Gyurkity Péter

Három új Nokia-okostelefon jön az IFA alatt

Több hónapos késéssel mutatkoznak be a készülékek, a középkategóriában.

A HMD Global alaposan módosított menetrendet követ az idei évben, hiszen a korábbi hírek alapján arra számítottunk, hogy a Nokia 5.2 és 6.2 már a tavasz folyamán, illetve a nyár elején bemutatkozik. Ehhez képest a jelek szerint csak a berlini IFA alatt rántják majd le a leplet a két megoldásról, amelyet egy harmadik mainstream példány egészítene ki.

A finn illetőségű cég legutóbb a Nokia 2.2 típust mutatta be a nagyközönség előtt, bár nem sokkal később már egy középkategóriás változatról is fontos részleteket ismerhettünk meg. Külsős értesülés szerint azonban a hamarosan sorra kerülő rendezvényen mutatnak majd csak be új telefonokat, itt pedig egyszerre 3 példányt is megismerhetünk, amelyek sorrendben a Nokia 5.2, Nokia 6.2, valamint Nokia 7.2 hivatalos néven jelennének meg a piacon. A pontos hardveres specifikáció még kérdéses, viszont némileg erősebb komponensekre és egyértelműen középkategóriás teljesítményre számíthatunk.

Gyorsan hozzáteszik a fenti hírhez, hogy a Nokia 7.1 közvetlen utóda igazából csak októberben válna elérhetővé, ez azonban nyilván nem feltétlenül akadálya annak, hogy a hivatalos bemutatóra már a szeptemberi IFA alatt sort kerítsenek. A 7.2 ráadásul a külső tekintetében nagyjából megegyezne a Nokia 6.2 elemeivel, így még valószínűbbnek tűnik az egy időben történő bemutató, bár az még nem világos, hogy a csúcskategóriában mihez kezdenek majd. A Nokia 9.1 PureView ugyanis eredetileg augusztus, esetleg szeptember folyamán mutatkozott volna be, ez azonban más hírek szerint – elsősorban a kamerákkal kapcsolatos problémák miatt – az utolsó negyedévre csúszik, vagyis az év vége felé számíthatunk majd a zászlóshajó debütálására.

Az IFA alatt tehát jó eséllyel egyszerre több új típust is megismerhetünk majd, ezek főbb részleteiről mindenképpen beszámolunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!