SG.hu·

130 amerikai cég kerülné ki a Huawei elleni embargót

130 amerikai cég kerülné ki a Huawei elleni embargót
Egyre több vállalat jelzi, hogy szeretne üzleti kapcsolatban maradni a kínai konszernnel.

A Huawei nemrég kapott további 90 napos haladékot az amerikai kereskedelmi minisztériumtól, így továbbra sem hatályos ellene az a bojkott, amely a Donald Trump amerikai elnök által rendeletben kihirdetett nemzeti távközlési vészhelyzeten alapul. Az embargó enyhítése mellett korábban az Intel, a Qualcomm és a Xilinx is lobbizott az amerikai kormánynál, míg most kiderült, hogy több mint 130 amerikai társaság kért különleges licencet az amerikai kereskedelmi szaktárcától azért, hogy továbbra is üzleti viszonyt tarthasson fenn a kínai vállalattal. Az engedélyekre akkor lehet szükség, ha az újabb 90 napos haladék lejár és azt a kabinet nem hosszabbítja majd meg.

A licenckérési lehetőséget egyébként még júliusban jelentette be Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter. Az engedély megszerzésének feltétele, hogy az Amerikai Egyesült Államok ne legyen nemzetbiztonsági szempontból veszélyeztetett helyzetben. William Reinsch, a szaktárca egyik korábbi illetékese azt hangsúlyozta, hogy a végrehajtó hatalomban senki sem tudja, hogy pontosan milyen döntést akar majd hozni a kérdésben Donald Trump és enélkül minden szereplő fél dönteni.

Derek Scissors, az Amerikai Vállalati Intézet Kína-szakértője azt mondta, ha áttörés születik az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon, akkor az a jövő hónapban ösztönözheti a licencek kiadását. A kereskedelmi minisztérium három képviselője azt nyilatkozta, hogy számos engedély kiadását más hivatalok, például a védelmi minisztérium vizsgálják felül.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Vanek úr2019. 09. 02.. 23:23||#7
#3-ra is reagálva...
És ez most hogy jön ide? Nem ez volt a kérdés/a téma/a felvetés/a reagálás.
(Nem mellesleg itthon is az van, mint Kínában, csak kicsit light-osabban - piros helyett narancs a zászló. De ez tényleg off.)

© zola20002019. 09. 01.. 18:51||#6
Mellesleg a trendeket kell figyelni: Kínában évtizedek óta folyamatosan javul az átlag ember élete. Olyan dolgokat lehetne említeni, hogy egy átlagos dolgozó számára Kínában ma már könnyebben érhető el a magas szintű orvosi ellátás mint USÁban (usánál pár dolog még ebben a rogyadozó magyar egészségügyben is) A világon a legtöbb embert USA tart fogva
https://en.m.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_incarceration_rate Kína még a fogva tartott újgurokkal is elbújhat usa mögött...

Hogy hol lenne jobb? Azt hiszem maradok itt.
© zola20002019. 09. 01.. 15:46||#5
© lammaer2019. 09. 01.. 13:04||#4
Tedd fel a kėrdėst magadnak meg az ismerőseidnek: hova költöznél inkább lakni, Kínába vagy az usába? Aztán púposkodjál hogy az usában szarabb a az átlagemver élete mint Kinåban...
© zola20002019. 09. 01.. 00:55||#3
Amerikában is van probléma bőven, de össze azért nem hasonlítanám a komcsi Kínával...
© Vanek úr2019. 08. 31.. 21:00||#2
Erre inkább nem írok semmit. De mosolyogtam a "társadalom érdeke" és "kiegyensúlyozottabb jövő" szóösszetételeken. Mintha az amerikaiaknál ez mindkettő élne, és csak a nagy gonosz kínaiak akarnák megölni. 😊
© nlght2019. 08. 30.. 10:49||#1
Amikor egy eltorzult kapitalizmust futtató országban meglepődnek, mert 130 multinak sokkal fontosabb a negyedéves profitjelentés, mint az anyaország vagy a társadalom érdeke egy kiegyensúlyozottabb jövőért...