SG.hu·

A bakelitlemezek mellett a kazetták is feltámadtak

A bakelit­lemezek mellett a kazetták is feltámadtak
Ismét felfedezték a felhasználók a régi hanghordozókat.

A BuzzAngle az amerikai zenei piac tavalyi évéről készített jelentésében kiemelte, hogy a bakelitlemezek és a magnókazetták ismét egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. A dokumentum szerint a bakelitlemezek eladása 2018-ban 12 százalékkal nőtt; amíg 2017-ben még 8,6 millió darab bakelitlemezt adtak el, addig tavaly már 9,7 milliót. A magnókazetták esetében pedig még nagyobb, 19 százalékos volt a növekedés, s ez még akkor is jelentős dolog, ha az értékesített mennyiség önmagában nem nevezhető hatalmasnak. 2017-ben az USA-ban 99 400 magnókazettát adtak el, míg 2018-ban már 118 200-at.

A jelenség ugyanakkor nem figyelhető meg a CD-k esetében, azoknál az értékesítések tavaly 18,5 százalékkal csökkentek. Ennek ellenére a több mint 60 millió eladott CD még mindig jelentős mennyiségnek számít. Az eladott fizikai hanghordozók 13,7 százalékát teszik ki egyébként a bakelitlemezek, míg a 0,2 százalékát a magnókazetták.

A magnókazetták esetében érdekes, hogy még az elmúlt években is adtak ki új kiadványokat ilyen hanghordozókon. A megjelent bakelitlemezek több mint 66 százaléka 3 évesnél régebbi zenei album. Az előadók között van Michael Jackson, a The Beatles és a Pink Floyd. A kazettákon eladott zenei albumok 52,5 százaléka 3 évesnél régebbi, közel 32 százaléka pedig kevesebb, mint másfél éves. A 2018-ban bakelitlemezen leggyakrabban értékesített zenei album a Guardians Of The Galaxy: Awesome Mix, Vol. 1 volt.

A Discogs nevű online platform adatai alapján a magnókazettán megjelent zenei albumok közül a legkeresettebb a Bad Brains nevű punkbanda kiadványa volt, amelyet Eminem Infinite nevű albuma követett. A korábbi zenei albumok új kiadásai között a Pink Floyd egyik kiadványa vezetett.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© barret2019. 01. 09.. 12:03||#8
Egy mobiltelefon akkora,mint egy kazetta.Korlátlan mennyiségű hanganyag lehet rajta,a kazettánál jobb minőségben. Miért büntetném magam kazettával? Megint nem az átlagos felhasználóra gondoltak a cikk írása közben...Pár embert biztosan érdekel,aki még nem szopott kazettával.
© kvp2019. 01. 09.. 07:03||#7
A kazettak egyetlen elonye hogy ha nem piszkaljuk oket akkor par szaz evig elvannak rajta az adatok, legyenek analog vagy digitalis formaban. Tehat archivalasra jo. Felteve hogy nem 3 ev alatt lebomlo muanyagbol keszulnek.

Zenet hallgatni a legjobb adatvesztes nelkuli digitalis formatumban ssd-rol. A tarolo mukodese ebben az esetben egyaltalan nem tudja befolyasolni a hangzast es pont ez volt a cel minden korabbi formatumnal.
© wraithLord2019. 01. 09.. 01:45||#6
Van egy csomó magnókazettám, de örülök neki, hogy soha többet nem kell arról zenét hallgatni. Nem is azért, mert minden egyes hallgatással romlik a minősége (a "bakelitlemez" is romlik), de bele lehet hallani a zenébe a motor meg a mechanika hangját, és van egy szép kis sistergés is hozzá. Mondjuk minden analóg cuccnál van többféle forrásból eredő extra zaj, de ami a hanglemeznél inkább kellemes, a kazettánál herótot kapok tőle...

A CD-t se szeretem, max. zenefájl forrásnak jó.
© VolJin2019. 01. 08.. 23:43||#5
LOL
© M22019. 01. 08.. 13:19||#4
Ó basszus, a múlt héten kukáztam ki párszázat! Na jellemző! :-)
© molnibalage832019. 01. 08.. 10:59||#3
Az. Egyeseknek agyára ment a jólét.
© mortep2019. 01. 08.. 10:46||#2
A kazettát meg lehet fordítani 😊
© grobs2019. 01. 08.. 09:49||#1
Hipszter baromság. A magnókazettáknak az égvilágon semmi előnye nincs a cd-vel szemben. Eleve a vékony szalagra szar minőségben került az anyag, a lejátszásnál pedig forgatásnál húzza motor. Emiatt idővel csak a lejátszástól is romlik a minősége, de a mágnesesség is csökken.
+1