Gyurkity Péter

Az LG a G7-et butítja le az Android One-hoz

Egyszerre két változatot mutatnak be, ezek egyike a Google programját is támogatja.

Az LG kapcsán legutóbb a V40 5 kamerájáról írtunk, ettől remélik a lendület visszanyerését, amit a G7 bemutatkozása sem hozott el magával. Most, közvetlenül a berlini IFA előtt, két további változatról rántották le a leplet, ezek a G7 módosított példányaiként futnak be.

Ennek megfelelően a két új jövevény a zászlóshajó külsejét kapta meg, itt nagyobb eltérést nem találunk majd. A kijelző szintén maradt változatlan, ez itt is 6,1 hüvelykes, a felbontás a QHD+ szabványnak felel meg, míg az akkumulátor ugyanúgy egy 3000 mA-s példány. A kereskedelmi ár és a hardver azonban szerényebb, ami néhány kisebb változtatás eredménye. A G7 One megjelenése például már az Android One program támogatását célozza, a maga letisztult szoftverével és gyakori frissítéseivel. Az Android 8.1 mellé a Snapdragon 835 chip, 4 GB RAM, 32 GB-os tároló, egy 16 és egy 8 megapixeles kamera, valamint az USB Type-C, az IP68-minősítés, arcfelismerés, NFC, illetve a Quick Charge 3.0 gyorsfeltöltési technológia csatlakozik.


A G7 Fit szintén támogatja ezen megoldásokat, itt viszont már a még idősebb Snapdragon 821 chip dolgozik a burkolat alatt, ami a 2016-os csúcskategóriát jelenti. A tároló mérete 32 vagy 64 GB lesz, a Bluetooth 5.0 helyett viszont itt csak a 4.2-es verziót találjuk meg, miközben a felbontás és a 32 bites Quad DAC által biztosított hangzás, valamint a Boombox Speaker támogatása pedig az audiovizuális élmény előtérbe helyezését jelenti. A képkészítés terén egyértelmű a visszalépés, itt szó sincs iker-kameráról, az Android One támogatása és a programhoz való csatlakozás viszont bizonyos előnyöket kínál a saját felület erőltetése helyett.

A hivatalos megjelenés mindkét esetben néhány héten belül esedékes, a pontos menetrendet és a kereskedelmi árakat azonban még nem árulták el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!