Berta Sándor

Leépítések a világ első online egyetemén

Az Udacity a dolgozói 20 százalékát bocsátotta el. A cég tavaly több, mint 90 millió dollár bevételt generált.

Sebastian Thrun részt vett a Stanford Egyetem Mesterséges Intelligencia Laboratóriumának létrehozásában, majd a Google robotautójának kifejlesztésében és évekkel ezelőtt néhány kollégájával együtt megalapította az Udacity nevű online egyetemet, amely a világ első ilyen jellegű oktatási intézménye. A TechCrunch most arról írt, hogy az Udacity a munkatársai 20 százalékát, 75 embert küldött el és az érintettek között voltak vezetők is. Ezáltal a teljes munkaidős alkalmazottak száma 300-ra csökkent. Rajtuk kívül a startup még 60 vállalkozót is foglalkoztat. Thrun azt remélte, hogy az intézkedéseknek és azok miatt megvalósítható megtakarításoknak, illetve az elvégzett átszervezéseknek köszönhetően a következő negyedévtől akár nyereségessé is válhat a vállalat.

Az Udacity kiadásai és a dolgozói létszáma az elmúlt években folyamatosan nőtt. Thrun tavaly október után vette át ideiglenesen a vezérigazgatói pozíciót és úgy vélte, hogy a vállalkozás túl gyorsan bővült és lassan maga alá temeti a saját bürokráciája. Fontos volt ugyanakkor, hogy az elbocsátások ne vaktában történjenek, hanem egy stratégiai terv részeként, minderről e-mailben tájékoztatta is a munkatársakat. Az Udacity a költségcsökkentés mellett növelte a vállalati üzletágát, így már most 60 ilyen ügyfele van, köztük az AT&T és a PricewaterhouseCoopers. A jövőben ehhez a táborhoz csatlakozhat az Airbus és az Audi.

Az átszervezési tervet Lalit Singh ideiglenes ügyvezető igazgató dolgozta ki, aki felülvizsgálta az üzleti modellt és az elsődleges kiadásokat, például a munkaerő-, a marketing- és az egyéb nem munkaerőköltségeket. A cég nem csupán embereket bocsátott el, hanem hatékonyabbá tette a működését és a marketing-erőfeszítéseit, s csökkentette, illetve konszolidálta az irodaterületeit. Így eldőlt, hogy kizárólag egy kisebb iroda marad Mountain View városában és egy San Franciscóban, s kiértékelték azt is, hogy Udacitynek milyen valós ingatlanigényei vannak más országokban. Emellett fontos változás, hogy már csak négy vezető jelent közvetlenül az ideiglenes vezérigazgatónak, korábban 17 ilyen menedzser volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Torisaru #1
    Az edx.org nagyobb és az alapkurzusok ingyenesen auditálhatók meg ott vannak a nagy egyetemek mint az M.I.T., Harvard, Berkley, Delft, Cambridge és még több tucat + világcégek mint Microsoft.