Gyurkity Péter

Decemberben jön a Nokia 8.2

Ez pedig picivel később már az 5G-elérést is támogatná.

Még október folyamán számoltunk be arról, hogy hamarosan befut a Nokia 8.1 frissítése, az új készülék pedig többek között az ötödik generációs eléréseket is megfelelő módon kezelné. A jelek szerint a bemutatóra december elején kerül majd sor, igaz, a pontos típus kapcsán még nincs teljesen tiszta képünk.

A jól ismert telefonos márkát használó, szintén finn illetőségű (és a Nokiával szoros kapcsolatokat ápoló) HMD Global egy rövid Twitter-bejegyzésben közölte, hogy a soron következő bemutatójukra december 5-én számíthatunk. Ekkor rántják majd le a leplet új megoldásukról, amelynek pontos típusát és annak hardveres részleteit azonban még nem közölték a nagyérdeművel. Tekintettel arra, hogy a Nokia 8.1 tavaly szintén ekkor, december elején mutatkozott be, az utóddal kapcsolatban pedig már októberben felbukkantak a fent említett hírek, jó esély mutatkozik arra, hogy valóban a Nokia 8.2 okostelefont ismerhetjük majd meg, ebben az esetben a főbb részletek pedig már nagyjából ismertek.

A telefon ugyanis a külsős források szerint egy Snapdragon 700-osztályú chipre épülne, amelyhez legalább 4 GB memória és egy minimum 64 GB-os kapacitást kínáló belső tároló csatlakozna. Az LCD-kijelző már előlapi káva nélkül állna rendelkezésünkre, lefedve ezzel a teljes felület szinte egészét, mivel itt az előlapi kamera már egy előugró panelen kapna helyet, ahogy azt több kínai készülék esetében láthattuk. A hátoldalon egy kör alakú kameramodul kapná a főszerepet, mégpedig egy 64 megapixeles főszenzorral, a többi hardveres részletet azonban csak később ismerhetjük meg. A telefon 5G-változata állítólag a februári MWC alatt, illetve annak környékén futna be, erre tehát még picit várni kell majd.

Amennyiben nem a fenti típusról rántják le a leplet a december eleji rendezvényen, itt valószínűleg a belépő szintű Nokia 2.3, esetleg a Nokia 7.2 mutatkozik majd be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • proger82 #1
    Hat remeljuk nem lesz valami feltegla telefon
    keret nelkul mondju 4-5 colos maximum!!