Érkezőben a Nokia 6.2

Ez pedig méretes kijelzőt és jobb kamerákat kapott.

A HMD Global még 2017 januárjában rántotta le a leplet a Nokia 6 típusról, amelyet nagyjából egy évvel később követett a Nokia 6.1, vagyis a sorrendben második generáció. Most ennek frissítése mutatkozik hamarosan be a nagyközönség előtt, a fontosabb részletek azonban már kiszivárogtak.

A külső forrás állítása szerint a készülék egy meglehetősen nagy, ezúttal 6,2 hüvelykes érintőképernyővel jelenik meg a piacon, amely a panelen ejtett apró lyukkal (réssel) váltja ki az egyébként hamar divatossá vált felső bevágást, ahogy azt már több eltérő megoldáson is láthattuk. Maga a kijelző némileg hasonlít a Nokia 8.1 Plus esetében megismert változattal, az előlapi kávák azonban itt picit vastagabbak lesznek, míg a hardver nyilván valamivel szerényebb lenne. A teljesítményről például a Snapdragon 632 gondoskodik, ehhez 4 vagy 6 GB memória, valamint egy 64 GB-os tároló csatlakozna (felbukkanhat azonban 32 vagy 128 GB-os példány is), míg az akkumulátor mérete egyelőre ismeretlen.

A hátoldalon érdekes módon egy 16 megapixeles iker-kamera kapott helyet, ez nyilván kellemes minőséget biztosít majd a képkészítés területén, hiszen Zeiss-optika is megtalálható lesz itt. A jobb hangrögzítés és -lejátszás érdekében elérhető lesz az OZO Audio támogatása, amely több mikrofont és akusztikus algoritmusokat kombinál, míg a szoftveres oldalon már a megjelenés pillanatában az Android 9 Pie fut majd, mégpedig az Android One program keretében, tehát a további gyors frissítések megjelenése is garantált lesz. A hivatalos megjelenésre januárban vagy februárban kerítenek sort, az első körben Kínában, ezt követi majd az európai régió.

Ez utóbbi esetében még a hozzávetőleges dátum sem ismert, viszont a HMD már jelezte a közelgő változást, hiszen a Nokia 6.1 árát itt 159 euróra csökkentette.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!