Berta Sándor

Teljesen meglepte a Microsoftot az első iPad

Ugyan a redmondiak számára előrelátható esemény volt a készülék bemutatása, azonban mégis meglepetést keltett.

Steven Sinofsky, a Microsoft Windows részlegének korábbi vezetője elevenítette fel a 10 évvel ezelőtti eseményeket. Akkoriban az óriáscég éppen piacra dobta a Windows 7 operációs rendszert, de a szakember számára "varázslatos" volt az Apple új termékének megjelenése, miközben ezzel párhuzamosan komoly kihívást is jelentett.

A menedzser kitért arra, hogy tisztában volt már akkor is azzal, hogy a táblagép forma előbb vagy utóbb szerepet fog játszani a számítástechnikában. A Microsoft már egy évtizede különböző táblagép formájú eszközökön és koncepciókon dolgozott, de az iPad így is komoly meglepetést okozott. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a társaság és annak munkatársai egy digitális toll segítségével vezérelhető táblagép-Macre számítottak. Steve Jobs bemutatója után azonban minden megváltozott, hiszen az üzletember először azt ecsetelte, hogy a netbookok csak lassú hardverrel ellátott olcsó laptopok, majd prezentálta az iPad készüléket.


Az első modellt nem szerelték fel ventilátorokkal és az üzemideje 10 óra volt. A hasonló formájú PC-k üzemideje mindössze 4 óra volt és a működésükhöz kellettek ventilátorok is. Sinofsky ennek ellenére azért kételkedett az iPad sikerében, mert az digitális toll nélkül jelent meg és ezért úgy vélte, hogy nem lehet produktívan alkalmazni. Viszont voltak komoly előnyök: nem voltak vírusok, a készüléket lehetett forgatni és minőségi volt. Emellett az iTunes-szolgáltatás adatainak lekérdezése és összehasonlítása is akkori Windows-szemszögből "őrültség" volt. S végül, ehhez társult a viszonylag olcsó, 499 dolláros ár, amellyel az Apple kifejezetten a laptopok ellenfeleként tudta beállítani a termékét.

A kontraszt az iPad és a többi hasonló eszköz között rendkívül nagy volt. A Microsoft és a hardverpartnerei néhány héttel korábban, az akkori Consumer Electronics Show (CES) keretében mutatták be a saját megoldásaikat, amelyek drágák voltak, csak a professzionális felhasználóknak szánták őket, továbbá a gyakorlatilag semennyire sem optimalizált Windows 7 futott rajtuk.

Bár Sinofsky szerint az iPad nem volt egy "normális" számítógép és nem is azoknak a feladatoknak az elvégzését vette át, de olyan dolgokat tett lehetővé, amelyekre korábban nem volt lehetőség. A Microsoft számára az új készülék gyorsan a fő üzletág alapvető létét veszélyeztető fenyegetéssé vált. A PC részben elveszítette a jelentőségét, a klasszikus Asztalt egyre inkább leváltotta a böngésző és ehhez jött még az Android növekvő térhódítása. A robusztus operációs rendszert futtató iPhone és az iPad egy teljesen más interfészt és alkalmazásmodellt használt, s a táblagép a bemutatásakor masszív hatást gyakorolt a számítástechnikai piacot korábban uraló szereplőkre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #12
    Azert nem kell oket sajnalni, dol a profit, es piaco erteket tekintve az MS a vilag top3 vallalata kozott van, napi reszvenypiactol fuggoen gyakran az elso helyen.
  • M2 #11
    Bill Gates megmentette az Apple céget, cserébe megállapodtak, hogy az irodai piacot békén hagyja az Apple. Csak egy alibi, nagyon butácska szoftvercsomagot raktak össze, amit ingyen adnak a gépeikhez, de még otthoni bohóckodásra se jó az Office megoldásaihoz képest.
  • M2 #10
    "Innentől kezdve a szoftveres eltérés nem jelentős."

    Ez így elég hülyeség. A hardveres eltérés nem jelentős, de a szoftveres eltérés ugyanolyan maradt.
    A Windows driver illesztős megoldása a gyárilag összehangolt hardver-szoftver megoldással szemben. Ami macOS esetében két szoftveres réteg, az a Windowsban majdnem egy tucat. Hangkeveréshez például alig használható a Win az így keletkező késések miatt. Grafikai munkáknál meg a színhűség kezelése sokkal egyszerűbb a komplett, kész Apple gépeken.
  • _svd_ #9
    "Nem véletlen hogy nagyobb grafikus cégek nyomdák egyéb fejlesztők almán dolgoznak és nem Windowson."

    Inkább a megszokás az oka.
    Az Apple PowerPC korában, egy ideig előnyben volt a Windows pécékkel szemben.
    Ez az előny olyannyira elolvadt, hogy áttértek az Intel processzoros pécére.
    Innentől kezdve a szoftveres eltérés nem jelentős. A hardver gyakorlatilag ugyan az.
  • nlght #8
    Arról szintén könyvet lehetne írni, hogy szoftver, termékkialakítás, piacmenedzsment kapcsán miket kúrt el az Apple vagy milyen csapdákba zuhant bele. Elkopna a billentyűzetem ha nekiállnék leírni...
  • csigafi #7
    Valójában csak azért nem az Alma van elterjedve mert mindig is egy kisebb vagyonba került. a Microsoft termékeihez képest. Nem véletlen hogy nagyobb grafikus cégek nyomdák egyéb fejlesztők almán dolgoznak és nem Windowson.
    Kár hogy a MAC nem támogatja úgy az egészségügyben lévő termékeket szoftvereivel mint a Microsoft. Szóval a Microsoft több szempontból is jobban kihasználja a marketing lehetőségeket a profiteszezéshez mint a MAC. A MAC rég ott cseszte el hogy elkezdet gagyit gyártani így nagyon sok ügyfelet elvesztett valamint üzleti partnert is ez által. Így nem csoda hogy nehezen szedi össze magát ismét.
  • zola2000 #6
    Egyelőre úgy tűnik, hogy konzolok területén is nemcsak az MSnek, hanem a sonynak is lassan beletörik a bicskája a mobilcuccba (2017-18-19et is eddig egy mobilcucc switch nyerte, pedig esküdni mertem volna hogy a gaminghez nagygép kell)
  • nlght #5
    Hát örüljetek, hogy a sok dinó vezetőjük sok mindenről lemeradt.
    Gondoljatok bele milyen cudar világ lenne, ha minden területre rástartoltak volna és a Google + Apple befolyását hozzáadnánk a jelenlegi MS-hez. Magasan a világ legbefolyásosabb multija lennének, a hideg is kiráz a gondolattól.
  • wraithLord #4
    Nem az OSX a riválisa a Windowsnak, hanem a hordozható kütyük rendszere. Android, iOS, ilyesmi. Nem az OSX-be törött bele a bicskája a Windowsnak, hanem a mobilcuccokba.
  • wraithLord #2
    Hát ja, a MS-ot igen sok minden meglepte. :D Csodálom, hogy olyan sokáig meg tudott maradni a Windows messze a legfontosabb tejelő tehenükként... mármint ami az szoftver részleget jelenti. Mert már egy ideje nem az.