Berta Sándor

A Sony lett az EMI Music Publishing fő tulajdonosa

A majd két milliárd dolláros tranzakcióval a japán konszern a zenei piac meghatározó szereplőjévé válhat.

A Sony bejelentette, hogy 1,9 milliárd dollárért megvásárolta az EMI Music Publishing 60 százalékos tulajdonrészét, amely eddig a Mubadala Developmenté volt. Ez utóbbi az Egyesült Arab Emirátusok állami alapja. Ez a japán társaság történetében az egyik legdrágább tranzakció, ugyanakkor az üzletet az illetékes hatóságoknak még jóvá kell hagyniuk. A lépéssel a Sony tulajdonába került az EMI Music Publishing 90 százaléka, míg a fennmaradó 10 százalék Michael Jackson örököseié. A vállalat értékét 4,75 milliárd dollárra becsülték.

Kenichiro Yoshida, a Sony új vezetője kiemelte, hogy nagyon örülnek a sikeres tranzakciónak és annak, hogy az EMI Music Publishing a Sony-család tagja lett. A japán óriáscég életében ez a második legnagyobb üzlet a Columbia Pictures 1989-es megvétele óta. A Sony arra számít, hogy a tranzakció lezárulta után a 2019. március 31-ig tartó üzleti negyedévben 100 milliárd jennel, vagyis 765 millió euróval fog nőni a nyeresége.

A japán konszern a jövőben egyre inkább a tartalmakra akar összpontosítani, miután most olyan időszak van, amikor a hardverekkel, például a konzolokkal és az okostelefonokkal kapcsolatos bevételek csökkennek. Ezt támasztja alá, hogy a gyártó a mostani üzleti évben csupán 19 millió PlayStation 4 konzolt adott el, 5 százalékkal kevesebbet, mint egy esztendővel korábban. A Sony a közeljövőben is hasonlóan tendenciákkal számol a játék- és a mobiltelefonpiacon, de továbbra is komoly befektetésekre készül.

Az EMI Music Publishing korábban az EMI Group tulajdonában volt, majd 2007-ben átvette a Terra pénzügyi befektetői csoport. 2011-ben a Citigroupé lett, később pedig megvásárolta a Sony és a Mubadala Development. Az EMI Music zenei kiadó a Vivendi tulajdonába került. A Sony a középtávú tervei ismertetése során közölte, hogy a következő három üzleti esztendőben legalább kétmilliárd jen plusz bevételt akar termelni. Az összegből egymilliárd jent szánna a saját üzleteire, míg a másik egymilliárd jent stratégiai befektetésekre, a saját mérlegének a javítására, valamint osztalékfizetésre fordítana. Emellett sok pénzt szeretne a képi szenzorok fejlesztésébe fektetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!