SG.hu·

Suttogást felismerő beszédasszisztenst tervez a Microsoft

Suttogást felismerõ beszéd­asszisztenst tervez a Microsoft
A társaság egy olyan rendszeren dolgozik, amely még a rendkívül halk beszédet is azonosítja.

A digitális asszisztenseket jelenleg a lakáson belül vagy az autóban, vagyis elzárt környezetekben használják az emberek, annak ellenére, hogy a fejhallgatóknak köszönhetően akár az utcán is alkalmazhatnák azokat. Ezen változtatna a redmondi óriáscég, amely a suttogást is felismerő asszisztenst alkotna meg azért, hogy az adott személy közelében tartózkodók ne hallhassák a kiadott utasításokat. Mindezt a társaság egyrészt azzal indokolta, hogy sokan szinte szégyellik nyilvánosan használni a beszédasszisztenseket, másrészt vannak olyan helyzetek, amikor a felhasználók egyszerűen nem akarják, hogy más is hallja az általuk mondottakat.

A Microsoft a kapcsolódó szabadalmát már korábban benyújtotta, azt néhány nappal ezelőtt hozta nyilvánosságra a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO). A dokumentum azt az eljárást írja le, amelynek köszönhetően különböző eszközök - például okostelefonok, okosórák vagy más hordozható készülékek - felismerik akár a különleges suttogást is. Az utóbbi azt takarja, amikor valaki a suttogás közben nem kifújja, hanem belélegzi a levegőt és emiatt egy szinte hangtalan suttogás valósul meg. A különböző eszközök mikrofonjai azonban így is azonosítják a szavakat, de az adott felhasználó közelében lévő emberek nem hallják a beszédet. A kulcs az, hogy a beszélő közvetlenül, néhány milliméter távolságra tartsa a szája elé a mikrofont, az eljárás ugyanis nagyobb távolságra nem működik.

Amennyiben a technikát integrálják a termékekbe, akkor az embereknek meg kellene tanulniuk nem csupán azt, hogy suttogva kommunikáljanak, hanem azt is, hogy különleges módon suttogjanak. Legalább is akkor, ha élvezni akarják az eljárás nyújtotta előnyöket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Bioneer20172019. 01. 12.. 00:19||#12
Nem lesz következő lépcső, 2017-ben a szervezett bűnözés aktívan használta,és használja ebben a percben is!
© zola20002019. 01. 09.. 14:24||#11
Hanime.tv 😉
© ostoros2019. 01. 08.. 19:47||#10
Még szép. Saját kocsid visz oda is, miután "segítettek" az őrsön beszállni.
© Tetsuo2019. 01. 07.. 19:49||#9
És "önként" mész átnevelőtáborba, ahogy az ujgurok Kínában.
© ostoros2019. 01. 07.. 18:49||#8
Dehogy jön a Black car. A saját autód fog szépen bekísérni az őrsre, ahol szépen elmondják neked, hogy ez a viselkedés nem helyénvaló.
© TokraFan2019. 01. 07.. 16:21||#7
Nem, a következő lépcső a gondolatolvasás lesz! Elég lesz arra gondolni, hogy utálom a nagyvezírt, és már jön is érted a black car.
© NEXUS62019. 01. 07.. 15:07||#6
És a következő lépés a szájról olvasás lesz, a'la 2001 Űrodüsszeia.
Oszt jól kicsuk bennünket az AI az űrbe! XD
© repvez2019. 01. 07.. 14:13||#5
ÉS azt hogy ki egyezett bele , hogyan kontrollálják? ha te elfogadod, de meghívsz valakit magadhoz vendégségbe aki nem akkor majd öt nem hallgatja le a rendszer?
Meg ez olyan , hogy nagyon naiv az aki azt hiszi, hogy ilyen egyszerű csak, hogy azt mondod, hogy nem adsz engedélyt nekik.

HA a nagyok azt akarják akkor rá leszel kényszerítve így vagy úgy a használatára.Senki nem fog a fejedhez fegyvert, de egyszer csak azt veszed észre, hogy vettél egy olyan eszközt ami használja a rendszert .
Meg már nem az a szint, hogy átlásd, hogy mire is adsz valóban felhatalmazást .
Lásd FB, ott is elfogadtad a ASZF-et, de nem hiszem, hogy bárki is tudatába lett volna, hogy nem csak a FB-nak adsz engedélyt hanem bármelyik cégnek aki elkéri az adataid a FB-tol.
© mortep2019. 01. 07.. 13:50||#4
Ugyanez érvényes a többi termékére is. És ez a baj. Mindenkit arrafele terelgetnek a nagyok, hogy elfogadja mindezt.

Egyébként a windows kapcsán nehéz eldönteni melyik rosszabb: a kikerülhetetlen kontroll vagy az, hogy esetenként az előbbi fentartásáért elvégeztetett műveletek végett haszálhatatlanná válik rövidebb-hosszabb időre a pc...
© Zulu122019. 01. 07.. 13:45||#3
Contana open pornhub!