Berta Sándor

Perelnék a tech­óriá­s­o­kat a kriptovaluta-szervezetek

Az iparági szövetségek és egyesületek a Facebook, a Google és a Twitter ellen egyaránt fel akarnak lépni.

Az elképzelés alapján a szervezetek közös beadványban perelik be a három nagy webes céget és azt szeretnék elérni, hogy újra szabadon hirdethessék a szolgáltatásaikat az érintett társaságok rendszereiben. Az ügy előzménye, hogy előbb a Facebook jelentette be, hogy a közösségi oldalán és az Instagramon is betiltja a kriptovaluták reklámjait, hogy így védje meg a a felhasználókat a nem megfelelő ajánlatoktól, majd március közepén a Google jelezte, hogy tilos lesz kriptovalutákat hirdetni a rendszerében. A változtatás 2018 júniusában lép életbe, a vállalat akkor frissíti majd a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó irányelvét.

A kritpovaluta-ágazat képviselői most elérkezettnek látták az időt a visszavágásra. Egy New York-i bíróság előtt májusban nyújtják majd be a közös keresetüket, amelynek lényege, hogy a három társaság törölje el a rájuk vonatkozó korlátozásokat. A cégek többek között Svájcból, Kazahsztánból, Örményországból, Oroszországból, Kínából és Dél-Koreából származnak. Az Orosz Kriptovaluta és Blokklánc Szövetség (RACIB), a Korea Venture Business Associations és a kínai kriptovaluta-befektetőket tömörítő LCBT már március végén jelezték a perszándékukat. Hozzájuk csatlakozott később a svájci InnMind, az Örmény Blokklánc Szövetség, valamint a Kazahsztáni Blokklánc és Kriptovaluta Szövetség. A szervezetek egy Észtországban regisztrált kriptovaluta-rendszerben gyűjtik az ügyvédi költségre való összeget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • maestro85 #6
    Egy cég szabadon dönthet róla, hogy melyik másik céggel köt üzletet. Nem tudom, mit fognak tudni elérne perléssel. :)
  • codaco #5
    Mint pl. választási hirdetéseket.
  • zola2000 #4
    A Google hirdetésnek és a Facebooknak szinte akkora monopóliuma van, hogy szinte már közmű kategóriába esik.

    Akkor legyenek következetesek: magas kockázatú befektetést ne lehessen reklámozni náluk.
  • kvp #3
    Ezek kizarolag kulfoldi cegek es szovetsegek. Csak az amerikai allampolgarokra es az amerikai cegekre vonatkozik az amerikai szolasszabadsagrol szolo torveny. Egy amerikai maganceg akkor es ugy tilthatja ki oket amikor es ahogy csak akarja es ezzel nem kovet el torvenysertest, mivel a reklamkezelo rendszerek eseten nem kozszolgaltatasokrol van szo.

    ps: Akar azt is irhatna a google, hogy vallasi meggyozodese miatt erzi ugy, hogy nem hirdethet ilyen termekeket es meg az is megallna egy amerikai birosagon.
  • codaco #2
    "Pénzt eddig nem nagyon kellett reklámozni"

    Hiteleket, befektetéseket nem szokták reklámozni?
  • inkvisitor #1
    Tilos reklámozni a kriptovalutát, ezért perelnek? Akkor valami bűzlik.
    Pénzt eddig nem nagyon kellett reklámozni.
    Utoljára szerkesztette: inkvisitor, 2018.04.10. 08:29:14