Gyurkity Péter

Belépő szintű Nokia kapta meg engedélyeit

A telefon egy korábban nem használt chippel és szerény komponensekkel jelenik meg.

Alig néhány nappal, közvetlenül az ünnepek előtt írtunk arról, hogy a HMD Global – saját bejelentése szerint – a csúcskategóriás megoldásokra fókuszál majd a jövő évben, vagyis itt brutális specifikációval befutó Nokiák érkezésére számíthatunk. Ennek némileg ellentmond egy most felbukkant hír, amely viszont egy belépő szintű megoldást körvonalaz számunkra.

Az amerikai szabályozó hatóság, vagyis az FCC, hivatalos oldalán jelent meg az új készülékkel kapcsolatos összes, eddig ismert részlet, amely arra utal, hogy egy valóban most készülő megoldásról van szó. Eszerint a jelenleg csak Nokia TA-1124 néven emlegetett okostelefon a Snapdragon 439 chipet kapná meg, amelyet a finn illetőségű cég (érdekes módon) korábban egyszer sem alkalmazott saját telefonjain, ez pedig összesen 8 magot, az Adreno 505 grafikus vezérlőt, valamint a 12 nanométeres gyártástechnológiát ötvözi (ez volt egyébként a Qualcomm első 12 nanométeres fejlesztése). Ehhez 2 GB memória és egy alapesetben 32 GB-os, microSD révén kibővíthető belső tároló csatlakozik, amely jól illeszkedik a fenti képhez.

Ami a képkészítési funkciókat illeti, itt a hátoldalon egy iker-modult helyeztek el, amely egy 13 és egy 5 megapixeles példányra támaszkodik a megfelelő minőség érdekében. Az előlapon egy 8 megapixeles kamera dolgozik majd, míg a kereken 6 hüvelykes érintőképernyő, az alap kiszerelésben elérhető Android 9 Pie szoftver, valamint a 3400 és 3500 mAh közötti akkumulátor (a memória és a tároló méretével együtt) erősen emlékeztet a Nokia 3.1 Plus típus specifikációjára, vagyis nem kizárt, hogy valójában ez utóbbi egy némileg módosított változatáról van szó, amely további régiókban (így például az Egyesült Államokban) jelenhet meg a közeljövőben.

Azt még nem tudjuk, hogy ez a telefon pontosan hol és mikor debütál majd, mint ahogy a várható kereskedelmi árat sem tartalmazza az FCC hivatalos oldala.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!