Berta Sándor

A TSMC is beadta a keresetét a Globalfoundries ellen

Ahelyett, hogy megoldódna, egyre feszültebbé válik a két legnagyobb chipgyártó közötti konfliktus.

Augusztusban jelentette be a Globalfoundries, hogy azzal vádolja a Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) céget, hogy olyan gyártástechnológiákat alkalmaz, amelyek megsértik 16 szabadalmát. A Globalfoundries a kereseteket az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságánál (ITC), a delaware-i szövetségi kerületi bíróságon, a texasi nyugati kerületi bíróságon és a düsseldorfi, valamint mannheimi tartományi bíróságokon nyújtotta be. A társaság a beadványokkal bizonyos termékek németországi és egyesült államokbeli importját akarta megakadályozni.

Miután az érintett vállalatok között volt az Apple, az Asus, a Blu, a Broadcom, a Cisco, a Google, a Hisense, a Lenovo, a Mediatek, a Motorola, az nVidia, a OnePlus, a Qualcomm és a TCL, így fontos lett volna a konfliktus mielőbbi megoldása. Ehelyett viszont a helyzet elmérgesedett, mert időközben a TSMC is jelezte, hogy - az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban és Szingapúrban - keresetet nyújtott be a Globalfoundries ellen. A gyártó azzal vádolta meg a vetélytársát, hogy összesen 25 szabadalmát sértette meg. A TSMC többek között azt követelte a bíróságoktól, hogy mondják ki: a Globalfoundries nem gyárthat több olyan chipet, amelyek megsértik a szabadalmait. A vállalat emellett természetesen egy meg nem nevezett összegű kártérítést is szeretne kapni.

A háttérben valójában az húzódik meg, hogy a chipgyártásban változik a kereslet, egyre kisebb a növekedési lehetőség a piacon, miközben ezzel párhuzamosan az újabb gyártástechnológiákba való befektetések egyre nagyobb összegeket emésztenek fel. Mindez pedig egyre keményebbé teszi a piaci szereplők közötti konkurenciaharcot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sárkánylovag #2
    Igen csak akkor azt kellene mondani minden jogdíj 10 év után évüljön el.
    Nem lehet a kereket levédetni hogy forog és az autókon van akkor fizess nekem 1 dollárt
    Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2020.06.04. 14:47:52
  • t_robert #1
    ez várható volt, mivel így szokás. bármelyik vezető cég egy technológiai iparban simán találhat a másiknál egy tucat szabadalmát. Mivel meglehetősen össze vannak épülve a technológiák a bonyolultság miatt. Mondjuk egy proceszor soha nem egy teljesen egyedi termék. egész iparág több évtizedes fejlődése valósul meg benne. Az egyik komponens egy X cég ötletén alapul, másik a Y cég ötlete a harmadik meg Z cég találta ki 15 éve stb.