Berta Sándor

IT-óriások segítségével korszerűsítené a kormányát Donald Trump

Az amerikai elnök komoly szerepet szánna a technológiai konszerneknek.

Donald Trump egyik fő célja, hogy modernizálja a kabinetjét és csökkentse a bürokráciát az innováció segítségével, s ebbe a munkába bevonná a Szilícium-völgy meghatározó társaságait is. Az elnök létrehozná az Amerikai Technológiai Tanácsot, amelynek tagja lenne az Apple, a Facebook és a Google. A politikus elképzeléseiről elsőként az Axios számolt be.

Donald Trump a tervek alapján június elején ismét találkozna a befolyásos cégvezetőkkel, köztük az Apple, az Amazon, a Cisco, a Facebook, a Google, az IBM, az Intel, az Oracle, a Salesforce és a SpaceX képviselőivel, első embereivel. Az eseményen az egyik legfontosabb napirendi pont a szövetségi kormány korszerűsítése lesz. A Fehér Ház elutasította, hogy nyilvánosságra hozza a találkozóra meghívott menedzserek nevét.

Az is kiszivárgott, hogy az Amerikai Technológiai Tanácsot élén várhatóan Chris Liddell, a Microsoft egyik korábbi vezetője áll majd. A szakember fogja irányítani azt a csapatot, amelynek tagjai lesznek a kabinet egyes csoportjai, titkárságai és a kormány műszaki vezetője is. A problémát már Barack Obama is felismerte, új IT-rendszereket akart az utódjára hagyni, mivel a kormányzati problémák egy része egyértelműen a bürokratikus struktúrára volt visszavezethető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Elmin #5
    "A példád pont tök jó, ha nem tájékozódsz egy időjárás jelentésből és úgy tervezel akkor valóban naponta meg fogsz lepődni és tök mást kell felvenned mint amit még tegnap terveztél."
    Ez hol volt a cikkben?
  • mcganyol #4
    A példád pont tök jó, ha nem tájékozódsz egy időjárás jelentésből és úgy tervezel akkor valóban naponta meg fogsz lepődni és tök mást kell felvenned mint amit még tegnap terveztél.

    Természetesen a meteorológusok (aka a téma szakértői) is tévedhetnek és tévednek is, de általában nem kardinálisat és az adott időpillanatban rendelkezésre álló legpontosabb adatok alapján becsülik előre a jövőt. Nem hasraütés szerűen, vagy birkamájból jósolva.

    Most végre legalább meghallgatja a szakértőket, hogy szerintük hogyan kéne. Aztán az infók alapján majd dönt valahogy. Erre mondtam, hogy legalább időnként nem nyomja fullban a kretént.
  • Whysper #3
    Én nekem meg az a véleményem ,hogy Te is Én is eltervezhetem mit vezsek fel holnap, de ha esik az eső akkor lehet mást kell. Pedig tegnap még nem azt akartam felvenni amit ma az időjárás változás igényelt. Szóval ilyen állam vezetőjének igenis a napi változásokhoz kell módosítani!!!
  • Bazsio #2
    Erre még a múltkor az IT cégek ázsiai nagyfejeit tiltja el a cégektől...hihetetlen egy öreg. Amikor nyert azt hittem normálisabb mint Clinton, de kiderült ő sem más...
  • mcganyol #1
    Én azt hittem a fontos dolgokat papírra kell leírni, mert az IT csak bajt okozhat.
    De azért örülök, hogy időnként félreteszi a kreténségét ez a nagypapa és megpróbál konstruktívan állni valóban létező problémák megoldásához.