Klasszikus HTC-telefon tér vissza

Ezt ígéri a gyártó, amely ettől reméli sorsa jobbra fordulását.

A HTC napjainkban is a legjobban ismert nevek között szerepel, legalábbis az okostelefonok és a VR-kütyük területén, a gyártó azonban továbbra is csak szenved, hiszen nem sikerült igazán lelassítani a zuhanás ütemét, nemhogy visszanyerni a korábbi nyereséges üzemelést. A cég most egy klasszikus megoldást hozna vissza, amely újra elnyerheti a felhasználók szívét.

A tajvani cég legutóbb második kripto-telefonját mutatta be, ami némileg meglepő, hiszen korábban telefonos részlegük munkatársainak jó részét a Google szerezte meg. Sokan úgy vélik azonban, hogy a HTC One (M8) eredeti, még 2014-es bemutatása óta nem igazán találja helyét a vállalat, nem sikerült olyan megoldásról lerántaniuk a leplet, amely kellően vonzó volt a vásárlók számára, ezzel pedig tulajdonképpen csak a meglehetősen hosszúra nyúlt vesszőfutás folytatódik. A HTC Creative Labs első embere most egy rövid bejegyzésben azt a kérdést tette fel, hogy mely klasszikus HTC-telefont látnánk viszont szívesen, ami persze könnyen lehet, hogy hipotetikus kérdés marad.

Konkrét munkálatokról ugyanis egyelőre még nincs hírünk, így nem tudni, hogy maga a gyártó mely típusok esetleges ráncfelvarrásán gondolkodik, mely okostelefonok esetében tartják ezt valós alternatívának. A One (M8) előtt (amely alumínium külsőre és hátoldali iker-kamerára támaszkodott, ami akkor nagy előrelépés volt), még a 2012-es DROID DNA volt egy nagyon jól eltalált megoldás, többek között azért, mert ez elsőként támogatta az FHD (1080 x 1920 pixel) felbontást, ennek ellenére azonban a készülék nem talált kellően pozitív visszhangra a felhasználók oldalán. Annak idején még a Windows Mobile szoftverrel ellátott változatok is viszonylag jó telefonok voltak (lásd HTC HD2, amely 10 évvel ezelőtt rajtolt el), de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az USA-ban legelső Android-telefonként megjelent G1, valamint a Nexus One is a HTC jóvoltából bukkant fel.

Könnyen lehet, hogy végül a One (M7) vagy a One (M8) frissül majd az új hardver révén, de ez majd csak a jövő év folyamán derül majd ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • proger82 #1
    Erdekes info, es ha nem egy feltegla formajaban fog visszzaterni egy jo kis belsovel van helye a piacon!!! Mivel konkurencia nincs szamara