatosan tűnnek el, legtöbbet már eleve csak archívumokból lehet elérni. A hobbijaimhoz kapcsolódó témákat nem csak webes archívumokból tudom elérni. Biztosabb, ha helyben is elérhető :)
  • Tinman #7
    Kimennének végre az emberek a házaikból? Elővennének egy könyvet? Beszélgetnének az embertársaikkal?
  • wraithLord #6
    Attól tartok, inkább az lenne a helyzet, hogy a Google, Facebook, Youtube (ami szintén Google) stb. működne tovább, csak az USA-ban nem lenne elérhető semmi. Egyrészt ezeknek a cégeknek országfüggetlen helyeken, pl. szigeteken is vannak szerverei, másrészt, ha az országokat nézzük, nem csak az USA-ban vannak szerverei. Menne tovább minden, csak kiesne belőle Amerika. Vagy az az ország, aki kikapcsolja magát az Internetből. Szóval nem minden tűnik el, csak az ország dugja homokba a fejét vagy keríti el magát a világtól.

    Már egy ideje nem az országok, kormányok vannak a tápláléklánc csúcsán, hanem az ipar különböző szektorai, konszernek, multik. Az IT multikat egyrészt nem lehet csak úgy kilőni a netről, másrészt leginkább ők rendelkeznek róla, hogy mit csináljon az elnök, aminek szimplán gazdasági, üzleti okai vannak. Mint ahogy pl. "Amerika terror elleni harcának" is, csak az nem (elsősorban) az IT szektor érdeke... mivel már akkor is csinálták, amikor még nem volt IT szektor...
  • Akva #5
    " Bármikor lekap­csolhatná az internetet Donald Trump
    A jelenlegi jogi szabályozás ezt lehetővé teszi, igaz, csak háborús helyzet esetén."

    Viszont az USA mindig háborúzik, ezért ugyanúgy bármikor lekapcsolhatja, mint bármelyik másik diktatúra. A terrorizmus ellen vívott harc térben és időben is korlátlan, ezért az emberi jogok szüntelenül idézőjelbe vannak téve.
    Utoljára szerkesztette: Akva, 2020.01.31. 17:20:28
  • csigafi #4
    Donald Trump már nem tudja mi a szart kezdjen magával a fene nagy befolyásával. Szerintem csak rohadtul unja magát ez az ember. Nem igaz hogy nem talál magának egy normális hobbit. Vagy ez lenne a hobbija a hülyeségeken való agyalás. Vajon mennyire lenne veszteséges egy ilyen szintű leállás. Tutit sok embernek fájdalmas lenne anyagilag egy ilyen történet. Sőt lenének akik csődbe is mennének egyetlen egy ilyen leállás véget. Azért ez nem olyan mint kikapcsolni egy routert. Komoly szolgáltatások is működnek internet segítségével.
  • csigafi #3
    "youtubet-facebookot-googlet"

    Ez nem internet ezek szolgáltatok melyeknek szolgáltatásai a net segítségével az interneten elérhetők. ha lekapcsolnák a netet nem lennének elérhetőek a maradék Europai oldalak se. :-).
  • zola2000 #2
    Nem is lenne baj, ha lekapcsolná a youtubet-facebookot-googlet (bár lehet hogy akkor a maradék európai oldalak szerverei nem bírnák a hirtelen rohamot)
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2020.01.31. 16:21:43
  • aemus #1
    A technológiától való függőségünk egyben kiszolgáltatottá is tesz azzal szemben.
    Mi történne, ha valamilyen globális probléma miatt az elektronikai rendszerek leállnának..
    Utoljára szerkesztette: aemus, 2020.01.31. 16:04:41