Gyurkity Péter

Májusban futnak be az 5G-telefonok

A Samsung azonban hazai pályán már akadályokba ütközött saját készülékével.

Az elmúlt hónapokban egyre-másra számoltunk be arról, hogy a különböző gyártók bejelentették saját ötödik generációs fejlesztéseiket, pontosabban azon okostelefonjaikat, amelyek elsőként támogatják az új mobiltechnológiát. A legtöbb ilyen készülék a következő hónapban jelenik meg a piacon, bár a Samsungnak már van némi (meglehetősen vegyes) tapasztalata a számukra hazai pályán.

Az egyes bejelentéseket összeszedve szépen kirajzolódik a kép, amely arra utal, hogy szinte minden szereplő májust célozta meg saját rajtjával. Ezek között az első helyen bukkan fel a Samsung Galaxy S10 megfelelő változata, amely ugyan a dél-koreai piacon már megjelent (erre mindjárt részletesebben kitérünk), az Egyesült Államokban azonban csak április 28-án indul az előrendelés, amelyet nyilván a jövő hónapban követ majd a hivatalos megjelenés (illetve maga a kiszállítás). A Galaxy Fold 5G májusban csak a számukra hazai piacon rajtol majd el, azonban nagyjából ugyanekkor fut majd be (a nemzetközi pályán) az LG V50 ThinQ, a Huawei Mate X, a Xiaomi 5G Mi Mix 3 (amely egyben a legolcsóbb ilyen megoldás lesz, a maga 599 eurós árával), valamint a OnePlus 7 Pro és az Oppo Reno 5G – a hivatalos árak itt már 800 euró felett lesznek, bár a Fold és a Mate X inkább 1600 euró felett lesz.

Friss értesülések szerint a dél-koreai felhasználók nem igazán elégedettek az elsőként elrajtolt típussal, az S10 5G-t támogató példányával. Panaszkodnak a térerőre, a gyér lefedettségre, a mindennapokban elért átviteli sebességekre, eközben azonban az is gondot okoz, hogy a telefon az 5G hiányában nem vált vissza megfelelő módon a negyedik generációs LTE-hálózatra. Ehelyett teljesen leszakad a mobilhálóról, ezt követően pedig többszöri újraindításra van szükség ahhoz, hogy a telefon végre észrevegye a 4G-elérést és fel is csatlakozzon a hálózatra. Egyes szakértők szerint nem magával a telefonnal van gond, hanem a szolgáltatók felkészültségi szintjével, itt ugyanis magát a hálózatot nem optimalizálták kellő módon, ezért akadozik a technológiák közötti váltogatás.

Nagyjából egy hónap múlva meglátjuk, hogy Európában miként muzsikálnak majd az új készülékek, bár az 5G-hálózatok nyilván még messze vannak az optimális lefedettségi szinttől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!