Berta Sándor

A stream-ajánlatok kiszorítják a torrentet

Gyakran elhangzott régebben érvként a felhasználók részéről, hogy lemondanának a feltört tartalmakról, ha lennének megfelelő legális ajánlatok. Nos, ezek nem csupán üres szavak voltak.

Folyamatosan csökken az illegális zenei másolatokat használók száma és aránya. A YouGov nevű brit piac- és véleménykutató intézet adatai alapján már csupán minden tizedik brit felhasználó tölt le illegálisan zenét a világhálóról. Ez az arány a következő években tovább csökkenhet. Öt évvel ezelőtt egyébként ez az arány még 18 százalék volt.

A kalózok közel kétharmada nyilatkozta azt, hogy öt esztendő múlva is illegálisan fogja beszerezni a zenét az internetről, 22 százalékuk viszont azt mondta, hogy hamarosan felhagy a tevékenységével. Emellett az egykori kalózok 63 százaléka közölte azt, hogy már csak legális stream-szolgáltatást használ. Ennek oka az, hogy egyszerűbb a zenét streamelni, mint illegálisan letölteni a zeneszámokat. Az elmúlt időszakban elsősorban a Spotify vette át az illegális ajánlatok helyét.


A megkérdezettek közül minden második mondta azt, hogy a kizárólag egyetlen zenei platformon elérhető exkluzív alkotásokat irritálónak tartja, az ilyen dolgok ugyanis visszafordítják a felhasználókat az illegális ajánlatokhoz. A válaszolók 44 százaléka nyilatkozta azt, hogy csak akkor töltenek le valamit, ha a tartalmat máshol és legális forrásból nem találták meg.

A MUSO nevű londoni székhelyű kalózellenes szervezet a júniusi jelentésében azt írta, hogy az összes kalóz 91 százaléka rendelkezik valamilyen legális stream-előfizetéssel a Netflix, az Amazon Prime, a Spotify vagy az Apple Music rendszerében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #37
    Oké, de a kiindulás az volt, hogy a torrent sok esetben jobb minőséget nyújt, mint egy stream... és voilá.
  • Sequoyah #36
    A Netflix tud 4K-t.
  • Sequoyah #35
    Ha nagyitoval odaallsz a TV ele pixelekre vadaszni, akkor lehet a Bluray jobb lesz valoban, de ketlem hogy barki ezt eszrevenne:D
    Amugy meg nem tudom hogy jon ide a Bluray, amikor a torrentezesrol van szo. Es ha mindenki az 50 gigas verziot toltene akkor az is annyira terhelne a netet mint a Netflix, vagy meg jobban.
    De amugy sem versenytars, mert a Blurayt fizikailag be kell szerezni, a netflix/torrent paroshoz viszont fel sem kell allnom.
  • SanMaster #34
    A Netflixen be lehet állítani hogy "always best quality" az opcióknál, és akkor mindig megpróbálja az 1080p-t egy kicsit tovább bufferel. Én smartTV-n nézem, és van "info" gomb, pontosan látom, hogy milyen minőségben jön a stream. Szépen tartja a DD 5.1 & 3/5/8 MB/s képminőséget 1080p-ben (a 8 pedig kb a max, ennél többet nem is tud az 1080p). Amióta előfizettem nincs kedvem torrentezni, és folyamatosan raknak fel komoly filmeket. Lemondtam a TV előfizetést! Ennyire jó ;)
  • Tikal #33
    Nincs, elvégre azért fizetsz, hogy ne legyen, olyan mint az HBO.

    Ami a minőséget illeti igazad van, habár az átlag fogyasztónak tökéletesen megfelelhet az az 1080p amit a netflix ad.
  • Tetsuo #32
    A 4K stream szerintem pariban sincs az 50 GB-os UHD Blu-ray remuxhoz, de igazad van, nem streameltem még soha Netflixről és társairól.
    Nincs reklám a film előtt?
  • Sequoyah #31
    Udv 2005-ben.
    Jah nem, mar 2018 van, es a teljes vilag streamel, folyamatosan, akadasmentesen, es mellette minden mas tartalom is gyorsan jon. Az altalad leirt problema egesz egyszeruen nem letezik.
    Te a vilag melyik elmaradott reszerol kommentezel?:D
  • Sequoyah #30
    En amerikabol Netflixezek, szoval nem tudom, de a helyedben lehet en is igy ereznek...
  • Sequoyah #29
    Na ezeket nem tudom hova tenni...
    Jobb minosegu, mint a 4K stream? Reklamok? Kompatibilitas?

    Gyanus hogy te soha az eletedben nem streameltel, maximum valami kalozoldalon:D
  • Sequoyah #28
    Ez engem is zavar. Minel tobbfele torik a piacot, annal kevesbe latom indokoltnak hogy kifizessek 10$-t barmelyikre is.
    De semmi nem is indokolja, azert mert egyik kifizeti a jogdijat egy masik film is kifizethetne azt, sot a jogbirtokosnak ez lenne az erdeke. Szoval valami piacellenes kartellezest gyanitok emogott...